[MaFLa] Szabados Bettina előadása

FI Titkárság FI.Titkarsag at btk.mta.hu
Thu Dec 3 17:41:17 CET 2020


A Bölcsészettudományi Kutatóközpont Filozófiai Intézetének Filozófiatörténet és Eszmetörténet Osztálya szeretettel meghív minden érdeklődőt

Szabados Bettina (BTK FI / ELTE BTK Filozófiatudományi Doktori Iskola)

A filozófia és az irodalom szerepe a halál feldolgozásában

című, osztályunk kutatószemináriumának keretében tartott előadására.

Az előadás összefoglalója:

"Mert úgy látom, [...] hogy azok, akik helyes módon foglalkoznak a filozófiával, nem készülnek semmi másra, csupán arra, hogy meghalnak és halottak lesznek" (Phaidón 64a) - fogalmazza meg Platón Szókratész által, aki saját kivégzésére készül, ekképp pedig a halál problematikáját a filozófia tárgyává lépteti elő. A halál ténye rendszerint azonban rejtőzködik, el van fedve a mindennapi lét létmódja által és ebben a mindennapiságban a halál egy rendszeresen előforduló eseménnyé válik, ami csak az ismeretleneteket érinti. Így a halállal közvetlenül a Másik halálán keresztül szembesülünk, mely során egyszerre kell feldolgozni a saját múlandóság és a Másik elvesztésének gondolatát is. Hiányoznak azonban a fogalmak, a beszédmód, mely képes lenne megfogalmazni a halál tapasztalatát, ezáltal valamiképp racionalizálni és vigaszt nyújtani a gyászolók számára. A filozófia (és így az irodalom) mint a fogalomalkotás (egyik) lehetséges eszköze képes lehet a halálról, a veszteségérzésről való beszédmód megújítására - az előadás a halál filozófiai megközelítése mellett konkrét kortárs irodalmi példákon keresztül szeretné szemléltetni, értelmezni a gyászbeszédet. Továbbá amellett szeretne érvelni, hogy habár a halálról való beszéd nem visz közelebb a halál megértéséhez, azonban képes megszelídíteni tényét és mélyebb létmegértéshez segíthet hozzá.

Időpont: 2020. december 8. (kedd), 14. óra

Az előadáshoz a következő linken, online lehet csatlakozni:

https://zoom.us/j/95733430339?pwd=NHo4b3pYVmZxMWdCQk9UR3pXSnFkZz09<https://www.google.com/url?q=https%3A%2F%2Fzoom.us%2Fj%2F95733430339%3Fpwd%3DNHo4b3pYVmZxMWdCQk9UR3pXSnFkZz09&sa=D&sntz=1&usg=AFQjCNHPu-kbZUSsRopi8HDzz7i87QIMWQ>



-------------- next part --------------
An HTML attachment was scrubbed...
URL: <https://listbox.elte.hu/mailman/private/mafla/attachments/20201203/2547d2e6/attachment.html>


More information about the mafla mailing list