[TTK HÖK -Képviselők][kuratorium] Alapítvány jövője

Hoksza Zsolt - Elnök ELTE TTK HÖK elnok at ttkhok.elte.hu
2016. Május. 6., P, 10:17:47 CEST


Sziasztok!

Örülök, hogy mindannyian (a rend kedvéért mélységesen) egyetértünk abban, hogy az adódott helyzet sajnálatos.

Annyival még én is kiegészíteném -- csak mert az előbbi kiegészítésből esetleg valaki netán félreérheti az eseményeket --, hogy nem, nem szeptember 9-től nem sikerült átvezetni, hanem 2014. április 29-től. Ami miatt csúszott az ügy az kezdetben az volt, hogy 1-1,5 éves jegyzőkönyveket, lemondó nyilatkozatokat és határozatokat kellett vadászni és sokszor pótolni az elmaradt emlékeztetőket, amit ezúton is köszönök Lucának. A szeptemberi visszahívásokhoz annyit, hogy azok, bár most hivatkozási alapul szolgálhatnak, a bíróság szerint megkérdőjelezhető szabályossággal zajlottak, ugyanis ennek folyományaként kuratóriumi tagjaink a lemondás és visszahívás jogi státuszainak szuperpozíciójában leledzettek.

Reméljük a legjobbakat.
Üdvözlettel,
Hoksza Zsolt
Elnök
ELTE TTK HÖK
E-mail: elnok at ttkhok.elte.hu
Telefon: (1) 372-25-00/6054
Mobil: +36703914937
Facebook: http://facebook.com/eltettkhok
Web: http://ttkhok.elte.hu



2016 Május 6, Péntek 06:42 CEST dátummal, Elnök - ELTE TTK Hallgatói Alapítvány <elnok at alapitvany.elte.hu> ezt írta:
  Sziasztok!

Elnézést, valóban természetesen kuratóriumra gondoltam, nem Küldöttgyűlésre.

Kuti megelőzött, így őt nem ismételném, de mélységesen egyetértek, annyival egészíteném ki, hogy szeptember 9-én mondtam le először és a többiek is akkor mondtak le, vagyis azóta nem sikerült kivitelezni az átvezetést. (Az, hogy Bogi átvezetése meg se történt és még Kuti van bejegyezve titkárként, szerintem amúgy elég sokat elmond.)

A jelenleg hatályos Alapító Okirat itt található, ha valakit érdekel: http://alapitvany.elte.hu/sites/default/files/alapitvany/alapito_okirat_elte_ttk_ha.pdf

Üdv:
Dukán András Ferenc :)
kuratóriumi elnök
ELTE TTK Hallgatói Alapítvány
1117 Budapest, Pázmány Péter stny. 1/C
Telefon: 30/561-3913
Facebook: https://www.facebook.com/eltettkha
Web: http://alapitvany.elte.hu

2016 Május 6, Péntek 02:16 CEST dátummal, Titkár - ELTE TTK HA <titkar at alapitvany.elte.hu> ezt írta:
  Kedves sziasztok!

A legkevésbé sem szeretnék ebbe a vitába beleszállni (öreg vagyok én már ehhez, nem lehet mindenki örökké 17 :) ), egyetlen dolgot viszont fontosnak tartok megjegyezni.

Zsolti, az utolsó mondatoddal mélységesen egyetértek, azonban kérdés, hogy mit kell látni emögött a mondat mögött. A HÖK-öt. Értsétek meg, hogy egyszerűen *nem tudok* többet tenni az ügy érdekében, ezt réges-régen el kellett volna intéznie az *alapítónak*, akinek megvan erre *minden* joga. Én aláírtam a papírt, tanuk is aláírták, lemondtam szóban, lemondtam levélben... Ugyanez igaz tanult kollégáimra, kurátortársaimra is, több, mint egy éve.

