[MaFLA] Szegedi Nóra előadása a Kora Újkori Filozófiatörténeti Műhelyben - június 2. (péntek) 15.30

[Schmal Dániel]

Kedves Kollégák, 

szeretettel várunk minden érdeklődőt Szegedi Nóra előadására június 2-án, pénteken, 15.30-tól az (ELKH) BTK Filozófiai Intézetbe (IX. ker. Tóth Kálmán u. 4., vii. emelet, Trapéz terem). Az előadás címe: A leibnizi-wolffi metafizika kanti kritikája és az autonóm etika kezdetei . 

Az előadás absztraktja alább olvasható. 

Üdvözlettel a szervezők: 
Pavlovits Tamás és Schmal Dániel 

Szegedi Nóra: 
A leibnizi-wolffi metafizika kanti kritikája és az autonóm etika kezdetei 



Előadásomban a kanti etika fejlődéstörténetének legkorábbi szakaszával, az 1750-es évek közepétől az 1762 végéig terjedő időszakkal foglalkozom. A záródátum a Vizsgálódás a természetes teológia és a morál alapelveinek világosságáról címet viselő, a Porosz Tudományos Akadémia pályázatára benyújtott mű befejezésének időpontja. Ez az első olyan írása Kantnak, amelyben – ha csak röviden és vázlatosan, de – a morál megalapozásával (is) foglalkozik. Az utolsó, morálfilozófiai paragrafus jelentőségét sokan méltatták, kiváló Kant-kutatók egyenesen azt állították, hogy a kritikai etika lényegében már ekkor, avant la lettre, megszületett. Ezt a kijelentést úgy módosítanám, hogy azok a keretek jöttek létre a 60-as évek elejére, amelyeken belül azután Kant több mint 20 év alatt kidolgozta Az erkölcsök metafizikájának alapvetésé ből és A gyakorlati ész kritikájá ból ismert érett morálfilozófiáját. 

Ezek a körvonalak egy olyan etika helyét jelölik ki, amely már nem abban az értelemben autonóm, amelyben a kortárs német filozófiát alapjában meghatározó Wolff etikája. A wolffi autonómia ugyanis azt jelenti, hogy az etika független a kinyilatkoztatott isteni törvényektől, amennyiben az ember az ész segítségével maga látja be azokat a (természet)törvényeket, amelyeknek engedelmeskedve elérheti a tökéletességet és a boldogságot. Ezzel szemben a kritikai etika autonómia fogalma mögött az a belátás rejlik, hogy a saját magunk által hozott törvény a kötelesség forrása. Ennek az utóbbi fajta autonómiának ágyaz meg Kant azzal, hogy a morált leválasztja a hagyományos metafizikáról. Ez a folyamat megy végbe az általam vizsgált fejlődési szakaszban. 

A morál önállóságához vezető úton két fogalom jut kulcsszerephez: a szükségszerűség (Notwendigkeit, necessitas) és a tökéletesség (Vollkommenheit, perfectio). Noha mindkettő a metafizika alapfogalma, szerepet játszanak az etikában is. A szükségszerűség a kötelességhez (Pflicht, Verbindlichkeit, obligatio) fűződő szoros kapcsolata miatt, a tökéletesség pedig mint végső morális cél. Kant egy-egy metafizikai problémából kiindulva úgy értelmezi át ezeket a leibnizi-wolffi metafizikából átvett fogalmakat, hogy morálfilozófiai alkalmazásukban kiszakadnak az eredeti, hagyományos metafizikai kontextusukból, és egy a fentebb tárgyalt értelemben önálló etika sarokkövei lesznek. A folyamatban lényeges szerepet játszik a morális érzésre alapozott brit morálfilozófia (Shaftesbury, Hutcheson, Hume) kanti recepciója is, erre azonban itt nem térek ki. 

Annál is kevésbé, mivel ez utóbbi hatás már a 60-as évek elejére tehető, előadásomban viszont a kezdetekre összpontosítok. Ezt a fent említett két fogalom, a tökéletesség és a szükségszerűség újraértelmezése határozza meg. Előbbivel Kant először teológiai összefüggésben, a teremtett világ tökéletességének kérdése kapcsán kezd el foglalkozni, mégpedig minden bizonnyal a Porosz Tudományos Akadémia 1755-re kiírt pályázatára készülve. Noha Kant végül nem nyújtott be pályaművet, a hagyatékban maradt feljegyzések között három, 1753/54-re datálható is ezzel hozható kapcsolatba. A másik idevágó írást, Az egyetlen lehetséges érv, amellyel Isten létezése bizonyítható , közvetlenül a Vizsgálódás előtt fejezte be Kant, ám a tökéletességgel kapcsolatos eszmefuttatások valószínűleg korábbi időszakra mennek vissza. A szükségszerűség fogalma pedig Kant első metafizikai írásában, a Nova dilucidatió ban (1755) jut központi szerephez, mégpedig a második, az elégséges alap elvét tárgyaló sz akaszban, amelyben a filozófus a cselekvés szabadságával kí sér e li meg összeegyeztetni a leibnizi princípiumot. Ennek során Kant erősen támaszkodik a wolffi filozófiát a pietizmus felől bíráló Crusiusra, aki az etika alakulásának ebben a szakaszában a legnagyobb hatást gyakorolta rá. 

-------------- next part --------------
An HTML attachment was scrubbed...
URL: <http://listbox.elte.hu/pipermail/mafla/attachments/20230527/3f6abf91/attachment-0001.html>