[Kepviselok] Választmány emlékeztető, 2007. március 13.

ELTE TTK HOK Titkar hoktitkar at ttkhok.elte.hu
2007. Már. 20., K, 12:44:59 CET


Emlékeztető az ELTE TTK HÖK Választmányának 2007. március 13-i üléséről.
 
Az emlékeztetőt készítette: Palkó Tamás
 
Jelen vannak: Bosnyák András, Harangozó József, Mészáros Csaba, Seres 
Alexandra, Szenes Áron, Végh Tamás szavazati joggal; Kürtösi Szilvia, 
Palkó Tamás, Sudár István Ákos.
 
A választmány határozatképes.
 
Napirend elfogadása:
Az előzetesen beérkezett napirendi pontokhoz nem érkezett újabb. Szenes 
Áron javasolta, hogy a költségvetéstervezet napirendi pontot vegyük le. 
A választmány 6 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a napirendi pont 
törlését.
 
Tanácskozási jogok adása: A választmány 6 igen szavazattal egyhangúlag 
tanácskozási jogot adott a jelenlevő gólyatábor-szervezőknek, név 
szerint: Szatmári Zsuzsanna, Toplak József, Berényi Dániel, Benedek 
László, Cseh Péter, Farkas Norbert; valamint Lengyel Zoltánnak és Bodó 
Máténak.
 
Az alább látható napirendet a választmány 5 igen szavazattal, 1 
tartózkodás mellett elfogadta.
 

   1. Vezetőképző elszámolás
   2. Gólyatábor-pályázatok
   3. Nemzeti parkos túra
   4. Bejelentések

 

   1. Papp Gabriella távollétében terjesztette elő a vezetőképző
      elszámolását. Szenes Áron javaslatot tett arra, hogy azok, akik
      valamilyen oknál fogva nem vettek részt, az előzetesen
      megállapított szankciót alkalmazzuk. A választmány határozatokat
      hozott a kérdésben.
      A vezetőképző elszámolását a választmány elhalasztotta.
   2. Magyar Róbert terjesztette a gólyatábor pályázatát. A választmány
      határozatot hozott a kérdésben.
      Berényi Dániel terjesztette a gólyatábor pályázatát. A választmány
      határozatot hozott a kérdésben.
      Benedek László terjesztette elő a gólyatábor pályázatát. A
      választmány határozatot hozott a kérdésben.
      Szatmári Zsuzsanna terjesztette a gólyatábor pályázatát. A
      választmány határozatot hozott a kérdésben.
   3. Mészáros Csaba terjesztette elő a túra pályázatát. A választmány
      határozatot hozott a kérdésben.
   4. Szenes Áron tájékoztatta a választmányt a Nyúz mostani számában
      megjelenő cikkről.
      Csupor Mariann tájékoztatta a választmányt külföldi tartózkodásáról.

 
Határozatok
../2007 (III. 13) számú választmányi határozat: Az ELTE TTK HÖK 
Választmánya 4 igen és 2 nem szavazattal a következő szövegű határozatot 
hozta: Azok a személyek, akik előzetesen regisztráltak a vezetőképzőre, 
de nem voltak jelen, vagy nem vettek részt a vezetőképző programjainak 
bizonyos hányadán, azoknak az egy főre eső támogatás arányos összegének 
visszatérítése szükséges.
../2007 (III. 13) számú választmányi határozat: Az ELTE TTK HÖK 
Választmánya 3 igen és 2 nem szavazattal, 1 tartózkodással a ../2007 
(III.13) számú választmányi határozatánál nem tesz kivételt Papp 
Gabriella esetében.
../2007 (III. 13) számú választmányi határozat: Az ELTE TTK HÖK 
Választmánya 6 igen szavazattal, egyhangúlag Guber Tamásnak, Magyar 
Róbertnek, Németh Andrásnak és Palkó Tamásnak ítéli a matematika 
alapszakos gólyatábort, 350.000 Ft anyagi támogatás mellett.
../2007 (III. 13) számú választmányi határozat: Az ELTE TTK HÖK 
Választmánya 6 igen szavazattal, egyhangúlag a következő utáni 
választmányra halasztja a Bölcsész-Fizikus gólyatábor pályázatát, és 
megkéri a szervezőket, hogy a költségvetés-tervezés során 
körültekintőbben járjanak el, illetve egyeztessenek a BTK-val.
../2007 (III. 13) számú választmányi határozat: Az ELTE TTK HÖK 
Választmánya 6 igen szavazattal, egyhangúlag a következő utáni 
választmányra halasztja a kémia gólyatábor pályázatát, és megkéri a 
szervezőket, hogy a költségvetésnél az idegenforgalmi adóval és a 
büfével kapcsolatos megjegyzéseket vegyék figyelembe, az időponttal 
kapcsolatban a Tanulmányi Osztállyal egyeztessenek.
../2007 (III. 13) számú választmányi határozat: Az ELTE TTK HÖK 
Választmánya 5 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett Szatmári 
Zsuzsannának, Toplak Józsefnek és Földi Mátyásnak ítéli a biológia, 
földrajz, földtudományi és környezettan alapszakos gólyatábort, anyagi 
támogatás nélkül.
../2007 (III. 13) számú választmányi határozat: Az ELTE TTK HÖK 
Választmánya 6 igen szavazattal, egyhangúlag 200.000 Ft-tal támogatja a 
nemzeti parkos túrát.




További információk a(z) ttkhok-kepviselok levelezőlistáról