[MaFLa] A Magyar Filozófiai Társaság megemlékezése Heller Ágnesről

[laczkos at bibl.u-szeged.hu]

Hirtelen halál
Július 19. a magyar filozófiai élet gyásznapja. 2019. július 19-én  
tragikus hirtelenséggel meghalt Heller Ágnes, 90. születésnapja után  
alig két hónappal. Pontosan öt esztendővel korábban, 2014. július  
19-én, tragikus hirtelenséggel, 60. születésnapja után alig egy héttel  
meghalt Tengelyi László.
Tagadhatatlanul van ebben valami elrendelésszerű. Olyan gondolkodókról  
van szó, akik egészen kivételesen nem a halálra ráadásként kapták az  
életet, hanem fordítva, haláluk az élet ráadása, eleven cáfolataként  
az - mindkettejük által nagyra tartott - heideggeri ,,előrefutásnak",  
s eleven bizonyítékaként Spinoza tézisének: a szabad ember bölcsessége  
nem a halálról, hanem az életről való - s az életre irányuló -  
elmélkedés.
Az élet itt persze nem valami habzsolható s habzsolni való, mert  
magában véve már ott van mint puszta fizikai vagy biológiai létezés.  
Az élet itt az emberiség számára adódó értelemlehetőségek  
bevégezhetetlen kutatásával autonóm módon megteremteni való élet,  
amely, ha igazi, a biológiai halállal le nem zárulhat. De olyan élet  
is egyben, amely alkotói intenzitásban folytonosan égeti önmagát,  
példamutatónak sem nevezhető, mert egy ilyen élet kegyelmi adomány,  
kívül áll az individuális választások hatókörén. Mint az ideális  
szerelmi vallomás, mely nem meghatározott időre, de örök életre  
adódik; ám nem egy valamikori másik élet örökkévalóságának ígérete,  
hanem a küzdelemről szól ennek az életnek minden pillanatáért, hogy  
intenzitásban egyik se fakuljon a másik mögé.
Tengelyi László közelebb állt a nagy platóni filozófusi mintához, a  
születés- és a halálnap egybeeséséhez. Heller Ágnes a legendás első  
filozófus őseleméhez, a vízhez.
Ám döbbenettel idézhetjük fel, hogy Heller Ágnes egyszer már állt a  
vízhalál partján, a Dunánál. Még csak nem is oly messze onnan, ahová  
Gutenberg téri otthonából költözött. Még ha nyilvánvalóan nem is az  
amúgy festői Duna-partnak ez a monadikus perspektívája vonzotta a  
Boráros tér közelében épült új házak egyikébe, hanem inkább az, amely  
szeretett mesterének Belgrád rakparti otthonának erkélyéről tárult  
fel, amely az emberiség funkcionáriusává emelte azt, akit a nyilasok  
sortüze a páriáénál is személytelenebb létből taszított volna a  
kegyelemtelen vízhalálba.
Heller Ágnes egyszerre élte a pillanat intenzív individualitását és a  
maga univerzális kategorikus imperatívuszát. Felejthetetlen az a  
felcsillanó tekintet, amellyel egy kis dahlemi lakásban vendégeskedvén  
az ő kedvére készült kaiserschmarrni hírét fogadta - miután  
megneszeltük, hogy ez a kedvenc édessége. De az egyedi pillanat  
édessége sosem állította meg számára az időt, sosem ragadta el az ő  
kategorikus imperatívuszából fakadó egyetemes feladattól, amelyet  
Vajda Mihály nyomán így fogalmazhatnánk meg. Léteznek tisztességes  
emberek. A feladat nem annyira az, hogy értelmezzük ezt a tényt,  
igyekezve belátni, hogyan lehetségesek, hanem az, hogy a világot  
megváltoztatva elérjük, hogy minél többen váljanak tisztességessé, de  
legalább minél kevesebben kényszerüljenek szenvedni azok  
túlhatalmától, akik szerint jobb tisztességtelenséget,  
igazságtalanságot elkövetni, mint elszenvedni.
