[Kepviselok] Foszerkesztoi beszamolo

Tetekas Nyuz, foszerkeszto nyuz at elte.hu
2004. Dec. 13., H, 16:10:25 CET


BESZÁMOLÓ AZ NYÚZ FÕSZERKESZTÕJÉNEK
2004. DECEMBER 7-13-IG VÉGZETT TEVÉKENYÉSÉGRÕL



STRATÉGIAI TERVEK
=================


JANUÁRI MEGJELENÉS
------------------

Új fejleményrõl csak a múlt héten elfogadott, januári megjelenéssel 
kapcsolatban tudok beszámolni.

Elõzetesen Kalotai Milán és Vizeli András már jelezték, hogy részt kívánnak 
venni a januári, internetes kiadás megjelentetésében - ez már önmagában is 
elegendõ lehetne, de arra számítok, hogy a konkrét feladatok kiosztásánál 
további emberek is vállalják majd egyes cikkek megírását.

Szász Andrejjel, a Nyúz webmesterével abban állapodtam meg, hogy 
elõreláthatólag hetente lesz majd frissítés; az elkészült anyagokat így 
egyben lehet majd olvasószerkeszteni, és megfelelõ formába öntve feltenni a 
hálózatra. A tervek szerint hétvégén, hálózaton keresztül történne az 
olvasószerkesztés, a cikkek pedig hétfõn kerülnének fel a honlapra.

Takács Tibor jelezte, hogy jó lenne, ha ezek a híranyagoka HÖK honlapján is 
megjelenhetnének, ezt az elképzelést én jónak és támogathatónak tartom.



OPERATÍV INTÉZKEDÉSEK
=====================

Elkészült a félév utolsó Nyúza; a szerkesztés ezúttal súlyosabb hibák 
nélkül zajlott le. Az ilyenkor megfelelõ gyakorlat szerint ilyenkor 
különösen sok hirdetés érkezett a laphoz, ezeket mind megjelentettük.

Tovább folyik a közéleti cikkírók képzése: az EHÖK-elnökkel készült 
interjút és a PISA-felmérésrõl szóló összeállítást is õk készítették, 
elõzetesen igyekeztem nekik minden szakmai segítséget megadni, felkészíteni 
õket a várható nehézségekre, ill. én is elmentem a sajtótájékoztatóra.

Az utolsó szám két, nagyon fontos anyagot is tartalmazott: az egyik a HÖOK 
körül kialakult helyzetrõl számol be, a lehetõ legobjektívebben és a lehetõ 
legnagyobb teljességre törekedve. Ezt azért éreztem fontosnak, mert a 
HÖOK-ról tipikusan semmilyen információ nem jut el a hallgatókhoz, nagyon 
keveset tudnak a szervezet szerepérõl is mûködésérõl, holott ez képviseli 
õket országos szinten.

A másik a PISA 2003. vizsgálat elsõ eredményeinek felolgozása; bár ez a 
közvetlenül a közoktatáshoz kapcsolódik, nagyon sok felsõoktatási 
vonatkozása van - itt elsõsorban a tanárképzésre gondolok. A következõ 
félév elején szeretnék egy hosszabb anyagot megjelentetni a tanárképzés 
reformjáról; ehhez is jó háttéranyagnak bizonyulhat majd ez az összeállítás.

A nem juttatásképes hallgatók ösztöndíjának kiosztása folyamatban van.

--
Balás Márk

Honlap (blog, CV, írások, képek): http://trychydt.web.elte.hu 





További információk a(z) ttkhok-kepviselok levelezőlistáról