[MaFLa] MFT elnökség [Caution: Message contains Suspicious URL content]

Zoltán Gyenge gye at philo.u-szeged.hu
Wed May 25 17:26:12 CEST 2016


Tisztelt Kollégák,

szerintem ezt a vitát rövidre lehet zárni azzal, hogy az elnökség meg fogja
beszélni a probléma megoldásának lehetséges módozatait. A reprezentációt
magam is fontosnak tartom.
Ugyanakkor lenne egy-két megjegyzésem. Minden tag jogosult jelöltet
állítani, emlékeim szerint  női jelöltre nem érkezett javaslat, így meg sem
lehetett választani. Valóban, a tagság jelentős része nő. Tőlük sem
érkezett női jelöltre jelölés.
Ugyanakkor erre a kérdésre nyilván később oda kell figyelnünk. Azt is
megjegyezném, hogy korábban volt női tagja az elnökségnek, ám ő -
elfoglaltságára és magánéleti okokra hivatkozva - lemondott.
Ugyancsak szívesen látjuk a a most megszólaló "külsőket", hogy legyenek
"belső" tagok, és vegyenek részt aktívan a társaság életében, amely
egyébként egyre nehezebb, mondhatnám arcpirítóan nehéz körülmények között
működik, és sokkal inkább egyfajta elkötelezettség, mintsem a támogatás
működteti.
Örülök a felvetésnek, mert a paritás sok más szinten is felvethető, hisz
tudomásom szerint nincs és talán soha nem volt olyan filozófus tagja az
akadémiának, aki nem pesti illetőségű volt. (Ha tévedek, a kivétel csak
erősíti a szabályt.)

Üdvözlettel -

*Gyenge Zoltán*



*Prof. dr. Zoltán Gyenge*
*Vice Dean, Faculty of Arts*
*Head of Department / Philosophy*
*University of Szeged*
*Attorney at Law*
*36-309434451*

*www.gyengezoltan.eu <http://www.gyengezoltan.eu/>*

*P* *please consider the environment before printing this e-mail*



2016. május 25. 16:02 Bárány Tibor írta, <barany.tibor at gmail.com>:

