[Kepviselok] testneveles

ELTE TTK HÖK Tanulmányi elnökhelyettes taneh at ttkhok.elte.hu
2008. Feb. 5., K, 18:43:51 CET


Kedves Képviselők!

Homonnay dékánhelyettes úr elküldte a TTK rendelkezését a TO vezetőjének a
2003-2004-2005-ös évfolyamokra vonatkozóan.
Ebből vlsz ma/holnap kreálok egy info-levelet amelyet kiküldök azon szakos
levlistákra amelyeken rajta vagyok, ill. majd a szacskóknak is.

Tehát, KÉREM A SZACSKÓKAT, amennyiben nem vagyok rajta az egyes
évfolyamlistákon (pedig külön kértem...) akkor küldjék ki azokra.

Íme a levél:

"Tisztelt Osztályvezető Asszony!

A testnevelés tárgy kötelezőségével kapcsolatos problémát a HÖK részéről
Jánosi Attila tanulmányi elnökhelyettes újra felvetette. A kérdésben Dékán
úr álláspontja változatlan, a 2003-2004-2005-ben felvettek számára
(kreditesek) a tárgy kötelező. Mivel itt ellentmondás van a HKR és a
fesőbb jogszabály (77/2002. korm rend.)  között, javaslom, hogy hallgatói
panasz esetén minden esetet külön vizsgáljunk meg.

Budapest, 2008. február 5.

Köszönettel:  Homonnay Zoltan dékánhelyettes"

Itt véleményem szerint az utolsó mondat is fontos: a panaszokat külön is
megvizsgálják. Azaz ha vki nem teljesíti a testnevelést, akkor vlsz nem
emiatt tagadják meg majd tőle a diplomát, pláne ha kevés hely lesz...

Üdvözlettel:
               Jánosi Attila
                ELTE TTK HÖK
          tanulmányi elnökhelyettes
             taneh at ttkhok.elte.hu
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://listbox.elte.hu/pipermail/ttkhok-kepviselok/attachments/20080205/dbf588c1/attachment.html>


További információk a(z) ttkhok-kepviselok levelezőlistáról