[Kepviselok] Alapszabálymódosítás tervezet - Mentorrendszer

Jancsó Tamás jtomi at ttkhok.elte.hu
2008. Már. 5., Sze, 02:00:40 CET


Sziasztok!

Az alábbi szöveg kerülne be terveink szerint az alapszabályba a 
mentorrendszerről. Ennek célja, hogy megteremtsük a mentorrendszer 
szabályos működési feltételeit. Nagyon általánosan fogalmazza meg a 
mentorrendszert, feladatait, hiszen a cél nem a túlszabályozás, hanem 
az, hogy a mentorrendszer tagjai meg tudjanak egyezni a rendszer belső 
működésében.
Az alábbi tervezetet a hétfői mentormegbeszélés tagjai elfogadták, 
valamint a keddi választmányon is elhangzott. Ez még nem a konkrét 
alapszabály módosító javaslat, hanem egy terv amit véleményezni kell, és 
ezután születhet meg az előterjesztés.

1. A mentorrendszer feladata, hogy segítse az elsős BSc-s hallgatók 
beilleszkedését az egyetemre.
2. A mentorrendszer tagjai a mentorok, akikhez egy meghatározott első 
évfolyamos hallgatói csoport tartozik. A mentor segíti csoportjának 
tanulmányi ügyintézését, tájékoztatja őket az egyetemmel kapcsolatos 
aktuális eseményekről.
3. A mentorrendszert a mentorkoordinátor irányítja, aki az Önkormányzat 
választott tisztségviselője A mentorkoordinátort a szakterületi mentorok 
által választott főmentorok segítik munkájában.
4. A mentorrendszer egy minden tavaszi félévben megalkotott tervezet 
alapján működik. A tervezetet a mentorkoordinátor a mentorok és az 
Önkormányzat segítségével dolgozza ki, és a Küldöttgyűlés hagyja jóvá.

Tehát ez a tervezet. Várom a kérdéseket, építő jellegű hozzászólásokat!

Szép estét!

Jancsó Tamás
elnök
ELTE TTK HÖK






További információk a(z) ttkhok-kepviselok levelezőlistáról