[MaFLa] Ambrus Gergely előadása

Csörgőné Szenti Andrea Szenti.Andrea at btk.mta.hu
Thu Nov 24 09:27:06 CET 2016


Kedves Kollégák!

Az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Filozófiai Intézete szeretettel meghívja

Ambrus Gergely (ELTE BTK Filozófia Intézet)
Carnap és Wittgenstein a más elmékről és a fizikalizmussal kapcsolatos prioritási-vita
című előadására.

Az előadás absztraktja:


Carnap 1930-től kezdve képviselte a fizikalizmus doktrínáját, ami szerint a tudomány univerzális nyelve a fizikai nyelv, azaz minden tudás-igényre jogosult állítást fizikai fogalmakkal kell megfogalmazni. Ezen átfogó tézis szerint a pszichológiai mondatok is fizikai, tehát testi állapotokra és viselkedésekre vonatkozó mondatok; a fizikalizmus a pszichológia vonatkozásában tehát egyfajta logikai behaviorizmust avagy "módszertani materializmust" jelent.

1932-ben, a "Die physikalische Sprache als Universalsprache der Wissenschaft" megjelenése után Wittgenstein az ő - szóban terjesztett - nézeteinek eltulajdonításával vádolta meg Carnapot. Carnap ugyan alaptalannak tartotta ezt a támadást, mindazonáltal későbbi publikációiban, békítő szándékkal, elismerte Wittgenstein hatását bizonyos nézeteire. Éppen a fizikalizmussal kapcsolatban azonban semmiképpen sem tartotta jogosnak a wittgensteini vádat, ahogy általában a fizikalista fordulat értelmezői (pl. Uebel, Hintikka, Stadler, Stern) sem.

Előadásomban azt vizsgálom meg, hogy mennyiben hasonlók Carnap és Wittgenstein ekkori nézetei. Azt állítom, hogy Carnap fizikalizmusának bizonyos elemei, elsősorban a pszichológiai mondatok jelentésére, és ezen belül a mások mentális állapotaira vonatkozó mondatok jelentésére vonatkozó elképzelései, illetve a más elmékkel kapcsolatos analógiás érvelés elemzése, sok szempontból közel állnak Wittgensteinéihez.

Ezzel nem azt akarom állítani, hogy Wittgenstein vádjai jogosak. Azonban ezek a hasonlóságok önmagukban is érdekesek. Továbbá, segíthetnek megvilágítani Carnapnak a Psychologie in physikalischer Sprache-ban igen elliptikusan megfogalmazott érveit a más mentális állapotok fizikalista értelmezése mellett, és alapot adhatnak arra a feltételezésre, hogy Wittgenstein plágiumvádja nem, vagy nem elsősorban a protokollnyelv fizikai nyelvi értelmezésére vonatkozhatott, hanem a más elmék állapotaira vonatkozó mondatok értelmezésére.


Helyszín: 1014 Budapest, Országház u. 30. Pepita terem
Időpont: 2016 november 29. 16:00.


Üdvözlettel:
MTA BTK FI





-------------- next part --------------
An HTML attachment was scrubbed...
URL: <https://listbox.elte.hu/mailman/private/mafla/attachments/20161124/5a92589d/attachment.html>


More information about the mafla mailing list