[MaFLa] felhívás

Szabó Gábor gsz at szig.hu
Wed Jul 21 15:35:57 CEST 2010


Sziasztok,

egybegyúrtam a változatokat (Laci frissen küldött módosítása nélkül).
Minden javaslatot vagy beépítettem, vagy ha nem, akkor a megfelelő helyen
igyekeztem megjegyzést tenni. Ahol egymásnak ellenmondó megoldásokat
találtam, ott annak a félnek, akinek a változatát nem fogadtam el, szintén
igyekeztem írni valamit. Természetesen a döntés szubjektív, úgyhogy
nyugodtan bíráljátok felül. A továbbiakban -- ha megengeditek -- a
következő eljárást javaslom:
A korrektúrafájlban található összes megjegyzés valakinek címezve van.
Ezért azt javaslom, hogy a fájl először kerüljön Balázshoz. Balázs nézze
meg a neki adresszált megjegyzéseket, döntsön saját belátása szerint a
kérdésben, vagy nézzen utána annak, amire kértem. (Sajnos egy kicsit
dolgoztatnom kell benneteket, mert nem vagyok könyvtárközelben. Bocs.)
Amelyik megjegyzéssel elbánt, annak a buborékját szedje le. Olvassa el még
egyszer az egészet, és ha valami nem világos, tegyen megjegyzést (ez
elvileg már csak a Lacitól beillesztett részre vonatkozhat), de még jobb,
ha saját hatáskörben megoldja a dolgot.
Ezek után kerüljön Lacihoz a fájl. Ő is járjon el hasonlóan, illetve
illessze be a most átküldött absztraktot.
Végül Zalán is adja áldását rá, majd kerüljön Miklóshoz, aki politúrozza
le a cikket, és menjen a Szemlébe isten hírével.

Amúgy a cikk egyre jobb, és nagyon örülök neki, hogy végül megírtuk.
(Legalább látszik, hogy mire is ment el a fiatalságom. Apropo: nem akarjuk
angolul is elsütni valahol?) No, további jó munkát,

Gábor





> Bocs, hogy mégis jön egy utánlövés. Az absztraktot és a bevezetést
> azóta jobban megnéztem és ott még sok dolgot javasolnék. Küldöm az
> absztraktot és a bevezetést, úgy, ahogyan én gondolnám, beépítve
> Balázs vonatkozó megjegyzéseit is.
>
> L.
>
>
> On Tue, 20 Jul 2010 20:13:31 +0100
> <M.Redei at lse.ac.uk> wrote:
>
>> Nem terveztem kommentalni a regi verziot, csak dolgozz az ujon!
>> Atfutottam Laci javitasait es javaslatait, nagyjabol rendben vannak
>> reszemrol. Fontos lenne, hogy ne komplikaljuk tul az ugyet!
>>
>> Udv. Mindenkinek.
>>
>> Miklos
>>
>> -----Original Message-----
>> From: Szabó Gábor [mailto:gsz at szig.hu]
>> Sent: 20 July 2010 14:17
>> To: gyepi at hps.elte.hu
>> Cc: Laszlo E. Szabo; Redei,M; gyz at renyi.hu; gsz at szig.hu
>> Subject: Re: [MaFLa] felhívás
>>
>> Sziasztok,
>>
>> utólagos engedelmetekkel elkezdtem egybegyúrni a változatokat;
>> remélem, holnapra megleszek vele. Addig Miklóst arra kérném, hogy -
>> hacsak nincs éppen kész - ne kommentálja már a régi változatot.
>> Holnapra előállok egy javaslattal a további eljárást illetően is. Üdv,
>>
>> Gábor
>>
>> >   Ki kene talalni valami procedurat, ami alapjan tudunk haladni.
>> > Lehet, hogy mindenki szerialisan dolgozik a szovegen valamit, es
>> > utana korbekuldi, de igy parallelben elveszik a munka (meg ha a
>> > megjegyzeseink Lacival mutatnak is atfedest..)