Egy picit a nézeteteken kell változtatnotok, tudnotok kell, hogy a világon senkit, de senkit nem érdekel, hogy mit mondanak vagy csinálnak az alapítvány tisztségviselői, kurátorai, az alapító okirat, és a tisztségviselők személye kérdésköreiben. Nektek kell ezeket megváltoztatni, és erre minden jogotok és lehetőségetek meg is van. Ha pedig valaki azt mondja, hogy ennyi volt, akkor a ti felelősségetek, hogy találjatok a helyére embert. A HÖK nem panaszkodhat arra egy pillanatra sem, hogy milyen emberekből áll az általa választott kuratórium, ez remélem így már mindenki számára világos.

Köszönöm, élmény volt ennyi év távlatából ismét találkozni ezzel a csodálatos felülettel, használjátok serényen, képviselőlista ftw! :)

Jó LEN-t mindenkinek!

Kuti

P.s.: Btw, nyilván semennyi időm és energiám nincs visszazökkenni az alapítványozásba, így erre ne is számítsátok, segítek, amiben tudok, ahogy ez mindig is volt, de ez most nem (vagy sem :) ) sokat takar.

P.s. 2: Azért a titkári címet visszavettem, muhahaha! (Bocs, Karcsi, tiéd, nekem nem kell!)




2016 Május 5, Csütörtök 15:09 CEST dátummal, Hoksza Zsolt - Elnök ELTE TTK HÖK <elnok at ttkhok.elte.hu> ezt írta:
  Kedves András!
Kedves képviselők!

Azt persze erősen kétlem, hogy kgy-t hívnál össze, feltételezem kuratóriumi ülésre gondoltál. Összegezve az eddigieket: eljutottunk oda, ahonnan indultunk, hiszen mint első levelemben is leírtam, pontosan ezt kívántuk tenni.

A Felügyelő Bizottság nem véletlenül nem foglalt állást abban a kérdésben, ami itt felmerült, vagyis hogy pontosan hogyan is néz ki a hatályos kuratórium, hiszen ha az az álláspont született volna, hogy a bíróság szerint bejegyzettek számítanak, azzal egyidejűleg a Felügyelő Bizottság saját magáról is állítaná, hogy illegitim, értelmetlenné téve azt a határozatot, ami ezt eredményezte. Hasonló alapon a bíróság szerint bejegyzett Felügyelő Bizottság sem tudott volna eljárni, hiszen ez az eddigi gyakorlattól való éles eltérést jelentette volna. Ebben az esetben valóban indokolt hivatalos jogértelmezést kérni.

Ennek persze másfelől súlyos olvasata van az elmúlt időszak működésére nézve. A Felügyelő Bizottság tisztségviselői a bíróság által ismert Alapító Okirat szerint: Béni Kornél, Ferdinandy Bence, Kovács Fanni. A Kuratórium elnöke Dukán András Ferenc, titkára Kuti Péter, tagjai: Árendás Ákos, Kálózi Attila, Lakatos Dóra, Radnai László.

Kissé sajnálatos, hogy egyetlen TTK-s hallgató sem tagja ez alapján az ELTE TTK Hallgatói Alapítvány kuratóriumának.

Üdvözlettel,
Hoksza Zsolt
Elnök
ELTE TTK HÖK
E-mail: elnok at ttkhok.elte.hu
Telefon: (1) 372-25-00/6054
Mobil: +36703914937
Facebook: http://facebook.com/eltettkhok
Web: http://ttkhok.elte.hu



2016 Május 5, Csütörtök 14:39 CEST dátummal, Elnök - ELTE TTK Hallgatói Alapítvány <elnok at alapitvany.elte.hu> ezt írta:
  Sziasztok!

Ez alapján fogunk eljárni a bírósággal is egyeztetve. (Legalábbis az én álláspontom szerint.) El kell fogadni egy új Alapító Okiratot, hivatalosan le kell mindenkinek mondania a KGY napján és az újaknak vállalnia kell ugyanazon nappal a tisztséget. Én pedig összehívok egy Küldöttgyűlést.

A jövőben hasonló anomáliák elkerülésére javaslom, hogy az ASZ-be is kerüljön bele, hogy a tisztségviselőkkel, delegáltakkal szemben, az Alapítvány Felügyelő Bizottságának és Kuratóriumának tagjainak lemondása csak "teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt, vagy ügyvédi ellenjegyzéssel ellátott jognyilatkozattal, az addig betöltött tisztség pontos megjelölésével" érvényes. Vagy valami hasonlót.

