[Kepviselok] kimentés

ELTE TTK HÖK Tanulmányi elnökhelyettes taneh at ttkhok.elte.hu
2009. Már. 12., Cs, 19:28:28 CET


Kedves Atesz! Kedves Képviselők!

Először is nem fejtetted ki az ellenérveidet (csak annyit mondtál h
szerinted nem jó, ezzel meg nem nagyon tudtam én személy szerint mit
kezdeni), másrészt arról volt szó, hogy szívesen tartasz tudományos témát
bármelyik vezetőképzőn.

Amikor megkérdeztem úgy emlékszem kijelentő volt valóban (fel sem merült
bennem, h ez probléma, ill. úgy tűnt, hogy örülsz is neki), de mondtam h
jelezd ha esetleg nem érsz rá, nem szeretnél stb. Másfél órás blokkot
terveztünk be neked, valóban nem szóltunk túl hamar, de úgy gondolom, h
ettől függetlenül volt időd felkészülni. Szerintem a téma is jól
körülhatárolt volt, viszont lényeges szabadságot is biztosított számodra.

Elnézést ha nem tudtam veled erről fél órát beszélni, de a bevonótábor
szervezése, aztán a kredit újrafelvételi díj intézése úgy gondolom
fontosabb volt, bizonyára én ítélem meg ezt rosszul.

A Bárczival kapcsolatos együttműködést hagyjuk, mert semmi relevanciája a
te témád szempontjából, mert ez speciálisan a TTK-sok számára tartott
ea+megbeszélés lett volna.

(Bár én személyesen nagyon sajnálom hogy nem lesz mégsem, többen
félelmüket fejezték ki azzal kapcsolatban hogy te fogsz ea-t tartani, ők
bizonyára fellélegeznek majd.)

A vezetőképző helyszíne és távolsága meg a pénz:
Nos valóban nincsen messze, de ezért van a különbusz, ami ráadásul
egyszerűbb és olcsóbb (sic!) mintha mindenki saját maga szervezi a
leutazást (konkrétabban: a háromnapos busz olcsóbb mintha vonattal megyünk
le; nem beszélve arról, hogy gyorsabb is).
Maga a hely szerintem nem drága (nem csak a maga kategóriájában, hanem
összességében sem), nem értékelem ezt rongyrázásnak. (Szerintem az elmúlt
időszakban szervezett vezetőképzők egyike sem volt pazarló, ez sem az)
Az igaz, hogy Celldömölk nincsen közel, de ez bevett szokás, részben a
társaság egyben tartása, részben az ár miatt. Nem egy korábbi vezetőképző
volt ekkora van még nagyobb távolságban (Tab, Patca); és pont a távolság
leküzdésére szolgál a külön autóbusz.


Másrészt mind a ketten nagyon jól tudjuk, hogy miért is nem jössz
valójában le, persze ezt véletlenül elfelejtetted megemlíteni.

Remélem, a nyári vezetőképzőn számíthatunk tudományos témára, illetve ha
mégsem akkor ez nem a vezetőképző előtt 1-2 nappal derül ki.