>> >
>> > 2010/7/19 Balazs Gyenis <gyepi at hps.elte.hu>:
>> >>  Ket valtozatban kuldtem: a ketto kozott annyi a kulonbseg, hogy
>> >> az elso a valtoztatasokat mint javaslatokat tartalmazza
>> >> (korrektura modban), a masodikban ezek a valtoztatasok el vannak
>> >> fogadva (bar a kommentek ott is bent maradnak). Tehat a
>> >> Korrelaciok20100717.doc az "igazi", ahol explicite lehet latni,
>> >> pontosan hol es mit nyultam bele Gabor szovegebe. Nem tudtam, hogy
>> >> pl. Laci meg tudja-e nyitni a korrektura modos doksikat (nem
>> >> tudom, mennyire kompatibilis ez a mod az Openoffice-val).
>> >>
>> >> 2010/7/19 Laszlo E. Szabo <leszabo at phil.elte.hu>:
>> >>> Balázs! vAN EGY Korrelaciok20100717.doc  és
>> >>> Korrelaciok20100717a.doc nevű file. Melyik az igazi?
>> >>>
>> >>> L.
>> >>>
>> >>> On Sun, 18 Jul 2010 19:05:02 -0400
>> >>> Balazs Gyenis <gyepi at hps.elte.hu> wrote:
>> >>>
>> >>>>       Sziasztok!
>> >>>>
>> >>>>   Feltelepitettem a wordot, csatolom a modositasokat (amennyire
>> >>>> erom volt igy elso korben) - egyszer korrektura modban, egyszer
>> >>>> korrektura modban a modositasok elfogadasaval, es egyszer
>> >>>> pdf-ben (ket file), ha valakinek nem lenne word-je. 7 eve nem
>> >>>> hasznaltam word-ot, de ez a korrektura mod eleg hasznosnak
>> >>>> tunik, jobb lenne ezt hasznalni kozosen, hogy a valtoztatasi
>> >>>> javaslatok nyomon kovethetoek legyenek. Szerintem meg dolgozni
>> >>>> kell vele, tobbek kozott nyelvileg is (nagyon angolul hangzik),
>> >>>> illetve a margora irtam egy halom tartalmi kommentet. Egyszer jo
>> >>>> lenne kozosen beszelni rola - lehet skype-on is, de augusztus
>> >>>> elejen ugyis hazamegyek, nem lenne egyszerubb osszefutni
>> >>>> valamikor? Udv,
>> >>>>
>> >>>>        Gy.B.
>> >>>>
>> >>>> 2010/7/15  <M.Redei at lse.ac.uk>:
>> >>>> > Sziasztok -- Nem tudom Balazs es Laci milyen megjegyzeseket es
>> >>>> > problemakat akar feszegetni es min gyotrodnek, de ertelmezesem
>> >>>> > szerint abban maradtunk, hogy egy review cikket irunk azokrol
>> >>>> > a dolgokrol, amiket mar megcsinaltunk es megjelentettunk,
>> >>>> > tehat amit Gabor irt, abbol a szempontbol kell megitelni, hogy
>> >>>> > hu es pontos kepe-e azoknak a dolgoknak amik mar le vannak
>> >>>> > irva. Tehat nem akarunk uj problemakat folvetni es megoldani
>> >>>> > itt,  ha ilyen terveink vannak, akkor nem a MFSZ szamara kell
>> >>>> > cikket irni -- ezen a dolgozaton gyorsan es fajdalommentesen
>> >>>> > tul kell esni.
>> >>>> >
>> >>>> > Udv.
>> >>>> > Miklos
>> >>>> >
>> >>>> >
>> >>>> > -----Original Message-----
>> >>>> > From: Laszlo E. Szabo [mailto:laszlo.e.szabo at gmail.com] On
>> >>>> > Behalf Of Laszlo E. Szabo Sent: 15 July 2010 04:35
>> >>>> > To: gyepi at hps.elte.hu
>> >>>> > Cc: Zalan Gyenis; Redei,M; gsz at szig.hu
>> >>>> > Subject: Re: [MaFLa] felhívás
>> >>>> >
>> >>>> > Sziasztok!
