[Kepviselok] Választmányi emlékeztető - 2008. július 4.

ELTE TTK HÖK Titkár hoktitkar at ttkhok.elte.hu
2008. Aug. 14., Cs, 23:06:10 CEST


Emlékeztető az ELTE TTK HÖK Választmányának 2008. július 4-i üléséről

Az emlékeztetőt készítette: Nagy Melinda

Jelen vannak: Hermann Gábor, Jancsó Tamás, Jánosi Attila, Juhász
Krisztina, Klincsek Krisztina, Magyar Róbert, Mészáros Csaba szavazati
joggal; Csörgics Mátyás, Nagy Melinda tanácskozási joggal.

A választmány 6 fővel határozatképes.

Az alábbi napirendet a választmány 6 igen szavazattal, egyhangúan elfogadta:

1. Horgászverseny pályázat
2. Karrierközpont
3. Beszerzés
4. EFOTT Zenta megjelenés
5. Hallgatói Zsebnaptár
6. Egyebek

A választmány 6 igen szavazattal, egyhangúan későbbre halasztotta a
Horgászverseny pályázat napirendi pontot.

1. Karrierközpont

Jancsó Tamás elmondta, hogy az eddig a TÁTK HÖK-kel közös Karrierközpont
kapcsolattartót, Emődi Mátét a másik HÖK leváltotta. Elmondta, hogy
szeretné, ha ezt a feladatkört egy TTK-s látná el. Erre Magyar Róbertet
javasolta. Magyar Róbert elmondta, hogy szívesen ellátná ezt a posztot, és
már fel is kereste a Karrierközpontot, hogy milyen feladatok is lennének a
közeljövőben. Elsősorban a gólyatábori megjelenéseket kell lebeszélni a
Karrierközponttal.

A választmány határozatot hozott a kérdésben.

140/2008 (VII.4) számú választmányi határozat: Az ELTE TTK HÖK
Választmánya 5 igen szavazattal, 1 érvénytelen szavazattal Magyar Róbertet
választotta az ELTE Karrierközpont TTK-s kapcsolattartójának.

2. Beszerzések

Jancsó Tamás elmondta, hogy az EHÖK határozatot hozott a Szakképzési
hozzájárulás ügyében, ez 650000 Ft-ot jelent.
Javasolta, hogy beszerzésre kerüljön egy jó minőségű számítógép a Nyúz
szerkesztők részére, és egy scanel-gép.
Magyar Róbert javasolta új monitorok beszerzését Déli Irodába.

A választmány határozatokat hozott a kérdésben.

141/2008 (VII.4) számú választmányi határozat: Az ELTE TTK HÖK
Választmánya 6 igen szavazattal, egyhangúan támogatja egy új számítógép,
egy nagyteljesítményű nyomtató és egy scanel-gép beszerzését.

142/2008 (VII.4) számú választmányi határozat: Az ELTE TTK HÖK
Választmánya 4 igen, 2 nem szavazattal támogatja két új monitor
beszerzését.

3. EFOTT Zenta megjelenés

Jancsó Tamás tájékoztatta a választmányt az EFOTT és Zenta rendezvényeken
való ELTE-s részvétel EHÖK-ös költségvetéséről, mely szerint az EHÖK
támogatást kér.

A választmány határozatot hozott a kérdésben.

143/2008 (VII.4) számú választmányi határozat: Az ELTE TTK HÖK
Választmánya 5 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett 70000 Ft-tal
támogatja az EFOTT és Zenta megjelenést.

4. Hallgatói Zsebnaptár

Jancsó Tamás elmondta, megkeresték egy Hallgatói Zsebnaptár ajánlattal.
Mészáros Csaba elmondta, hogy szerinte erre nincs szükség.

A választmány határozatot hozott a kérdésben.

145/2008 (VII.4) számú választmányi határozat: Az ELTE TTK HÖK
Választmánya 6 nem szavazattal, egyhangúan nem támogatja Hallgatói
Zsebnaptár beszerzését.

Seres Alexandra megérkezett.

A választmány 6 igen szavazattal, egyhangúan tanácskozási jogot adott Végh
Tamás részére.

5. Horgászverseny pályázat

Végh Tamás terjesztette be a pályázatot, melyben 158400 Ft támogatást kér
egy horgászverseny rendezvényre.

Jancsó Tamás javasolta, hogy 90000 Ft-tal támogassa a választmány a
rendezvényt.

A választmány 3 igen, 2 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett nem 158400
Ft-tal támogatja a Horgászverseny pályázatot.

A választmány határozatot hozott a kérdésben.

146/2008 (VII.4) számú választmányi határozat: Az ELTE TTK HÖK
Választmánya 6 igen, 1 nem szavazattal 90000 Ft-tal támogatja a
Horgászverseny pályázatot.

Határozatok:

140/2008 (VII.4) számú választmányi határozat: Az ELTE TTK HÖK
Választmánya 5 igen szavazattal, 1 érvénytelen szavazattal Magyar Róbertet
választotta az ELTE Karrierközpont TTK-s kapcsolattartójának.

141/2008 (VII.4) számú választmányi határozat: Az ELTE TTK HÖK
Választmánya 6 igen szavazattal, egyhangúan támogatja egy új számítógép és
egy scanel-gép beszerzését.

142/2008 (VII.4) számú választmányi határozat: Az ELTE TTK HÖK
Választmánya 4 igen, 2 nem szavazattal támogatja két új monitor
beszerzését.

143/2008 (VII.4) számú választmányi határozat: Az ELTE TTK HÖK
Választmánya 5 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett 70000 Ft-tal
támogatja az EFOTT és Zenta megjelenést.

145/2008 (VII.4) számú választmányi határozat: Az ELTE TTK HÖK
Választmánya 6 nem szavazattal, egyhangúan nem támogatja Hallgatói
Zsebnaptár beszerzését.

146/2008 (VII.4) számú választmányi határozat: Az ELTE TTK HÖK
Választmánya 6 igen, 1 nem szavazattal 90000 Ft-tal támogatja a
Horgászverseny pályázatot.







További információk a(z) ttkhok-kepviselok levelezőlistáról