Üdvözlettel
Jánosi Attila

> Kedves Képviselők!
>
> A jelen hétvégén megrendezésre kerülő TTK-Bárczi vezetőképzővel
> kapcsolatban írok észrevételeket:
>
> - Mint mindannyian tudjátok a vezetőképző elsősorban az
esélyegyenlőségre
> lesz kihegyezve ehhez járulékos programként tevődik hozzá a többi - ez
örömteli, hiszen erre még nem volt példa, bár a hallgatók bizonyos
részét
> fedi csak le.
>
> - A vezetőképzőt megelőző napokban alkalmam volt részben hallani egy
vezetői megbeszélést, melyen Tommó és Attila töltötték fel a hiányzó
űröket a 2,5 napos időintervallumban. Erre egy általam logikusnak vélt
felvetés érkezett: "Miért nem akkor tartunk szekcióüléseket és 3 napos
vezetőképzőt, ha valóban van rá igény". Erre a "Ne aggódj, jó lesz."
válasz érkezett. Bár kifejtettem, hogy az ellenérv korántsem győzött
meg.
>
> - A vezetőképző helyszíne a vonattal 3 órányira levő Celldömölk. A
távolság nem titkolt oka, hogy ne lehessen könnyen elszabadulni,
hazajönni
> a szállásról, mindenki végig lent maradjon. Szomorú, hogy a HÖK elnök
nem
> bízik a csapatában, ez a bizalom visszafele hogyan működhet vajon?
Demagóg
> volna azt állítani, hogy ezt így kell csinálni. Úgy gondolom a
> mentorrendszer megléte óta egyre több lojális és kötelességtudó embert
mondhat magáénak a HÖK.
>
> - A leutazás különbusszal történik, melynek költsége másfélszerese a
vonaténak, hiszen a buszt és a sofőrt mind a 3 napra ki kell fizetni.
Nem
> állhatom meg, hogy ne említsem: a vonat a busznál jóval
> környezettudatosabb utazási forma. A megspórolható összeg alternatív
felhasználásáról nem is szólva.
>
> - Attila és Tommó kijelentették, hogy tudományos szekció lesz (bár
kérdés
> formájában jobban esett volna), ezt az információt tegnap kaptam meg.
Szabó Pali (Bárczi HÖK elnök) említette, hogy nincs náluk olyan ember
aki
> konkrétan ezzel a területtel foglalkozna, így nincs kivel együttműködnöm
sajnos.
>
> - Személyes véleményem, hogy a 3 napos celldömölki vezetőképzővel azt a
(zsargonnal élve) "rongyrázást" valósítjuk meg amelyet egész
> képviselőségem alatt kerülni próbáltam  (nyilván magam is kisebb-nagyobb
sikerekkel), és ezt a szellemiséget elülteni szerettem volna.
>
> -Bármikor szívesen tartok tudományos megbeszélést az érdeklődő felekkel,
hiszen a Bárczi csak 20 perc villamossal és metróval Lágymányosról,
illetve örömmel szervezek Lágymányoson, vagy akár a Bárczin is
tudományos
> továbbképzést, vagy amennyiben egész naposat akarunk Csillebércen,
esetleg
> a közeli Tatán, ahol korábban a sikerrel lezajlott 3 kari vezetőképző is
megrendezésre került. De legfőképp csak akkor ha van rá valós igény, és
nem utasítás.
>
>
> Egyáltalán nem látom tragikusnak a helyzetet, és legfőképp nem kívánok
elidegenedni a HÖK-től. Azonban kritikusan gondolkodom, és ezen
gondolatok
> fényében, nem áll módomban részt venni a vezetőképzőn, hiszen nem látom
indokoltnak sem a helyszínt, sem a partnert, sem a saját részvételemet.
A
> döntésemmel járó következményeket természetesen vállalom, remélem nem
kelt
> visszásságot.
>
>
> Üdvözlettel:
>
>
> --
> Ferenczi Attila Maxim
> Tudományos Biztos
> ELTE TTK Hallgatói Önkormányzat
> 1117. Pázmány Péter sétány 1/a.
>
> Elérhetőségek:
> Tel.: (30) 483 11 80
> E-mail.: tudbiz at ttkhok.elte.hu
> ---
>
>
> _______________________________________________
> Kepviselok mailing list
> Kepviselok at ttkhok.elte.hu
> http://ttkhok.elte.hu/mailman/listinfo/kepviselok
>


--------------------------------
Jánosi Attila
ELTE TTK HÖK
tanulmányi elnökhelyettes
taneh at ttkhok.elte.hu
Tel: (1)372-2654, 209-0555/6054
06/30-768-6373








További információk a(z) ttkhok-kepviselok levelezőlistáról