>> >>>> >
>> >>>> > Gyötrődöm a cikken,  de felmerültek bennem tisztázandó
>> >>>> > kérdések. nem tudunk valakivel skype konferenciát tartani? A
>> >>>> > zártsági tételekre vonatkozóan lennének kérdéseim.
>> >>>> >
>> >>>> > L.
>> >>>> >
>> >>>> > On Tue, 13 Jul 2010 22:41:41 -0400 Balazs Gyenis
>> >>>> > <gyepi at hps.elte.hu> wrote:
>> >>>> >
>> >>>> >>       Hello,
>> >>>> >>
>> >>>> >>   En is olvastam, elkezdtem hozza megjegyzeseket irni, holnap
>> >>>> >> kuldom, ha keszen lesz!
>> >>>> >>   Kosz,
>> >>>> >>
>> >>>> >>       Gy.B.
>> >>>> >>
>> >>>> >> 2010/7/13 Zalan Gyenis <gyz at renyi.hu>:
>> >>>> >> > Sziasztok!
>> >>>> >> >
>> >>>> >> > Atolvastam a szoveget, van egy-ket teljesen lenyegtelen
>> >>>> >> > megjegyzesem par elirasrol (ha mar eszrevettem, inkabb
>> >>>> >> > javitsuk ki). Viszont van egy picivel lenyegesebb is, annal
>> >>>> >> > a temakornel, ahol a ter atomossaga es a zartsaga van
>> >>>> >> > felemlegetve. Ahogy most meg van fogalmazva, ugy nem igaz
>> >>>> >> > az allitas. Nem az algebrai atomokon mulik a dolog, hanem a
>> >>>> >> > valoszinusegi-atomokon. (Ezek csak akkor esnek egybe, ha
>> >>>> >> > lefaktorizalunk a nullmertekuekkel). Persze, lehet, hogy
>> >>>> >> > ennyi csalas belefer, nem biztos, hogy az olvasokozonseg
>> >>>> >> > erzekeny lesz egy ilyen finomsagra, de azert inkabb az
>> >>>> >> > igazat irjuk. Ezt egy viszonylag egyszeru valtoztatassal
>> >>>> >> > meg lehet oldani: amikor a szovegben definialva van, hogy
>> >>>> >> > mi az atom, akkor oda a valoszinusegi-atom definiciojat
>> >>>> >> > irjuk.
>> >>>> >> >
>> >>>> >> > Mivel sokan vagyunk, ezert nem tudom mi a jo strategia a
>> >>>> >> > szoveg modositasaira. En most a kovetkezot valasztottam:
>> >>>> >> > visszakuldom a .doc filet, es ahol valtoztattam, azt a
>> >>>> >> > reszt kijeloltem valamilyen szinnel. Sarga: a lenyegtelen
>> >>>> >> > elirasok, meg aprosagok. Piros: ahol valami bajom van.
>> >>>> >> >
>> >>>> >> >
>> >>>> >> > Z.
>> >>>> >> >
>> >>>> >> >
>> >>>> >> >
>> >>>> >> > 2010/7/13 Laszlo E. Szabo <leszabo at phil.elte.hu>
>> >>>> >> >>
>> >>>> >> >> Sziasztok!
>> >>>> >> >>
>> >>>> >> >>
>> >>>> >> >> Csak jelzem, hogy én nem tartom ennyire késznek a
>> >>>> >> >> szöveget, és több felvetésem lesz, de még nem értem a
>> >>>> >> >> végére a bejegyzéseimnek. Amit Miki írt a konspirációról,
>> >>>> >> >> azzal egyetértek. Szabad akarat vagy nem, lényeg, hogy
>> >>>> >> >> plauzibilisnek tartjuk, hogy statisztikusan függetlenek
>> >>>> >> >> legyenek a mérésválasztások minden olyan eseménytől, amire
>> >>>> >> >> ők maguk nincsenek hatással.