A helyzet tehát tisztázódott (már megérte a levélfolyam), Kutival egyeztetek, hogy amennyire tud, kapcsolódjon vissza a munkába, mostantól őt tekintjük titkárnak, Karcsi felajánlásával élünk és állandó önkéntesként javaslom, hogy a kuratórium a következő elnök bejegyzéséig bízza meg "ügyvezetői" feladatokkal. (Ha vállalja, akkor majd kitalálunk valami jó titulust, amiből mindenkinek egyértelmű, hogy a napi munka koordinálásában segíti az elnök és a titkár munkáját, belső ügyekben a távollétükben vezeti az alapítványt.)

A jövőre való megnyugtatásként jelzem, hogy amennyiben a tisztségváltás nem jár együtt az Alapító Okirat módosításával (szemben azzal, ahogy most ugye ez a két ügy egyszerre fut), ez egy egyszerű rutineljárás lehet a jövőben. Ha most elfogadásra kerül az Alapító Okirat és a közhasznúság kérelme, úgy ezen a téren is egyenesbe kerülne az Alapítvány. Ezekről viszont a kuratórium nem határozhat, csak ti, a bíróság által kapott határidő jún. 2. Ezért javaslom, hogy a záró Küldöttgyűlésen történjen meg a tisztújítás és az új Alapító Okirat elfogadása is.

Véleményeket persze én is várok a továbbiakban is szívesen, még egyszer hangsúlyozva, hogy a belső működést továbbra is el tudom koordniálni, de se az Alapító Okirat, se a tisztújítás nem az Alapítvány hatásköre. A bíróságot csak a TTK HÖK keresheti meg módosításokkal, ahogy eddig is.

Üdv:
Dukán András Ferenc :)
kuratóriumi elnök
ELTE TTK Hallgatói Alapítvány
1117 Budapest, Pázmány Péter stny. 1/C
Telefon: 30/561-3913
Facebook: https://www.facebook.com/eltettkha
Web: http://alapitvany.elte.hu

2016 Május 5, Csütörtök 13:21 CEST dátummal, Lukács Károly <lukacsk at caesar.elte.hu> ezt írta:
  Sziasztok!

Tegnap este beszéltem Radnai Lászlóval is, ő is kifejtette, hogy mérhetetlenül kellemetlen a szándékuk szerint lemondott kurátoroknak az évek óta feloldatlan helyzet. Nem tudom, hogy a tavaly május 31-ig, elfogadott 2014-es év kik által lett elfogadva a bíróságon bejegyzettekhez képest, de szerintem az vitán felül áll, hogy a bíróság felé azok jelenjenek meg akiket a bíróság tud értelmezni.

Az általam javasolt ügymenet a felmerült problémák feloldására a következő: A bíróságon bejegyzett elnök (mivel neki van erre lehetősége) hívjon össze mielőbb kuratóriumi ülést, melyen a 2015-ös éves beszámoló elfogadása végett legalább a határozatképességhez elegendő számú bejegyzett kurátor vesz részt. Mivel ez a megválasztott új kuratórium működése alatti év nem indokolatlan, ha mi is jelen vagyunk.

Ezt követően a változásbejegyzéshez elkerülhetetlen, hogy a jelenleg bejegyzett kurátorok mondjanak le. Nem e-mailben, meg Kgy jegyzőkönyvbe mondva, meg tudom is én hogy, hanem a végzést idézve "teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt, vagy ügyvédi ellenjegyzéssel ellátott jognyilatkozattal, az addig betöltött tisztség pontos megjelölésével".

A bírósághoz fogalmazott hosszabítási kérelmemet elfogadták, így május végéig van időnk postára adni az anyagokat. Ehhez jó volna, ha a kuratóriumi ülés és a megfelelő lemondások lezajlanának május 16-ig, a május 16-i héten pedig megtörténne az új alapító okirat elfogadása és az új kuratórium megválasztása.

Persze ehhez az is kell, hogy a küldöttek beleegyezzenek a záró küldöttgyűlés eltolásába.

Várom az igen tisztelt Képviselőtársak és mindennemű kurátorok válaszát!