De vajon miben is áll pontosan ez a tisztesség? Vajon milyen módszerek  
kellenek - milyenek engedhetők meg a tisztesség emberi ideáljának  
terjesztéséhez? Van-e osztályszerű hordozója a tisztesség ideáljának?  
Van-e vallási alapja, s ha igen, vajon egy-e? Vagy számos egyformán  
értékes gyűrű van, melyek gazdáikat saját életükben a tisztességesnél  
tisztességesebb lét példázására késztetik? Vagy az irodalom  
shakespeare-i magaslatain kell keresni? Vagy marad végül a  
személyiség, melynek etikája a tisztesség univerzalitásának mentsvára?
Kérdések, melyek benne működnek monográfiáiban - önmagukban is a  
befejezhetetlen keresés intenzitásának megannyi tanújele. Hát még, ha  
hozzávesszük a kényszerből lett erény diadalát, a hazájából elűzött  
gondolkodó működési terének valóban globális kiterjedését: Habermas,  
Derrida, Foucault, Rorty voltak vitapartnerei - hogy csak a  
leghírnevesebbeket említsük. Lehetetlen volt megülnie valahol  
,,otthon": nem volt Königsbergje. De nem azért repült oly gyakran hol  
közelre, hol akár a világ másik szegletére, mert valamiképp a  
tudományos turizmusnak hódolt volna. A ,,minden ember szabadnak  
született" tétele számára az ítélőképesség, a descartes-i bon sens  
egyenlőségét is jelentette, s ez kötelességgé lett számára  
elgondolásai szüntelen megosztására mindazokkal, akik igyekeznek  
kiművelni s így használni jól eredendő ítélőképességüket. Hisz az  
elemi tisztesség, igazságosság, a mindenkori másik tisztelete mi  
másban is nyilvánulna meg alapvetőbb módon? A ,,minden ember egyaránt  
szabadnak született" tétel aláírása - Radnóti Sándorhoz kapcsolódva -  
egy filozófus számára aligha jelenthetne mást, mint az igazságra  
törekvők praestabilita harmoniáját, ahogy a számára oly kedves  
Leibniztől is láthatta. Nem idegenekhez utazott és szólt tehát, hanem  
az igazság barátaihoz, akik így egyszersmind már az ő barátai is  
voltak - már az előtt, hogy fizikai-biológiai valójukban  
megismerkedtek volna. A Magyar Filozófiai Társaság és a Doktoranduszok  
Országos Szövetségének közös, születésnapját köszöntő rendezvényén  
májusban ezzel a teljes, realitássá tett szimbolikus nyitottsággal  
fordult a doktoranduszok felé: ,,Kérdezzetek!" Az estről készült  
videófelvétel megmutatja, hogyan fordította át az őrá irányuló  
ünneplést az igazságra törekvők, a bölcsességet szeretők baráti  
közösségének megelevenítésévé. Mint ahogy egy közös barátunk fájdalmas  
hangsúllyal idézte fel: ,,vasárnap még együtt voltunk..." Az  
együtt-lét a számára elementáris igény volt: de nem valamilyen hadhoz  
való csatlakozásé, nem egy akármilyen csapaté, hogy csak legyen. A  
legkevésbé sem feledve a Duna parti ház erkélyén fizikailag is együtt  
levő baráti társaság örömét, az együtt-lét igazi értelmét mégis az  
igazság együttes keresése adja a műveken át, melyek túlélik a fizikai  
valót. Mint az eredeti filozófiai hagyományban, egy másik bölcs  
asszony, a mantineai Diotíma már tanította: az ideák együttes  
szemlélése az együtt-lét legautentikusabb módozata. S persze ne  
feledjük az első tanítványt sem: ,,... magis amica veritas".

Boros Gábor
MFT elnök


------------------------------------------------------
SZTE Klebelsberg Konyvtar - http://www.bibl.u-szeged.hu
This message was sent using IMP: http://horde.org/imp/