Sziasztok!

Készítettem egy felmérést a fizikus gólyák között, ami kb 150 embert jelent. Ezek közül 66an töltötték ki a kérdőívet. 1-5ig kellett értékelni, hogy a nyílt nap mennyiben befolyásolta a döntésüket, hogy az ELTE-re jöttek (3 a semleges, alatta negatívan felette pozitívan).

A 66 fő közül 21 jelent meg valamelyik (téli v őszi) nyílt napon, olyan nem volt aki mindkettőre eljött volna. A megjelenteknek kb fele (11 fő) volt az őszin. A matek v fizika emeltszintű érettségik aránya a megjelentek között lényegesen nagyobb, mint a nem megjelentek között. (kivetítve az évfolyamra ez kb 15%os résztvétel, de szerintem ennél valójában rosszabb, mert gyanítom, hogy aki elment nyílt napra, az aktívabb és jobban informált fajta, akihez a kérdőív is esélyesebben jutott el úgy, hogy ki is töltse).

Azok alapján, akik ott is voltak a nyíltnap megítélése 3,48+-0,24 (a három ugye azt jelenti, hogy nem számított egyáltalán)

Azok akik nem voltak ott : 2,85+-0,14

Többen megjegyezték, hogy az őszi nyíltnapról nem is hallottak, sokkal jobban kéne hirdetni. Egy fő azt mondta, hogy az Educatio sokkal meghatározóbb volt számára mint a nyílt nap.

" Az osztályunkból kb. 12-en ELTE TTK-sok, és senki sem volt a nyílt napon, mert nem tudtunk róla."

"Bár nem erre kérdeztetek, de fontosnak tartom:

11.-es koromban mentem el először az Educatiora. Ott körbejártam a három "esélyes" egyetemet: a BME-t (akkori favorit), az ELTE-t és az SZTE-t. Ott helyben döntöttem el, hogy inkább az ELTE-re fogok jelentkezni, annyira meggyőző volt. A BME fizika standja kiábrándítóan felkészületlen és szervezetlen volt, ellenben az ELTE-nél mindenki segítőkész és jól informált volt. Ám a leglényegesebb számomra az volt, hogy jelen volt egy tanár is, akivel személyesen beszélgethettem.

Szvsz az Education való szereplése az egyetemnek döntő fontosságú a felvételizők szemében.

De, hogy a kérdésre is válaszoljak: A nyílt nap maradandó élmény volt számomra, főleg, hogy a kutatók éjszakájával egybe volt kötve. Ez nagyon jó ötlet! Az egész napot az ELTE-n töltöttem, bejártam az épületeket, szinte kvázi-egyetemistának éreztem magam. Ez is lényeges élmény volt."

Erről én szeretnék választmányon egy kicsit beszélgetni.

üdv,

Bence

Ferdinandy Bence, fizika szakterületi koordinátor

ELTE TTK HÖK

email: fizikaszk@ttkhok.elte.hu

web: eltehb.mafihe.hu

fogadóóra: szerda 14:15-16:00; É 2.106 (Mafihe Iroda)