Üdvözlettel,

Lukács Károly

2016 Május 5, Csütörtök 07:57 CEST dátummal, Elnök - ELTE TTK Hallgatói Alapítvány <elnok at alapitvany.elte.hu> ezt írta:
  Sziasztok!

Mivel a kérdések nem elnapolhatóak, tekintve, hogy egy két alkalmazottal működő, 40-50 millió Ft-os éves forgalmú entitásról van szó, ezért részemről megfelelő a Karcsi által javasolt is, miszerint a bejegyzett kuratóriumot kell figyelembe venni, bár szerintem van jogi különbség egy megtörtént váltás és egy félbehagyott között. Azt majd mondja meg a Felügyelő Bizottság (itt is jó kérdés, hogy akkor melyik, a megválasztott vagy a bejegyzett)  vagy az EB vagy valaki (én a magam részéről írok egy jogi segítségkérő levelet és ha arra jön válasz, más arra hivatott szervtől pedig nem, akkor aszerint fogok eljárni), ha ebben van változás, a banki ügyek intézésével megvárom az ő döntésüket, hogy ki az, akivel egyeztetni kell.

Ismét egy fontos határidőre hívnám fel a figyelmet: május 31-éig el kell fogadnunk az éves beszámolót és le kell adni a bíróságra. Ehhez kuratóriumi ülés kell, amit legkésőbb május 23-áig össze kell hívni (8 nappal kell előtte). Ez nem olyan határidő, amivel csúszni lehet. Csak mondom, hogy tisztába legyenek azok is, akik csak a szócsatát látják az egészben és nem azt, hogy az Alapítvány működőképessége van folyamatosan veszélyben.

Üdvözlettel:
Dukán András Ferenc :)
kuratóriumi elnök
ELTE TTK Hallgatói Alapítvány
1117 Budapest, Pázmány Péter stny. 1/C
Telefon: 30/561-3913
Facebook: https://www.facebook.com/eltettkha
Web: http://alapitvany.elte.hu

2016 Május 4, Szerda 20:45 CEST dátummal, Lukács Károly <lukacs.karoly at ttkhok.elte.hu> ezt írta:
  Kedves András, kedves Zsolt, kedves listák kedves tagjai!

Írásban ritkán kenyerem a szócséplés ám most úgy érzem néhány dologra nekem is okvetlen reagálnom kell a finomhangolás végett. Támogattam volna, ha András marad az elnök nyárig, ez a gyakorlati működés tekintetében nem történt meg. Én messzemenőkig megértem, ha András nem szeretne egy még az ő nevével fémjelzett érában olyan döntéseket amikkel nem ért száz százalékig egyet. Viszont a helyzet másik oldala, hogy magam sem szeretnék a HÖK előtt olyan kérdésekért felelni amelyekért érdemben nem tudok. Ezért vagy napoljuk el az összes nem létszükségletű kérdésben a döntést a bírósági bejegyzésig (és ide fokozottan ide értem az Egyetem és az Alapítvány közti tárgyalásokat is), vagy, hogy az elkövetkező időszakban született döntésekért és megállapodásokért egyértelmű legyen a felelősség, kérem Andrást, hogy a felmerülő kérdésekben konzultáljon a kuratóriumi tagokkal:Kuti Péter (kuratóriumi titkár), Árendás Ákos Tuzson, Kálózi Attila Mihály, Lakatos Dóra, Radnai László.

Természetesen, ha a finomhangolás eredményeként ez utóbbi utat választjuk, ahogy 2014 nyara óta szakadatlanul, úgy a jövőben is ajánlom szolgálataimat az alapítvány állandó önkénteseként.

Barátsággal,

Lukács Károly
képviselő
ELTE TTK Hallgatói Önkormányzat
1117 Budapest, Pázmány Péter stny. 1/C
Telefon: 06-20-515-3216
Web: www.ttkhok.elte.hu



2016 Május 4, Szerda 17:57 CEST dátummal, Elnök - ELTE TTK Hallgatói Alapítvány <elnok at alapitvany.elte.hu> ezt írta:
  Kedves Zsolti, kedves listatagok!

