[Kepviselok] [TTK-Info] Sajtokozlemeny! FONTOS!

info at ttkhok.elte.hu info at ttkhok.elte.hu
2006. Sze. 19., K, 16:38:33 CEST


Sajtóközlemény

Az ELTE Egyetemi Hallgatói Önkormányzata, mint az ELTE-s hallgatók
egyetlen legitim érdekképviseleti szervezete, ennek jegyében elhatárolódik
minden olyan megmozdulástól, amely túllép az alkotmányon, a
jogszabályokon, illetve az Egyetem szabályzatain. Nyomatékosan kéri az
ELTE hallgatóit, hogy felelős egyetemi polgárokként ne vegyenek részt
ilyen megmozdulásokon, ne csatlakozzanak olyan kezdeményezésekhez, amelyek
sértik a mindenkire kötelező jogszabályokat, egyetemi szabályzatokat.

Az ELTE Egyetemi Hallgatói Önkormányzat (ELTE EHÖK) ezúton fejezi ki
tiltakozását minden olyan rendezvénnyel kapcsolatban, amely túllép a
demokratikus párbeszéd keretein.

Az EHÖK mindig is elkötelezett volt és elkötelezett is marad az egyetem
hallgatóinak érdekképviseletét illetően; ennek érdekében - jogainknak
megfelelően - nem riadunk vissza a más intézményi érdekcsoportokkal való
konfliktustól sem.

Hangsúlyozzuk ugyanakkor, hogy az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat
elkötelezett a demokratikus döntéshozatal irányában; mindig nyitott volt a
konstruktív párbeszédre, és soha, semmilyen formában sem lépte át a
számára a társadalom és az egyetem belső közössége által biztosított
kereteket.

A tandíj kérdése kapcsán az EHÖK ugyan nem ért egyet a felsőoktatási
kormányzat által képviselt állásponttal, ugyanakkor ezen véleményét
kizárólag alkotmányos és törvényes keretek között kívánja képviselni és
érvényesíteni. Az EHÖK tökéletesen tudatában van annak, hogy semmilyen
konfliktus nem rendezhető radikális és közösségellenes lépésekkel, és
biztos abban, hogy a problémák végső megoldása mindig is a tárgyalásos
megegyezés lesz.

Az ELTE Egyetemi Hallgatói Önkormányzata, mint az ELTE-s hallgatók
egyetlen legitim érdekképviseleti szervezete, ennek jegyében elhatárolódik
minden olyan megmozdulástól, amely túllép az alkotmányon, a
jogszabályokon, illetve az Egyetem szabályzatain. Nyomatékosan kéri az
ELTE hallgatóit, hogy felelős egyetemi polgárokként ne vegyenek részt
ilyen megmozdulásokon, ne csatlakozzanak olyan kezdeményezésekhez, amelyek
sértik a mindenkire kötelező jogszabályokat, egyetemi szabályzatokat. Ezek
a megmozdulások eredményre nem, csak felesleges konfliktusokhoz és felelős
állampolgárokhoz méltatlan viselkedéshez vezetnek.

Magyarország demokratikus jogállam; szükségtelen és elfogadhatatlan vélt
vagy valós érdekeinket a demokratikus intézményeken való átlépéssel járó
módon képviselni.

ELTE Egyetemi Hallgatói Önkormányzat







További információk a(z) ttkhok-kepviselok levelezőlistáról