[MaFLa] MFT elnökség

Hörcher Ferenc horcher.ferenc at btk.ppke.hu
Thu May 26 20:24:34 CEST 2016


Kedves Kollégák,
számomra alapkérdés, hogy egy szakma tartson össze. Ez a törekvésem az Intézetben, ezzel a törekvéssel indult a Fil Biz mostani elnöksége, s mióta az osztály ülésein részt veszek (második terminusomat kezdtem), ott sem tapasztaltam belső megosztottságot.
Fontos is, mert sem a külső, sem az akadémiai megítélésünk nem túl jó, fontos lenne valamifajta brandépítés ebből a szempontból. Amihez valóban jó esélyt teremthet, ha a fiatalok lehetőséget kapnak arra, hogy bekapcsolódjanak a szakma intézményrendszereinek működtetésébe.
Üdv,
Ferenc

----- Eredeti üzenet -----
Feladó: orthmayr at t-online.hu
Címzett: mafla at phil.elte.hu
Elküldött üzenetek: Csütörtök, 2016. Május 26. 20:08:16
Tárgy: Re: [MaFLa] MFT elnökség



Ez egyszerűen nevetséges. A mai magyar filozófiusok között, legyenek bár a legkülönbözőbb áramlatok képviselői, semmiféle szélsőséges megosztottság, ellenségeskedés nincs, hanem nagyon kulturált és termékeny szakmai párbeszéd folyik. Szinte csodálatos kivételként a filozófus szakmát nem sikerült megosztani, és egymással ellenséges táborokra szabdalni. Ami már jó ideje nagy örömömre szolgál és minden tiszteletemet kivívja a szakma nagy számú és igen jól képzett képviselői iránt, akik egyikét sem jutna eszembe hülyének tartani. Van néhány, elenyésző számú kolléga, aki a kultúrálatlan és kultúraellenes hatalmi tobzódásnak szolgálatába állt, és mepróbálta a filozófusokat is ellenséges táborokra osztani. Szerencsére nem sikerült nekik. Ezzel kapcsolatban két dokumentumot ajánlok felidézni a filozófusüldözések idejéből: Tengelyi László levelét és Nyíri Kritóf tévényilatkozatát. 

Orthmayr Imre 


Idézet (Kristof Nyiri < nyirik at gmail.com >): 


Kedves Mindannyian, ha már ez a beszélgetés elkezdődött, hadd emlékeztessek arra, hogy a magyar filozófián belüli szélsőséges megosztottság és kommunikációképtelenség nem újkeletű. Külföldi kollégákkal beszélgetve hamar megkapjuk az anekdotákat/mondákat, miszerint nincs olyan három magyar filozófus, akik közül kettő ne nézné hülyének a harmadikat. És valóban nincs. És könyörgöm, ez nem ma kezdődött. Amikor az egyetemre kerültem (korai hatvanas évek), zajlott pl. a Gedő András -- Földesi Tamás vita, a dialektikus materializmus valamelyik alapkérdéséről (már nem emlékszem, hogy melyik alapkérdéséről, de lehet, hogy csak egyetlen alapkérdés volt...). Gedő és Földesi hülyéknek nézte egymást, mi mindnyájan pedig őket. "Gigászok harca", mondta Bence Gyuri, aki ennél meredekebben szellemesebbeket is mondott ma is közcsodálatnak örvendő kollégákról. A nagy különbség a régmúlt, a közelmúlt és a jelen között benyomásaim szerint az, hogy mára idehaza felnőtt egy filozófus-nemzedék, amelyik tökéletesen jólképzett és nyugatiasan szocializált. (Vigyázat! Figyelem! Hasonló folyamat zajlik más bölcsészdiszciplínákban is!) Hát gondolom erre a nemzedékre vár (azaz nem a mai nyolcvan-, hetven-, hatvan- vagy ötvenévesekre), hogy új alapokat teremtsen a magyar filozófiai életben. Kérem őket, hogy vegyék át a terepet. Nyíri Kristóf 

2016-05-25 14:22 GMT+02:00 Kristof Nyiri < nyirik at gmail.com > : 



Igen, köszönjük Tibornak, hogy szóbahozta. 