Pár reakció. Nem voltam szkeptikus abban, hogy egy jogi tanulmányokat folytató személy meg tud-e írni egy Alapító Okiratot, mindössze azt mondtam, hogy a legutóbbi Küldöttgyűlésen tárgyalt verzió is megfelelő, ezért felesleges időhúzásnak tartom. Én nem mondtam olyat, hogy vállalom a felelősséget a Magashegyi Underground koncertért (gondolom erre célzol), hiszen pont azt mondtam, hogy csak akkor vágunk bele, ha a Választmány is támogatja, ugyanakkor én jó kezdeményezésnek tartom és most sem bántam meg, hogy belevágtunk, ezúton is megerősítem, hogy remélem, hogy lesz folytatása. A Felügyelő Bizottság álláspontját elfogadtam, annak fényében, hogy gyakorlatban jól alkalmazható egy rövid átmeneti időszakra, illetve teljesen jó döntés nem hozható a jogszabályi, szabályzati ellentmondások miatt.

Karcsival is beszéltem az ügyről és ő kifejtette, hogy az általam vázolt 2. javaslatot eddig is támogatta volna, sőt ő eddig is a nyárig történő maradásom mellett érvelt. Mivel más javaslat nem érkezett és az 1. javaslatom következményei meglehetősen radikálisak lehetnek, ezért a 2. javaslatom szerint járok el. A magyar jogszabályok alapján, amelyek felülbírálják véleményem szerint a Felügyelő Bizottság állásfoglalását, továbbra is az Alapítvány elnökeként fogok eljárni, azaz az Alapítvány egyszemélyi vezetőjeként (pénzügyi kérdéseket leszámítva, ahol Karcsival közösen döntünk). Ezt a levelet megküldöm a kuratórium és az Alapítvány alkalmazottai számára, hogy a két hónapos bizonytalanság után újra tiszta helyzetet teremtsek. Ugyanakkor elfogadva azt az álláspontot, hogy a TTK HÖK szabályai szerint már nem minősülök Alapítvány elnöknek, megfelelőnek látom, ha a HÖK felé Károly képviseli az Alapítványt. Ezzel természetesen nem azt mondom, hogy elutasítanám bárkinek a megkeresését, csak a lemondásom okai közti egyik fontos tényezőt figyelembe véve, gyakorlatban ezt látom kézenfekvőnek, hiszen továbbra se fogok tudni tisztségviselői ülésekre, Választmányra járni.

A lemondásom továbbra is fennáll, hivatalos formában is megerősítem, amint a Küldöttgyűlés új elnököt választ, amit a TTK HÖK szabályai szerint bármikor megtehet.

Üdvözlettel:
Dukán András Ferenc :)
kuratóriumi elnök
ELTE TTK Hallgatói Alapítvány
1117 Budapest, Pázmány Péter stny. 1/C
Telefon: 30/561-3913
Facebook: https://www.facebook.com/eltettkha
Web: http://alapitvany.elte.hu

2016 Május 2, Hétfő 00:21 CEST dátummal, Hoksza Zsolt - Elnök ELTE TTK HÖK <elnok at ttkhok.elte.hu> ezt írta:
  Kedves András!
Kedves Képviselők!

Először is elnézést, hogy a nekem címzett leveledre eddig még nem válaszoltam, biztosíthatlak, hogy sor került volna erre is. A késedelem két okra vezethető vissza, egyrészt szerettem volna előremutató, konstruktív választ adni, amihez mindenképpen szükséges az érintettekkel való egyeztetés -- amint írtál, fel is vettem egyesekkel a kapcsolatot --, másodsorban, az előző héten az egészségi állapotom nem volt éppen a legfényesebb, különösen szerda környékén, de ezt tegyük is most félre.

Mielőtt érdemben megpróbálnék reagálni, bevezető gondolatként szeretném leszögezni: mindaz a félelem, amit elmondtam az alapítvány elnöki pályázatok kapcsán, és amikre azért kaptam a kritikát rendesen, az most tökéletesen beigazolódott. Pontosan elmondtam, hogy ez a helyzet könnyen előállhat és az mindenkinek kellemetlen, az első alkalommal ez tudomásul is vétetett, azonban ezt követően sikerült ahhoz az áldásomat kiharcolni, hogy kerüljön kiküldésre egy lemondás, aztán lesz, ami lesz. Ez hiba volt, most itt tartunk.