>> >>>> >> >>
>> >>>> >> >> Akkor ez nem a Springeres társaság volt, úgye?
>> >>>> >> >>
>> >>>> >> >> L.
>> >>>> >> >>
>> >>>> >> >>
>> >>>> >> >> On Tue, 13 Jul 2010 08:20:58 +0100 <M.Redei at lse.ac.uk>
>> >>>> >> >> wrote:
>> >>>> >> >>
>> >>>> >> >> > Gabor -- atfutottam. Nagyszeru! Egy helyen van tartalmi
>> >>>> >> >> > kifogasom, a konspiracio indoklasanal: Szerintem nem
>> >>>> >> >> > igaz, hogy a hipotetikus kozos ok rendszer elemei
>> >>>> >> >> > terszeruen szeparaltak a meresvalasztasi esemenyektol --
>> >>>> >> >> > ez a rakfeneje az egesz -no-conspiracy kovetelmenynek. A
>> >>>> >> >> > szokasos indoklas az, hogy ha a no-konspiracio serul
>> >>>> >> >> > akkor nincs szabad akarat (=meresvalasztas), marpedig
>> >>>> >> >> > azt gondoljuk, hogy a meresvalasztasok szabadok. Ezt en
>> >>>> >> >> > mindig is problematkusnak tartottam, de most nem
>> >>>> >> >> > reszletezem miert. Szerintem ez igy lenyegeben mehet
>> >>>> >> >> > (kicsit szerenyebbre vennem a bevezetoben a munkankra
>> >>>> >> >> > vonatkozo szavakat es lehetne meg adni a referenciakhoz
>> >>>> >> >> > (pl. a Placek NATO kotetet es a Balazzsal irt,
>> >>>> >> >> > konyvekben nemsokara megjeleno cikkeket). Megprobalom
>> >>>> >> >> > majd hangolni egy kicsit, most rohanasban vagyok.
>> >>>> >> >> > Koszonom hogy megirtad!
>> >>>> >> >> >
>> >>>> >> >> > Minden jot,
>> >>>> >> >> > Miklos
>> >>>> >> >> >
>> >>>> >> >> >
>> >>>> >> >> >
>> >>>> >> >> > -----Original Message-----
>> >>>> >> >> > From: Szabó Gábor [mailto:gsz at szig.hu]
>> >>>> >> >> > Sent: 12 July 2010 14:52
>> >>>> >> >> > To: Redei,M
>> >>>> >> >> > Cc: leszabo at phil.elte.hu; gyz at renyi.hu; gyepi at hps.elte.hu
>> >>>> >> >> > Subject: RE: FW: [MaFLa] felhívás
>> >>>> >> >> >
>> >>>> >> >> > Kedves Budapesti Iskola,
>> >>>> >> >> >
>> >>>> >> >> > megírtam a Szemlébe szánt kauzalitás-cikket a könyvünk
>> >>>> >> >> > bevezetőjének gondolatmenetét követve (mint kérték,
>> >>>> >> >> > Word-ben ). Mivel láttam, hogy a szerkesztők nagyon
>> >>>> >> >> > félnek tőle, egy kissé olvasóbarátibbá tettem: van egy
>> >>>> >> >> > rövid történeti rész, és a matematikai fogalmak is
>> >>>> >> >> > itt-ott illusztrálva vannak. Kérlek benneteket, hogy
>> >>>> >> >> > olvassátok el, és kommentáljátok minden tekintetben,
>> >>>> >> >> > főleg azt a részt illetően, amelyben a legtöbb munkátok
>> >>>> >> >> > van. Ha van olyan publikációtok, amelyet nem említettem,
>> >>>> >> >> > de fontosnak tartjátok, hogy bele kerüljön, írjátok bele
>> >>>> >> >> > nyugodtan: elvégre, ez a cikk ezért van. Szeptember
