[Kepviselok] Egylevél

veght at ttkhok.elte.hu veght at ttkhok.elte.hu
2006. Nov. 3., P, 12:31:13 CET


Kedves Képviselők!

Na, gondolom most akik ismernek kicsit meglepődnek. Bizony, levelet írok a
képviselőlistára, sőt ez azt jelenti, hogy olvastam is pár levelet.
Igazából hetek óta jól szórakozom azon, hogy miket irogattok. Az is
vicces, hogy akik elkezdték ezt a levélözönt, már rég beleuntak a
betűszaporításba. Megértem, mint ahogy azt is, hogy pár embert tényleg
zavar néhány dolog, ami számomra érthető módon a többieknek fel sem tűnik.

Beismerem, nem mindig dolgozni járok az irodába, de azt hiszem ahhoz
képest, hogy mennyi feladatom lenne, elég sok mindent csináltam az elmúlt
két hónapban. Azt boldogan látom, hogy mostanában nagyon-nagyon sok
rendkívül fontos munka folyik a hallgatói önkormányzatban. Változtassuk
meg az alapszabályunk betűméretét és tördelését, hogy szép legyen. Lassan
már nem csak a Nyúzban jelenhetne meg, de egy tördelői tanfolyam alapját
is képezhetné. Az is megnyugtat, hogy a szünetet Yetin kívül mindenki a
rettenetes elmaradásainak bepótlására használja! Dá-dá Yeti! Iktass! Vagy
csinálj egy összefűzött kiadványt amiben leírod, hogy miket lehet
elintézni az irodában, mert az olyan fontos! És tudom, nagy mocsok vagyok,
amikor azt merészelem ellibbenteni a tanulmányi elnökhelyettes füle
mellett, hogy lazítson egy kicsit, hisz szünet van. Hogy jövök én ahhoz
hogy megszabjam bárkinek is, hogy miként ossza be az idejét!? Sehogy! Nem
is akarom, nagy ívben nem érdekel, csak tanácsoltam. Az is rendkívül
feldob, hogy motanában páran mások problémáit akarják megoldani, vagy
bizonyos feladatokat megoldatni olyan emberekkel akiknek totál nem azzal
kellene foglalkozni.

Talán lejött egy-két embernek, hogy milyen iróniákat próbáltam belevinni
az előző bekezdésembe, akinek meg nem az kérdezzen meg valakit, aki
mindenre tud válaszolni!
Nem hiszem hogy mostanában ezekre az előbb vázolt ”halaszthatatlan
feladatokra” kellene a fölösleges energiákat pazarolni, hanem
mondjuk azon végtelenül egyszerű kérdések megválaszolására, amik talán
több embert érdekelnek, mint ahányan irogatnak ezzel kapcsolatban. Nem is
azzal kellene törödni, hogy a más tisztségviselők feladatait lássátok el!
Jó példa erre az, amit ma hallottam a Szandrától. Timi szerintem a
tanulmányi ösztöndíj kérdésében nem Nagy Tibornak, a tanulmányi
elnökhelyettesnek és a szociális elnökhelyettesnek kell döntenie. Ha jól
emlékszem ebben az elmúlt két évben a KÖB döntött, de szóljatok, ha
tévednék. Nem utolsó sorban engem is érdekelne például, hogy miért kapta
azt a lehetőséget a Kgy, hogy határozatot hozzon a HKR-rel kapcsolatban.
Hogy az elnök bevédje magát? Miért nem hangzott el a határozat a
Szenátusban. Hogy ne komfrontálódjon az elnök? Ha jól emlékszem előző nap
az elnökség ¾-e megbeszélte, hogy a kgy határozatot a szenátus
tudtára kell hozni. Biztosan nem is lett volna azonnal hatása, de lassú
víz, partot most. Viszont így senki sem tud a szenátusban arról, hogy mi
mit szeretnénk elérni. Ergo nem egy-két hét múlva lesz számunkra kedvező
fordulat, hanem sokkal később, vagy talán SOHA! De végül is nem ez az
egyetlen határozat aminek nem lett foganatja! Az alapszabályról meg majd a
bizottságban, bár előre jelzem hétfőn nem érek oda ötre, csak hatra.
Szóval én is várnám a választ/válaszokat, és lehetőleg az illetékes
személytől!

Ha valakinek kérdése, válaszolni szeretne, vagy csak reagálni, akkor azt
szóban méltóztasson megtenni, had folyjék inkább érdemi munka a
képviselőlistán. (Így akár elnézést is kérhetnék ezért a levélért!) Ha
esetleg akadna majd olyan, aki érdeklődik a levélre érkezett kérdések és
reagálások iránt, szívesen megírok mindent a listára, egyetlen levélben.

Üdvözlettel:
Végh Tamás
Hallg., Képv., kgy., vál., köb., 3 szacs.






További információk a(z) ttkhok-kepviselok levelezőlistáról