[Kepviselok] SZMSZ

Attila Nagy nagy_attila at hotmail.com
2004. Jún. 7., H, 11:44:11 CEST


Sziasztok!

Az SZMSZ módosításával kapcsolatban támadt néhány gondolatomat szeretném itt 
megosztani veletek. A gazdasági, szervező, illetve kommunikáció és „PR” 
tevékenységek összefüggése, kapcsolataik.
Papp Gabi, szerintem nagyon jó meglátással szükségét érezte, és javaslatot 
terjesztett be ezen feladatkörök elnökhelyettesi rangba emelésére. Ez 
mindenképpen szükségszerű volt, hiszen itt olyan kérdésekről van szó, ami a 
Hallgatói Önkormányzatról nagy nyilvánosság előtti megjelenéséit 
befolyásolják. A feladatköröket én az alábbiak alapján képzelem el:

Gazdasági: az SZMSZ-ben rögzített feladatok
Szervezői: az SZMSZ-ben rögzített feladatok: „Külsõ anyagi forrásokat, 
hirdetéseket szervez az Önkormányzat számára. Koordinálja az Önkormányzat és 
a Kar hallgatói rendezvényeinek szervezését” Ez a mondat számomra összemossa 
a gazdasági és a szervező funkciókat, hiszen az anyagi források megszerzése, 
illetve hirdetések megszervezése mindkettőt megkívánja. A rendezvényszervező 
úgy működik hatékonyan, ha megvan rá a kellő (többek között anyagi) 
fedezete. Ez úgy történhet meg, hogy elkéri a betervezhető maximumot, majd 
ha ezt nem használta fel, akkor visszaadja a forrásának. Ez az idilli út. A 
másik megoldás, hogy előre eltervezi a kiadásokat, majd a kialakított 
koncepcióval (költségvetés, az események részletes leírása, stb.) megpróbál 
forrásokhoz jutni (sk, mert így hiteles, és ő rendelkezik az ismeretekkel), 
és a maga teremtette helyzethez idomulva megrendezi az eseményt.

Kommunikáció: A Hallgatói Önkormányzat belső (gyakorlatilag a képviselői 
között), és külső (minden további) kommunikációja. Ez a külső kommunikáció 
számomra már a „PR”-t is magába foglalja, mert az is egyfajta kommunikáció, 
ami a HÖK megjelenése, mert bár nem a ruha teszi az embert, ismerjük az első 
benyomást… Természetesen a külső kommunikációhoz tartozik az események 
reklámozása is, de az ehhez szükséges előkészületek nem tartoznak olyan 
szorosan össze, mint a gazdasági része. Az egész megjelenést egy egységes 
arculatba illesztve lehetne megoldani, mivel egy ember állna a megjelenés 
mögött.

Ezek után a javaslatom a „gazdasági és szervező elnökhelyettes”, és a 
„kommunikációs és PR elnökhelyettes”-i tisztség létrehozása.

Üdvözlettel: Nagy Attila

_________________________________________________________________
MSN 8 helps eliminate e-mail viruses. Get 2 months FREE*. 
http://join.msn.com/?page=features/virus





További információk a(z) ttkhok-kepviselok levelezőlistáról