[Kepviselok] választmányi előterjesztés

Tetekas Nyuz, foszerkeszto nyuz at elte.hu
2006. Feb. 6., H, 21:19:23 CET



Tisztelt Választmány!

Nem tudom, milyen félreértések húzódhatnak a háttérben, mindenesetre én 
szeretném, ha a tisztelt választmány a holnapi nap folyamán napirendjére 
venné, és szavazna arról, hogy a Tétékás Nyúz által szervezett cikkíró 
tanfolyamot elismeri saját rendezvényének a TTK HÖK. Azt gondolom ennek a 
jelentőségét nem kell ecsetelnem.

A tanfolyam előzetes anyagai, feltételei, és a regisztráció a 
nyuz.elte.hu/tanfolyam oldalon elérhetőek bárki számára.

Pár szó a háttérről: a Tétékás Nyúz vagy emberhiánnyal küzd, vagy azzal, 
hogy az emberei nem megfelelően képzettek. Ennek az orvoslására találtuk 
ki a tanfolyamot, és dolgoztuk ki annak tematikáját. A többi kar felé is 
nyitottunk, megragadva az alkalmat a sokat hangoztatott újságok 
közötti közös gondolkodás feltételeinek megteremtésére, illetve segítséget 
nyújtani a még csak a szárnypróbálgatás állapotában lévő kari újságoknak.

Fontosnak gondolom, hogy a TTK HÖK ezt a saját rendezvényének elismerje, 
félreértés ne essék, a tisztelt választmánynak nem kell semmilyen módon 
véleményt nyilvánítania, döntenie a tanfolyammal kapcsolatos dolgokban, 
erre megvannak a megfelelő, szakmailag kompetens emberek.

Bízom abban, hogy a TTK HÖK felveszi renddezvényei közé ezt a tanfolyamot.

Tisztelettel:

Vizeli András

--
Vizeli Andras

Tetekas Nyuz, foszerkeszto
E-mail: nyuz at elte.hu
Tel: (70) 254 6841


További információk a(z) ttkhok-kepviselok levelezőlistáról