Ebben a levélfolyamban olvasható, hogy korábban említettem egy rendkívüli ülés lehetőségét, ahol pontot tehetünk az Alapítvánnyal kapcsolatos jogi kérdések végére. Talán emlékeztek még rá, hogy -- sokkal korábban -- amikor megkíséreltük csökkenteni azt az entrópia mennyiséget, ami az alapítvány tisztségviselő-váltásainál felhalmozódott, a Fővárosi Törvényszék illetékes testülete igen sok kifogásolnivalót talált a változás-bejegyzéshez benyújtott dokumentumokban. Nem volt tisztázott, hogy ki mondott le és ki került visszahívásra, az alapító okirat szövege nem felelt meg az új Polgári Törvénykönyv vonatkozó rendelkezéseinek, stb. Talán arra is emlékeztek, hogy azon az ominózus ülésen, amikor először beszéltünk volna elnöki pályázatról, akkor elhangzott az a javaslat, hogy az alapító okirat módosítását készítsék elő az elnökjelöltek, és még az is felmerült, hogy 2 héten belül tartsunk egy újabb ülést, amikorra már András lemond. A 2 hétből 1 hónap lett és még akkor sem készült el egy koherens módosítási javaslat. Azon a napon, amikor ezt tárgyalta a Küldöttgyűlés, aznap, az ülés előtti órákban lett összerakva egy módosítási javaslat. Ebben persze nekem is van felelősségem, ezt nem vitatom. Végül az elfogadásra került, elnök nem lett választva, így itt maradtunk egy összefércelt alapító okirattal, kuratóriumi elnök nélkül. Amiről ebben a levélfolyamban olvashattatok, az egy olyan ülésről szól, ahol mindezeket a furcsaságokat szeretnénk orvosolni. Mivel -- sokakhoz hasonlóan -- nekem is komoly aggályaim vannak a tekintetben, hogy egy fél óra alatt összedobott alapító okirat átmenne-e a bíróság rostáján, ezért Karcsi közreműködésével megkértünk egy jogászt, hogy segítsen elkészíteni egy új alapító okiratot. Ez a munka nem fejeződött még be most se. Emiatt csúszunk és csúszunk. Emellett kuratóriumi elnököt is kellene választani. Egyetlen jelöltről van tudomásom, ő is leginkább azért vállalná, mert megkértük rá.

Való igaz, hogy volt egy "heves" telefonbeszélgetésünk Andrással. Ebben valóban kifejtetted, hogy szkeptikus vagy abban, hogy egy jogi tanulmányokat folytató személy meg tud írni egy jó alapító okiratot, én meg azt, hogy abban vagyok sokkal szkeptikusabb, hogy az ülés előtt fél órával összetákolt dokumentum nem lenne visszadobva. Erre mondtad, hogy ez utóbbiért te hajlandó vagy vállalni a felelősséget (ahogy akkor is mondtam -- bármit jelentsen ez) és jött a kérdés, hogy én hajlandó vagyok-e vállalni az előbbiért. Nem érdemes a részleteken lovagolni, de az én emlékeim szerint az én számat nem hagyta el az a mondatfoszlány, hogy "lemondok, ha ez nem sikerül". A felelősséget természetesen vállalom, az én döntésem miatt húzódott eddig az ügy, így szembe nézek jelen felháborodott hangnemű levél jogosságával is. Nem teljesen tisztességes dolog ezt itt megemlíteni, mert nem szorosan ide kapcsolódik, de én már az Alapítvány elnökétől is hallottam választmányi ülésen olyat, hogy vállalja a felelősséget egy rendezvényért, aztán lett, ami lett.

Azt megértem, ha egy szubjektíve tökéletlennek ítélt felügyelő bizottsági állásfoglalásra az ember azt mondja, hogy "nincs rendben, de legalább jól alkalmazható a gyakorlatban", de ha az állásfoglalás nonszensz minősítést kap, akkor azért kérném, hogy már annak megfogalmazásakor kerüljön ez jelzésre a testület felé, ne csak hónapokkal később említődjön meg nekem egy "heves" telefonbeszélgetés során. Ahogy az előző leveled olvasásakor sem az volt az első dolgom, hogy szócsatát provokáljak, hanem megoldást keressek, úgy most is az első dolgom volt a Felügyelő Bizottság tagjainak véleményét kikérni.

