<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD HTML 4.01 Transitional//EN">
<html>
<head>
  <meta content="text/html;charset=ISO-8859-2" http-equiv="Content-Type">
</head>
<body bgcolor="#ffffff" text="#000000">
Kedves Áron, Tisztelt Képviselők!<br>
<br>
Először is leszögezném, az említett javaslatokat Palkó Tamással közösen
dolgoztuk ki, de csak egyikünk mailcíméről küldtük ki.<br>
<br>
Másrészt, igenis figyelembe lehet, kell venni azt a pénzt amit az
Elnök, az EHÖK-től kap. Harmadrészt, ez nem főállású munkahely, nem
tartom helyesnek hogy egy elnök, többet keres mint egy átlagos
közszférában dolgozó magyar állampolgár. Mentális okokból talán még el
tudnám fogadni hogy az elnök %-os tekintetben többet kapjon mint a
helyettesei, de erről esetleg majd a KGY-n egy módosító indítvány
esetén lehet szó, akkor sem ilyen mértékű növeléssel.<br>
<br>
A beszámoltatás, a jelenlegi rendszerben sokkal abszurdabb mint az
általunk felvázoltban. Kevesebb a fölösleges semmitmondó beszámoló,
legalább a HÖK vezetője átlátja az önkormányzatban folyó munkákat, és
talán a tájékoztatás is hatékonyabb lenne a képviselők felé. Nem tartom
elfogadhatónak azt a hozzáállást hogy kérdezni kell az elnöktől, ha
tudni akarok valamit. pl: Hé elnök, volt valami mostanában, szenátus,
vagy EHÖK-ben, netán valami szabálymódosítás amiről tudnom kellene? Ez
így nem működhet. Ezekről, az elnöknek kötelessége kérdések nélkül is
tájékoztatni a hallgatókat, és a képviselőket.<br>
<br>
Egyetértek hogy nem szabályozgatással lehet növelni az
információáramlást, hanem hozzáállással. De ehhez elsősorban a vezetők
jó példamutatása szükséges. A jelenlegi szabályzat viszont szerintem
inkább hátráltatja az információáramlást, ugyanis mindenki tehernek
érzi, és szeretne minél egyszerűbben kibújni alóla<br>
<br>
Röviden ennyi.<br>
<br>
Tisztelettel:<br>
Guber Tamás<br>
<br>
ELTE TTK HÖK Elnök írta:
<blockquote cite="mid466D3C0B.6010400@ttkhok.elte.hu" type="cite">
  <pre wrap="">Kedves Képviselők,

első körben csak röviden reagálok.

  </pre>
  <blockquote type="cite">
    <pre wrap="">A javaslatunk:
elnök, elnökhelyettesek, alapítvány elnök: 35% (40775 Ft)
  
    </pre>
  </blockquote>
  <pre wrap=""><!---->
Az elnök munkája nem egyenlő mennyiségű egy elnökhelyettesével, a 
felelőssége pedig összemérhetetlen. Még ha számításba vesszük az 
EHÖK-től kapott ösztöndíjat akkor is, ami egyébként független a mi 
rendszerünktől, hiszen más elvek mentén történik annak megállapítása. És 
bármikor megváltozhat. Nem mellesleg bármelyik másik tisztségviselőnk, 
akárki, kaphat egyetemi közéleti ösztöndíjat, ennek megítélése az EHÖK 
feladata, nekünk, amikor az ösztöndíjrendszert megalkotjuk, ez nem 
szabad figyelembe venni (természetesen extrém esetek itt is lehetnek, a 
jelenlegi viszont nem az).

Az általánosságban vett csökkentéssel egyetértek. Diplomás emberként 
azonban szánalmasnak tartom az összeget, sajnos. Számolnotok kell azzal, 
hogy a jövőben, ha elfogadjátok ezt a javaslatot, így nehéz lesz 
egyszerre kellően lelkes és profi jelöltet találni. Hiszen a profik 
inkább máshol keresnek pénzt. Mert akárhogy is vesszük, ez munka (is).