>> >>>> >> >> > 15-ig kell beküldeni, de én szeretnék minél hamarabb
>> >>>> >> >> > megszabadulni tőle. Szép nyarat kívánok mindenkinek,
>> >>>> >> >> >
>> >>>> >> >> > Gábor
>> >>>> >> >> >
>> >>>> >> >> > Please access the attached hyperlink for an important
>> >>>> >> >> > electronic communications disclaimer:
>> >>>> >> >> >
>> >>>> >> >> > http://www.lse.ac.uk/collections/planningAndCorporatePolicy
>> >>>> >> >> > /legal andComplianceTeam/legal/disclaimer.htm
>> >>>> >> >>
>> >>>> >> >>
>> >>>> >> >> --
>> >>>> >> >> L a s z l o  E.  S z a b o
>> >>>> >> >> Professor of Philosophy
>> >>>> >> >> DEPARTMENT OF LOGIC, INSTITUTE OF PHILOSOPHY EOTVOS
>> >>>> >> >> UNIVERSITY, BUDAPEST http://phil.elte.hu/leszabo
>> >>>> >> >
>> >>>> >> >
>> >>>> >>
>> >>>> >>
>> >>>> >>
>> >>>> >
>> >>>> >
>> >>>> > --
>> >>>> > L a s z l o  E.  S z a b o
>> >>>> > Professor of Philosophy
>> >>>> > DEPARTMENT OF LOGIC, INSTITUTE OF PHILOSOPHY EOTVOS
>> >>>> > UNIVERSITY, BUDAPEST http://phil.elte.hu/leszabo
>> >>>> >
>> >>>> > Please access the attached hyperlink for an important
>> >>>> > electronic communications disclaimer:
>> >>>> > http://www.lse.ac.uk/collections/planningAndCorporatePolicy/legal
>> >>>> > andComplianceTeam/legal/disclaimer.htm
>> >>>> >
>> >>>>
>> >>>>
>> >>>>
>> >>>
>> >>>
>> >>> --
>> >>> L a s z l o  E.  S z a b o
>> >>> Professor of Philosophy
>> >>> DEPARTMENT OF LOGIC, INSTITUTE OF PHILOSOPHY EOTVOS UNIVERSITY,
>> >>> BUDAPEST http://phil.elte.hu/leszabo
>> >>>
>> >>
>> >>
>> >>
>> >> --
>> >> Balazs Gyenis
>> >> Department of History and Philosophy of Science, University of
>> >> Pittsburgh
>> >> 1017 Cathedral of Learning, Pittsburgh, PA 15260, USA
>> >> http://www.pitt.edu/~gyepi
>> >>
>> >
>> >
>> >
>> > --
>> > Balazs Gyenis
>> > Department of History and Philosophy of Science, University of
>> > Pittsburgh 1017 Cathedral of Learning, Pittsburgh, PA 15260, USA
>> > http://www.pitt.edu/~gyepi
>> >
>>
>>
>> Please access the attached hyperlink for an important electronic
>> communications disclaimer:
>> http://www.lse.ac.uk/collections/planningAndCorporatePolicy/legalandComplianceTeam/legal/disclaimer.htm
>
>
> --
> L a s z l o  E.  S z a b o
> Professor of Philosophy
> DEPARTMENT OF LOGIC, INSTITUTE OF PHILOSOPHY
> EOTVOS UNIVERSITY, BUDAPEST
> http://phil.elte.hu/leszabo
>
-------------- next part --------------
A non-text attachment was scrubbed...
Name: Korrelaciok2.doc
Type: application/msword
Size: 174592 bytes
Desc: not available
URL: <https://listbox.elte.hu/mailman/private/mafla/attachments/20100721/5c141c72/attachment.doc>


More information about the mafla mailing list