Állásfoglalásig feltett konkrét kérdésben most nem merészkednék el, szeretném az érintettek véleményét is kikérni előtte.

UI: a tisztségviselők felé már jeleztem, a telefonomat nem én nem vagyok hajlandó bekapcsolni, hanem a telefonom nem hajlandó ezt megtenni.

Üdvözlettel,
Hoksza Zsolt
Elnök
ELTE TTK HÖK
E-mail: elnok at ttkhok.elte.hu
Telefon: (1) 372-25-00/6054
Mobil: +36703914937
Facebook: http://facebook.com/eltettkhok
Web: http://ttkhok.elte.hu


2016 Május 1, Vasárnap 20:30 CEST dátummal, Elnök - ELTE TTK Hallgatói Alapítvány <elnok at alapitvany.elte.hu> ezt írta:
  Sziasztok!

Mint látjátok, ez a levélfolyam kicsit több, mint három hetes. A rendkívüli ülést azóta is várom. A teljes igazsághoz hozzá tartozik, hogy egy elég heves telefonbeszélgetésünk volt Zsoltival a 12-ei KGY után, ahol beleegyeztem, hogy ne 19-én, hanem 3-án legyen a KGY. Ezt tettem mindössze azért, mert Zsolti HÖK elnökként teljes felelősséget vállalt azért, hogy ha ebben engedek neki, akkor a május 3-ai KGY után egy olyan anyag kerülhet a bíróságra, amit biztos, hogy nem fog visszadobni senki. Ebben én nagyon szkeptikus voltam (vagyok), de ha valaki azt mondja nekem HÖK elnökként, hogy akár le is mond, ha ez nem így lesz, akkor azért adok a szavára.

Ehhez képest nem arról kell most beszélnünk, hogy megfelelő lesz-e jogilag az elkészült anyag, hanem arról, hogy KGY sem lesz május 3-án. Mikor ezt megtudtam (egyébként abból, hogy nem lett összehívva múlt kedden), írtam Zsoltinak egy e-mailt. Erre azóta se kaptam választ. Telefonon Zsolti nem érhető el. Az említett levél a most leírt véleményem tartalmazta, illetve azt, hogy az Alapítványban az elmúlt időszakban több olyan döntés született, amellyel nem értettem egyet. A levél következővel zárult, számon kérve Zsolti ígéretét:
"Felszólítalak, hogy azonnal hívj össze egy Küldöttgyűlést a jövő hétre (amit a LEN miatt talán más napon is meg lehet tartani, mint kedd), ellenkező esetben én teszem meg a szükséges lépéseket."

Ez láthatóan nem történt meg és mivel választ sem kaptam, ezért a Küldöttgyűléshez fordulok, hogy mik legyenek a "szükséges lépések". Mivel nyilván szívügyem a TTK HÖK, könnyű helyzetben vagytok, mert lehet tudni, hogy nem fogom az Alapítványon leverni azt, amit csináltok. Lassan két hónapja mondtam le. Azóta a Felügyelő Bizottság állásfoglalása alapján járok el (amit a legutóbbi Alapítvány beszámolóban is olvashattatok).

A Felügyelő Bizottság állásfoglalása nonszensz, azért tartottam be, mert gyakorlatban jól alkalmazhatónak gondoltam egy átmeneti időszakra. De mivel még KGY sincs összehívva, így arra számítok, hogy attól függetlenül, hogy a TTK HÖK szabályai szerint már nem vagyok az Alapítvány elnöke, még hónapokig én leszek az Alapítvány vezetője. Ezért a levelem igazi célja, hogy választ kapjak arra, hogy ebből (a szerintem az Alapítvány, a TTK HÖK és személyem számára is méltatlan) helyzetből merre mozduljunk el. Elég ideig voltam ahhoz az Alapítvány vezetője és a TTK HÖK aktív tagja, hogy nehezen viseljem, hogy olyan dolgokon van az aláírásom (általában csak képletesen), amikkel nem értek egyet. Ezért két megoldási lehetőséget látok és remélem, hogy a lista tagjai, a két kínomban kitalált megoldásnál javasolnak jobbat.

