[Kepviselok] lemondas es beszamolo

Koszper Gabor Szabolcs algi at elte.hu
2004. Nov. 13., Szo, 05:40:44 CET


Tisztelt Közgyűlés!

Benyújtom lemondásomat. Nem sikerült megoldani az év eleje óta húzódó
kommunikációs problémákat (több hirdetés is végleg kimaradt emiatt),
minimális változtatáson túl semmit nem sikerült elérni a tervezettből, és
előreláthatólag ez nem is fog bekövetkezni, viszont a kevés elért
változtatás közvetve ugyanannyi negatív hatást is maga után vont (csökkenő
munkamorál stb.).

Szeretném felhívni a közgyűlés figyelmét arra, hogy terveimet nemcsak
eddig nem sikerült megvalósítani, de ezután sem fogom tudni, legalábbis
amíg főszerkesztő maradok. A heti feladatok ugyanis annyi energiát és időt
elvonnak, hogy épphogy ne tudjak a számomra fontosabbnak ítélt
fejlesztésekkel, vlátoztatásokkal foglalkozni, másrészt a rendszeres
kötelező feladatok így is csorbát szenvedtek, vagyis a minimális
követelményeket sem tudtam ellátni (pl. szerkesztőségi tagok fizetését
időben elfogadtatni a választmánnyal/közgyűléssel, az első utalás máig
nem érkezett meg).

A HÖK és a Nyúz is sokkal jobban járna egy olyan főszerkesztővel, aki el
tudja végezni a kötelező feladatokat hétről hétre. Amennyiben
elfogadja a közgyűlés a lemondásomat, természetesen továbbra is segítem
munkámmal a szerkesztőséget. Kérem a tisztelt közgyűlést, fogadják el
lemondásomat! Köszönöm.



A beszámoló:

A korábban elküldött beszámolóm óta a MESE (Magyar Egyetemi és Főiskolai
Sajtó Egyesület) keretmegállapodástervezetét a kívánt változtatásokkal
együtt megkaptuk. (Ez azt jelenti, hogy a MESE kizárólagos közvetítői joga
csak egyetemen kívülti újságok bevonása esetén lép életbe.)

A választmány megszavazta, hogy új tördelő szoftvert vásároljunk, ugyanis
eddig a Tétékás Nyúz tördelése hivatalosan tördelőprogram nélkül történt.
Oktatási áron 1 db Adobe InDesignt fogunk megrendelni.

Most már sajtómeghívókat kap a Tétékás Nyúz az InterComtól, és az
SPI-meghívók megszervezése is folyamatban van.

Ezen kívül kötelességem tájékoztatni a tisztelt közgyűlést, hogy minden
igyekezetem ellenére a kommunikációs problémákat nem sikerült megoldanom.

A korábban - feleslegesen - elküldött beszámolóm itt olvasható:

A nyári EHÖK vezetőképzőn módom volt találkozni az ELTE többi egyetemi
lapjának munkatársával. Megegyeztünk, hogy a továbbiakban is tartjuk a
kapcsolatot, az első találkozónk október 6-án lesz. A vezetőképzőn továbbá
kiderült, hogy egy többnyire a Jurátus szerkesztőségéből álló csapat egy
összegyetemi hallgatói portál létrehozását tervezi. Ebből természetesen mi
is ki szeretnénk venni a részünket.


Miután átvettem a tisztséget, rögtön a Gólyanyúz szerkesztésének
előkészítésébe kellett vágnom. A szükségesnél kevesebb idő állt
rendelkezésre, ugyanakkor a szokásosnál több feladatot kellett
végrehajtani.


Nehézséget okozott, hogy a Gólyanyúz különböző paramétereit nem is én és
tudtommal nem is az előző főszerkesztő határozta meg, és a legnehezebb
feladat az előre megadott keretek felülvizsgálata és módosítása volt.


A példányszámot önhatalmúlag emeltem 1000-ről 1200-ra. Mint később
kiderült, a borítékolás rendezetlensége miatt 1207 TTK-s gólya között
került szétosztásra 1198 példány. Támpéldányt így sem tudtunk küldeni a
hirdetőknek. Öt példányt is megőrizhettünk volna, ha nincsenek a
választmányban a korai kommunikációs problémák.


Ezek közé a kommunikációs problémák közé tartozik az is, ami
meghiusította, hogy a kommunikációs és szervező elnökhelyettes cikke a
Gólyanyúzba kerüljön.


Az idő hiánya okozta, hogy a grafikai koncepció nem forrhatott ki és
jelenhetett meg a Gólyanyúzban, ehelyett csak egy kísérlet a hátterek
bevezetésére. A fent említett többletfeladat az volt, hogy az Oláh
Krisztián által által szervezett három hirdető számára a szerkesztőségnek
kellett elkészítenie a középső két oldalon található hirdetést. Ugyan a
szerkesztőség rendelkezik grafikussal és fotóssal is, ezt a megadott idő
alatt lehetetlen volt az elképzelt formában megvalósítani.


Mindent egybevetve a lehetőségeket és hibákat is figyelembevéve
tartalmilag nagyon jól sikerült ez a Gólyanyúz. Nem véletlen, hogy nem
került bele szórakoztató rovat vagy cikk.


Nyáron megtörtént az átadás-átvétel az értékmegőrző kazetta kivételével.


A Magyar Egyetemi és Főiskolai Sajtó Egyesület - szintén nyáron - küldött
egy keretszerződés-tervezetet, melyet a aszimmetrikus feltételek miatt nem
találtam elfogadhatónak. (Külön pontban kitértek a HÖK szankcionálására
szerződésszegés esetén, azonban semmiféle garancia nem volt a szerződésben
arra, hogy a MESE betartja azt. Továbbá elvárták volna, hogy ha akár az
egyetemen belül legalább két lapot megkeres egy hirdető, akkor vele
kizárólag a MESE-n keresztül állapodhattunk volna meg, ami
elképzelhetetlen - különös tekintettel a TTK és IK HÖK közötti jó
kapcsolatra.) Azóta sincs megállapodás.


Kaptunk egy megállapodásjavaslatot a nyomdától, miszerint az ELTE anyagi
helyzetére való tekintettel az egész féléves nyomdaköltséget előre kérik
kifizetni. Ezt elfogadhatónak vélte mind az elnök, mind én.


Az OSZK Nyúz-archivuma hiányos, ezért a kelleténél nagyobb áfa-t fizetünk
a nyomdának. Az archívum fénymásolással pótolható - a feladat elvégzésének
megszervezésére a kommunikációs és szervező elnökhelyettest kértem meg. A
nyomdai előleg miatt ez a feladat már kevésbé sürgős, de még mindig
ugyanolyan fontos.


Az első három Nyúz már megjelent, a negyediket - mely kivételesen
csütörtökön jelenik meg - már elküldtük a nyomdának. A négy számból
kettőben volt fizetett hirdetés. A grafikai változtatások, akárcsak a
cikkek többnyire újfajta stílusa, strukturálása - úgy vélem - megkönnyíti
a fontos információk minél szélesebb körben történő elterjesztését,
ugyanakkor a jelenlegi még korántsem az újság végleges formája.


A lapban közölt "munkatársat keresünk" felhívásra meglepően sokan
jelentkeztek - különösen fotósnak és Mozizóna rovatvezetőnek, cikkírónak.

Koszper Gábor




További információk a(z) ttkhok-kepviselok levelezőlistáról