[Kepviselok] Palyazat

Balas Mark balas at ttkhok.elte.hu
2005. Júl. 5., K, 12:00:36 CEST


                       PÁLYÁZAT AZ ELTE TTK HÖK
                          TITKÁRI POSZTJÁRA






Alulírott Balás Márk szeretném megpályázni az ELTE TTK HÖK titkári
posztját.



MOTIVÁCIÓK
==========

Mivel a félév folyamán már többször is kifejtettem, hogy nem kívánok
idén tisztségviselői posztért indulni, személyes motivációim
kifejtése a szokásosnál is fontosabb.

Úgy érzem, ebben a félévben különösen sikeres tisztségviselői munkát
sikerült folytatnom - azt gondolom, megválasztásom esetén ezt tovább
tudnám folytatni. Sikeresen elkészítettünk egy új szervezeti és működési
szabályzatot, főszerkesztőként részt vettem a Tétékás Nyúz
megújításában; megválasztásom esetén ezt a típusú tevékenységémet tovább
tudnám folytatni. A feladat elvállalását nagyban megkönnyíti számomra az
is, hogy a helyzet jelenlegi állása szerint minden bizonnyal
HÖK-közelben maradok az elkövetkezendő egy évben.

A titkári posztot eddig összesen háromszor töltöttem már be az elmúlt
években. Bár a legutóbbi évem nem volt különösebben sikeres, reményeim
szerint sikerült tanulnom hibáimból, így az önkormányzat általános
jellegű munkájában való aktív résztvétel mellett a kifejezetten a
titkári megbízással járó feladatokat is sikeresen el tudnám látni.



HELYZETÉRTÉKELÉS
================

A titkárok teljesítménye évek óta személyfüggetlenül nagyon
rossz. Gyakorlatilag senki sem tudta az alapszabályban megfogalmazott
feladatokat megfelelő szinten ellátni. Mint olyasvalaki, aki a régi és
az új szabályzat megfogalmazásában is szerepet vállalt, azt gondolom,
hogy a probléma alapvetően strukturális.

Ezek a teendők folyamatos és állandó munkavégzést követelnek - ebben
többé-kevésbé különböznek az összes többi tisztségviselő feladataitól,
hiszen azok megfelelő szervezéssel átütemezhetők, illetve
elhalaszthatók. Az iktatás és különösen a jegyzőkönyvek elkészítésének 
elmaradásai viszont a többi tisztségviselő napi szintű munkáját is 
akadályozzák.

Véleményem szerint a probléma gyökerét az jelenti, hogy jelenleg
nincsenek meg azok a kidolgozott hagyományok, amelyek mentén dolgozva a
munka hatékonyan ellátható lenne. Azt sem gondolom kizártnak, hogy az
egész titkári pozíció radikális újragondolásra szorul. Ki kellene
dolgozni azokat a prioritásokat és munkameneteket, amelyek segítségével
egyértleműbben és kifinomultabban lenne megítélhető a titkári munka 
teljesítménye.



TERVEK, ELKÉPZELÉSEK
====================

Alapvető célomnak éppen azt tűzném ki, hogy ezeket a módszereket
kidolgozzam, valamint hogy olyan megoldásokat keressek, amelyek hosszú
távon is megoldást jelentenek az Önkormányzat számára. Nem gondolom
kizártnak azt sem, hogy ehhez adott esetben az Alapszabály módosítására
is szükség lehet.

Erre a feladatra alkalmassá tehet az, hogy a TTK HÖK életében már számos
átszervezési feladatot sikerült megoldanom. Annak idején, első
főszerkesztői mandátumom idején sikerrel alapítottam újjá a Tétékás Nyúz
szerkesztőségét, idén sikeresen oldottuk meg az on-line kiadás
megszervezését. Többször is részt vettem az szmsz-módosítási
munkálatokban, idén én voltam a bizottság koordinátora is.

Természetesen addig, amíg ez az áttekintés nem történik meg, illetve
fejeződik be, kész vagyok a feladatokat jelen formájukban is ellátni. 
Elsődleges prioritásnak az emlékeztetők időben történő elkészítését és 
kiküldését gondolom; véleményem szerint semmi nem indokolhatja ezek 
elmaradását.

Mivel egy igen érzékeny és hosszú évek óta sikertelen területről van
szó, folytatni kívánom azt a főszerkesztőként megkezdett gyakorlatot,
hogy tevékenységemről soron kívül beszámolok a választmánynak. Így mód
lesz munkám folyamatos és részletes ellenőrzésére is, valamint az
önkormányzat vezetői folyamatos rátekintést kaphatnak az elért eredményekre.


Kérem a közgyűlést, támogassa pályázatomat.

Tisztelettel,



Balás Márk




További információk a(z) ttkhok-kepviselok levelezőlistáról