1. Beballagok a bíróságra és megmondom, hogy intézkedjenek az Alapítványt illetően, mert én lemondtam és az Alapító ezt láthatóan figyelmen kívül hagyja. (Hátránya, hogy nem túl jó a TTK HÖK szempontjából, hiszen nem tudom, hogy a bíróság által kinevezett kuratórium elnök mennyire lesz megfelelő. Előnye, hogy tiszta helyzetet teremt.)
2. A Felügyelő Bizottság határozatáról kijelentem, hogy nem jogszerű és visszaveszem az Alapítvány vezetését ténylegesen. (Hátránya, hogy azért mondtam le, hogy valaki olyan vegye át az Alapítványt, akinek erre több ideje van, fiatalabb és mindenképpen közelebb van a mostani hallgatókhoz, ezeknek egyike se valósul meg, több időm meg nem annyira lett. Előnye, hogy legalább az Alapítvány tevékenységéhez szívesen adom a nevem.)

A javaslatokat, hogy mi történjen, örömmel várom. Határidő kedd 18:00, amikor a rendkívüli KGY-nak kezdődnie kellett volna.

Üdvözlettel:
Dukán András Ferenc :)
ELTE TTK Hallgatói Alapítvány
1117 Budapest, Pázmány Péter stny. 1/C
Telefon: 30/561-3913
Facebook: https://www.facebook.com/eltettkha
Web: http://alapitvany.elte.hu

2016 Április 10, Vasárnap 14:39 CEST dátummal, Hoksza Zsolt - Elnök ELTE TTK HÖK <elnok at ttkhok.elte.hu> ezt írta:
  Kedves Képviselők!
Kedves András!

A 12-i ülést követően tartunk majd egy rendkívüli küldöttgyűlést, ahol ismét megerősítenénk minden alapítványos tisztségviselő mandátumát, pályázat esetén megválasztanánk a kuratórium elnökét is és remélhetőleg rendeznénk minden alapítvánnyal kapcsolatos ügyet. Így a bíróságra egyedül ennek a küldöttgyűlésnek a jegyzőkönyvét és a bíróság szerint bejegyzett személyek lemondó nyilatkozatát kellene mellékelni. Lehetséges pályázóról egyébként van tudomásom -- emlékeim szerint ezt megosztottam veled is -- és én mondtam, hogy ne erre az ülésre adjon be pályázatot.

Üdvözlettel,
Hoksza Zsolt

2016 Április 9, Szombat 18:26 CEST dátummal, Elnök - ELTE TTK Hallgatói Alapítvány <elnok at alapitvany.elte.hu> ezt írta:
  Sziasztok!

Nem örülök, hogy nem jött pályázat az Alapítvány elnöki tisztségére. Mert ha nem jelentkezik senki, az elég rossz (gondolom ezt nem kell magyarázni), ha meg a helyszínen bárki indulhat, az szerintem egy olyan színvonalat képvisel, amit amúgy is szégyenletesnek tartok, de egy Alapítvány elnöknél meg aztán végképp. Azért valami "ügyvvivőt" választhatnátok. (Mármint valaki átvehetné úgy, hogy már most kiküldi a lemondását a következő KGY hatályával vagy ilyesmi.) Egyébként nem akarok én brainstormingolni, de nem úgy tűnik, mintha megoldódna az a probléma, hogy nincs kinek átadjam az Alapítványt. A bíróságra meg be kell küldeni a papírokat pár napon belül.

Üdvözlettel:
Dukán András Ferenc :)
ELTE TTK Hallgatói Alapítvány
1117 Budapest, Pázmány Péter stny. 1/C
Telefon: 30/561-3913
Facebook: https://www.facebook.com/eltettkha
Web: http://alapitvany.elte.hu
 


 
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://listbox.elte.hu/pipermail/ttkhok-kepviselok/attachments/20160506/30f0dbd9/attachment-0001.html>


További információk a(z) ttkhok-kepviselok levelezőlistáról