> Kedves Kristóf,
>     ami a lényeget illeti, azt hiszem, egyetértünk. Gondoljunk bármit is a
> nemi egyenlőtlenségről, az akadémiai üvegplafonról, illetve a kívánatos
> lépésekről (támogassuk a nemi kvóta bevezetését, ha igen, milyen arányban,
> vagy ellenezzük, vagy fogadjuk el _bizonyos esetekben_), egy biztos: egy
> tisztán férfiakból álló testület nem képezheti le a filozófusszakma
> egészét. De még csak az MFT tagságát sem: megszámoltam, a honlapon
> található -- nem naprakész -- lista szerint a tagság bő negyede nő. Üdv.,
>
> Tibor
>
> 2016. május 25. 14:52 Takacs Adam írta, <takacsadam at hotmail.com>:
>
>> Kedves Kollégák!
>>
>>
>>
>> Egy újabb hozzászólás a Tibor által elindított eszmefutáshoz: mivel a
>> Társaság elnöksége földrajzi, felsőoktatási és tematikai szempontból nagyon
>> is kiegyenlítettnek látszik, felmerül a kérdés, hogy vajon a "nő" nem
>> tartozik-e azon kategóriák sorába, amelyben a magyar filozófiának is illene
>> értelmeznie önmagát.
>>
>>
>>
>> Üdvözlettel egy további külsős:
>>
>> Takács Ádám
>>
>> ------------------------------
>> Date: Wed, 25 May 2016 14:22:33 +0200
>> From: nyirik at gmail.com
>> To: daridaveronika at hotmail.com
>> CC: mafla at phil.elte.hu
>>
>> Subject: Re: [MaFLa] MFT elnökség
>>
>> Igen, köszönjük Tibornak, hogy szóbahozta.
>>
>>
>> 2016-05-25 14:14 GMT+02:00 Veronika Darida <daridaveronika at hotmail.com>:
>>
>> Köszönet Bárány Tibornak, hogy ezt szóba hozta. Én is napok óta
>> gondolkozom ezen, de mivel nem vagyok a Magyar Filozófiai Társaság tagja,
>> nem éreztem volna jogosnak mély értetlenségem kinyilvánítását (most is csak
>> az outsider beszél).
>> Üdvözlettel,
>> Darida Veronika
>>
>>
>> ------------------------------
>> *From:* mafla-bounces at phil.elte.hu <mafla-bounces at phil.elte.hu> on
>> behalf of Dr. Faragó-Szabó István <farago-szabo at freemail.hu>
>> *Sent:* Wednesday, May 25, 2016 2:02 PM
>> *To:* 'Kristof Nyiri'; 'Bárány Tibor'
>>
>> *Cc:* mafla at phil.elte.hu
>> *Subject:* Re: [MaFLa] MFT elnökség
>>
>>
>> Kedves Kristóf,
>>
>> kizártnak tartom, h nem látod: Tibor nem a ffiak  *számát* kifogásolta.
>> Hanem, h egyetlen egy nő sincs a vezetőségben. L (Ha meg átlátod: sztem
>> viccnek nem elég jó)
>>
>> Üdv
>>
>>
>>
>> *From:* mafla-bounces at phil.elte.hu [mailto:mafla-bounces at phil.elte.hu] *On
>> Behalf Of *Kristof Nyiri
>> *Sent:* Wednesday, May 25, 2016 1:45 PM
>> *To:* Bárány Tibor <barany.tibor at gmail.com>
>> *Cc:* mafla at phil.elte.hu
>> *Subject:* Re: [MaFLa] MFT elnökség
>>
>>
>>
>> Kedves Tibor, mivel a Társaság munkájában időtlen idők óta nem veszek
>> részt, ártatlannak kell mondjam magam! Viszont hadd kérdezzem meg, hogy
>> szerinted pontosan hány férfi kellene alkossa a vezetőséget? Vagy
>> félreértettem valamit? :-) Kristóf
>>
>>
>>
>> 2016-05-25 12:47 GMT+02:00 Bárány Tibor <barany.tibor at gmail.com>:
>>
>> Kedves kollégák,
>>
>>     szeretettel gratulálok a Magyar Filozófiai Társaság minden újonnan
>> megválasztott vezetőségi tagjának! Egyúttal szeretném felhívni rá a
>> figyelmet, hogy az MFT vezetőségét jelenleg tizenhat férfi alkotja.
>> Üdvözlettel,
>>
>> Bárány Tibor
>>
>>
>>
>> 2016. május 24. 13:30 írta, <laczkos at bibl.u-szeged.hu>:
>>
>>
>> Kedves Kollégák!
>> A Magyar Filozófiai Társaság 2016. május 13-i közgyűlésén kettő évre
>> megválasztotta új vezetőségét. Alább erről nyújtok rövid tájékoztatást.
>> Üdvözlettel,
>> LS
>>
>> ----------------
>> A MAGYAR FILOZÓFIAI TÁRSASÁG ELNÖKSÉGE (2016-2018)
>>
>> elnök:    Gyenge Zoltán
>>
>> alelnök:  Weiss János
>>
>>           Mester Béla
>>
>> főtitkár: Laczkó Sándor
>>
>> elnökségi tagok:
>>
>>          Bacsó Béla
>>
>>          Boros Gábor
>>
>>          Egyed Péter
>>
>>          Olay Csaba
>>
>>          Pavlovits Tamás
>>
>>          Perecz László
>>
>>          Schmal Dániel
>>
>>          Schwendtner Tibor
>>
>>          Valastyán Tamás
>>
>>
>> Érdekvédelmi Bizottság:
>>
>>          Farkas Zoltán
>>
>>          Kovács Gábor
>>
>>          Loboczky János
>>
>>
>>
>> ------------------------------------------------------
>> SZTE Klebelsberg Konyvtar - http://www.bibl.u-szeged.hu
>> This message was sent using IMP: http://horde.org/imp/
>>
>>
>> _______________________________________________
>> MaFLa - Hungarian philosophers' mailing list
>> Archives & Help: http://phil.elte.hu/mafla
>>
>>
>>
>>
>> _______________________________________________
>> MaFLa - Hungarian philosophers' mailing list
>> Archives & Help: http://phil.elte.hu/mafla
>>
>>
>>
>>
>> <https://www.avast.com/sig-email?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=emailclient> Mentes
>> a vírusoktól. www.avast.com
>> <https://www.avast.com/sig-email?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=emailclient>
>>
>>
>>
>> _______________________________________________ MaFLa - Hungarian
>> philosophers' mailing list Archives & Help: http://phil.elte.hu/mafla
>>
>> _______________________________________________
>> MaFLa - Hungarian philosophers' mailing list
>> Archives & Help: http://phil.elte.hu/mafla
>>
>
>
> _______________________________________________
> MaFLa - Hungarian philosophers' mailing list
> Archives & Help: http://phil.elte.hu/mafla
>
-------------- next part --------------
An HTML attachment was scrubbed...
URL: <https://listbox.elte.hu/mailman/private/mafla/attachments/20160525/c024cd6d/attachment.html>


More information about the mafla mailing list