2016-05-25 14:14 GMT+02:00 Veronika Darida < daridaveronika at hotmail.com > : 





Köszönet Bárány Tibornak, hogy ezt szóba hozta. Én is napok óta gondolkozom ezen, de mivel nem vagyok a Magyar Filozófiai Társaság tagja, nem éreztem volna jogosnak mély értetlenségem kinyilvánítását (most is csak az outsider beszél). 

Üdvözlettel, 

Darida Veronika 


From: mafla-bounces at phil.elte.hu < mafla-bounces at phil.elte.hu > on behalf of Dr. Faragó-Szabó István < farago-szabo at freemail.hu > 
Sent: Wednesday, May 25, 2016 2:02 PM 
To: 'Kristof Nyiri'; 'Bárány Tibor' 

Cc: mafla at phil.elte.hu 
Subject: Re: [MaFLa] MFT elnökség 


Kedves Kristóf, 

kizártnak tartom, h nem látod: Tibor nem a ffiak számát kifogásolta. Hanem, h egyetlen egy nő sincs a vezetőségben. L (Ha meg átlátod: sztem viccnek nem elég jó) 

Üdv 



From: mafla-bounces at phil.elte.hu [mailto: mafla-bounces at phil.elte.hu ] On Behalf Of Kristof Nyiri 
Sent: Wednesday, May 25, 2016 1:45 PM 
To: Bárány Tibor < barany.tibor at gmail.com > 
Cc: mafla at phil.elte.hu 
Subject: Re: [MaFLa] MFT elnökség 




Kedves Tibor, mivel a Társaság munkájában időtlen idők óta nem veszek részt, ártatlannak kell mondjam magam! Viszont hadd kérdezzem meg, hogy szerinted pontosan hány férfi kellene alkossa a vezetőséget? Vagy félreértettem valamit? :-) Kristóf 





2016-05-25 12:47 GMT+02:00 Bárány Tibor < barany.tibor at gmail.com >: 




Kedves kollégák, 


szeretettel gratulálok a Magyar Filozófiai Társaság minden újonnan megválasztott vezetőségi tagjának! Egyúttal szeretném felhívni rá a figyelmet, hogy az MFT vezetőségét jelenleg tizenhat férfi alkotja. Üdvözlettel, 


Bárány Tibor 





2016. május 24. 13:30 írta, < laczkos at bibl.u-szeged.hu >: 




Kedves Kollégák! 
A Magyar Filozófiai Társaság 2016. május 13-i közgyűlésén kettő évre megválasztotta új vezetőségét. Alább erről nyújtok rövid tájékoztatást. 
Üdvözlettel, 
LS 

---------------- 
A MAGYAR FILOZÓFIAI TÁRSASÁG ELNÖKSÉGE (2016-2018) 

elnök: Gyenge Zoltán 

alelnök: Weiss János 

Mester Béla 

főtitkár: Laczkó Sándor 

elnökségi tagok: 

Bacsó Béla 

Boros Gábor 

Egyed Péter 

Olay Csaba 

Pavlovits Tamás 

Perecz László 

Schmal Dániel 

Schwendtner Tibor 

Valastyán Tamás 


Érdekvédelmi Bizottság: 

Farkas Zoltán 

Kovács Gábor 

Loboczky János 



------------------------------------------------------ 
SZTE Klebelsberg Konyvtar - http://www.bibl.u-szeged.hu 
This message was sent using IMP: http://horde.org/imp/ 


_______________________________________________ 
MaFLa - Hungarian philosophers' mailing list 
Archives & Help: http://phil.elte.hu/mafla 






_______________________________________________ 
MaFLa - Hungarian philosophers' mailing list 
Archives & Help: http://phil.elte.hu/mafla 





		Mentes a vírusoktól. www.avast.com 





_______________________________________________
MaFLa - Hungarian philosophers' mailing list
Archives & Help: http://phil.elte.hu/mafla



More information about the mafla mailing list