Javaslom egyébként az elnöki ösztöndíjat 45%-ban megállapítani.

Indoklást lásd fönt, valamint még annyit hozzá, hogy egy elnöknek át 
kell látnia az összes elnökhelyettes munkáját, érteni hozzá és adott 
esetben rögtönözni (utolsó példákat említsem: LEN - a Dékán Úr előtt a 
programtervben, ütemezésben helyszínben stb felkészültnek kellett 
lennem,  HKR kapcsán a térjut stb fejezetei folyamatosan változtak, nem 
volt ott mindig a megfelelő ember). Az eddigi nagyobb mérvű különbséget 
is indokoltnak tartom. Ám legyen.

  </pre>
  <blockquote type="cite">
    <pre wrap="">Új paragrafus: A tisztségviselői ösztöndíjakat az ellenőrző bizottság
határozattal és a tisztségviselő és a választmány tájékoztatásával
visszatarthatja.
    </pre>
  </blockquote>
  <pre wrap=""><!---->
Jópofa ötlet.

  </pre>
  <blockquote type="cite">
    <pre wrap="">Indoklás: Így sokkal nagyobb az információáramlás, az elnök rálát az
egész munkára, és a beszámolók szerkesztésével tényleg csak a tényleges
munkáról folyik a tájékoztatás.
  
    </pre>
  </blockquote>
  <pre wrap=""><!---->
Teljesen abszurd, rossz ötlet. A jelenlegi rendszer sem működik 
megfelelően: a beszámolók sablonosak, és ritkán érnek valamit.
Majdnem olyan helyre kerültem dolgozni, ahol hasonló módszer működik, 
csak "kissé" komolyabb emberek több betűvel a nevük előtt komolyabb 
dolgokkal foglalkoznak ott. És hihetetlenül megnehezíti a munkát. Saját 
tapasztalatom is van ennek kapcsán, egy ELTE nagypályázatban (köbö 
milliárdról van szó) dolgozom, ahol havi beszámolási kötelezettségem 
van, és meggyőződésem, hogy a rendszer nem éppen megfelelően működik; 
értsd: inkább a bürokratákat szolgálja, mint a tudományt. Ez 
lefordítható a mi rendszerünkre is. A "beszámolók" ilyetén erőltetése 
tovább bürokratizálja az amúgy is ebbe süllyedt TTK HÖK-öt.

A jelenlegi rendszer tökéletesen jó lenne, ha az egyes emberek komolyan 
vennék.

Az információáramlás pedig akkor lesz jó, a a HÖK elnök beszámoltatgatás 
helyett beszélne az aktuális helyzetről a tisztségviselőkkel, a 
tisztségviselők pedig _maguktól_ keresnék föl az elnököt. A választmány 
pedig kérdezhet, ahogy eddig is. Csak ne utólag.

Úgy érzem személy szerint, hogy az információáramlás kérdését eddig meg 
tudtam oldani, azt ami rám tartozik, a tisztségviselőknek pedig kellene 
jönniük maguktól (mindkét esetre van pozitív negatív példa is).

Az "információáramlás" állítólagos nehézsége nem szabályozgatással, 
hanem az emberek hozzáállásával, munkakedvével javítható. Ezért ülök 
sokat a hallgatói irodában pl. Érdekes egyébként, hogy ilyen problémákat 
pont az az ember vet föl, aki egyébként a teljesen nyílt iktatást 
olvasgatja. Ennél szabadabb információáramlást hova lehet még elképzelni?

  </pre>
  <blockquote type="cite">
    <pre wrap="">3. Tisztségviselők és képviselők lemondása

  
    </pre>
  </blockquote>
  <pre wrap=""><!---->
Technikai jellegű, támogatandó javaslat.

Továbbiakra reagálok később.

Üdvözlettel:

  </pre>
</blockquote>
</body>
</html>