[TTK HÖK -Képviselők]Alapszabály tervezet

Dohány-Juhos Nikolett eb at ttkhok.elte.hu
2017. Jan. 3., K, 10:26:06 CET


Kedves Károly és Mindenki! 

Feleslegesnek tartom leírni a véleményemet a létrejött módosítási tervezetről, többségében megtették az előttem szólok azoknak a felsorolását, amelyek az én szememet is szúrták, ők is többségében le lettek szólva - itt kivételnek kiemelve Luca teljesen korrekt válaszát -, nem növelem ezzel a beérkező karakterek sorát. Egyedüliként azért írok, mert tisztázni szeretnék egy pontot Károly leveléből. 

Megválasztásom óta többször utalva lett nekem arra, hogy jelenleg is zajlik egy kis átírás, de azt is kimondták többen, hogy ne foglalkozzak vele: majd tavasszal várható egy jelentősebb módosítás, most csak Szombathely miatt lesz egy kisebb, a nagyobbik része később jön, hogy ne legyen összecsapva. Aztán pár napja kiderült, hogy mégsem. Nagyon örülök, hogy nyitott volt a bekapcsolódás, mégha ezt nem is érzékeltem, ahogy annak is, hogy valaki, aki eddig egyetlen ülést látott, több véleményt tudott alkotni, mint az egész EB. Nagyon szerettem volna érdemi módon hozzátenni, a pályázatom legfontosabb pontjának tartottam azt, hogy egy élhető, jól végiggondolt szabályzat születhessen meg - viszont látom, hogy nem volt igény még egy emberi erőforrásra. Túllépve mindezen, csak annyi kérésem van, főleg feléd, Károly, hogy ne mondd azt, hogy az EB bármikor be tudott volna kapcsolódni, mert nekem például halvány lila fogalmam se volt mekkora változás folyik a háttérben vagy hogy egyáltalán hogyan lehetne bekapcsolódni - igen, tisztában voltam a következő KGY témájával, de addig, amíg teljesen más információkat hallottam előtte, talán az én hibám, hogy általában elhiszem, amiket mondanak nekem. Valószínűleg megkapom majd válaszban, hogy ez már az én saram, hát legyen, én csak szerettem volna biztosítani arról a tisztelt képviselőket, hogy nem azért nem csatlakoztam be a munkába, mert inkább pitypangokat számolgattam és nincs kedvem dolgozni. 

Durvának találom a szavazógépek címkét és mégha teljes érdektelenséget tapasztalok is sokszor bizonyos kérdéseknél, néha azért elég világos, hogy a fontosabb kérdések érdeklik a képviselőket. Az Alapszabály elég fontos kérdés, remélem, hogy a szerencsétlen időpont ellenére is minden csütörtökön jelenlévő emlékezni fog erre. 

Nem kívánok erőteljes eszmecserébe belemenni, csak szerettem volna tájékoztatni a képviselőket a második bekezdésben leírtakról. A magam részéről azzal dolgozom,amit elém tesznek, így hát ha ezt elfogadja a KGY, akkor én eszerint fogok dolgozni, mert ennél a tisztségnél különösen fontos a személyes vélemény háttérbe szorítása és a szabályok tisztelete.

Üdvözlettel: 
Niki


2017 Január 3, Kedd 08:12 CET dátummal, Lukács Károly <lukacs.karoly at ttkhok.elte.hu> ezt írta:
  Kedves Képviselőtársak!

Azért nem az utolsó Égerházi levélre válaszolok, mert úgy gondolom ha válaszolok erre, azzal válaszolok arra is.

Tényleg jó ötlet, hogy ne legyen minden tisztség rögzítve, azonban olyanok is kikerültek, amiknek szerintem állandó helyük van. A HÖK-nek szerintem szüksége van tanulmányi és ösztöndíjas biztosra legalább(!), ha nem is elnökhelyettesre. (Nem értek egyet ezeknek a lefokozásával, szerintem működőképes velük a jelenlegi rendszer, de ebben például én tudnék engedni). Ők pedig igen is legyenek állandó delegáltjai a VM-nek.

Nem kerültek ki, 67.§ /3
(3) A tisztségviselői pályázatokba foglalt feladatköröknek le kell fednie:
a) az Önkormányzat gazdasági és pénzügyi feladatainak intézése;
b) a hallgatók tanulmányi ügyekben való tájékoztatása;
c) az Önkormányzat hirdetési és tájékoztatási felületeinek (különös tekintettel a honlapra, levelezőlistákra, közösségi oldalakra) rendszeres frissítése, összehangolása;
d) ösztöndíjakkal kapcsolatos érdekképviseleti munka koordinálása.


Persze lehetne azt mondani, hogy őket csapjuk hozzá a választmányhoz, de aki értő olvasással olvasta a tervezetet annak kitűnhet, hogy ez végre racionalizál, a sürgős döntéshozatalra tartja fenn a választmányt (ahogy a régi is írta) és az operatív munkát a tisztségviselőkre, annak összehangolását a tisztségviselői ülésre hagyja.

Hogy azért kiszólva reflektáljak Égerházi Bálint levelére is, igen, egy szakaszonkénti indoklás minden bizonnyal jó lett volna, ám szerintem ez a közös jogértelmezés is megfelel a célnak. Hogy egy kicsit előre ugorjak válaszomban, úgy gondolom, hogy bármely képviselőnek, vagy csupán a levelezést olvasónak ha kérdése, felvetése van azt elénk tárja.

Szerintem is összeférhetetlen, hogy egyszerre legyen valaki a HÖK tisztségviselője és az Alapítványé. Az Alapszabály ezt tartalmazta is, legjobb tudomásom szerint Szenes Áron nem véletlenül íratta ezt bele HÖK-ös pályafutása során. Azonban kikerült valamikor, és ez most így lehetséges. Szerintem igen is kellemetlen a helyzet, és újra lehet olyan szituáció így, mint az ősszel, amikor többen úgy éreztük (tisztségviselők közül), hogy az Alapítvány irányítja a HÖK-öt. És itt Lucára is reflektálnék; van összeférhetetlenség a képviselőség és a tisztségviselői lét között valamilyen szinten szerintem is. Érdekes, hogy sokak bírnak azzal az intuícióval, hogy ez összeférhetetlenség. Feltűnően sokan. Ám mint tudjuk a statisztika nem egy magyarázó tudomány, így mivel indoklással még nem találkoztam megnyugvással könyvelem, hogy nekem van igazam.

A SzaB elnökök meg szerintem igen is szükségesek. Még ha nincs is SzaB (amivel tudnék együtt élni boldogan), akkor is kell valaki, aki vezesse a szakterületet amíg nincs szacskó, ne csak ússzanak az éterben a képviselők. És igen is van olyan SzaB elnök, aki jól végezte a dolgát, mégse lett szacskó, és nem azért, mert nem szeretett volna.

Ide óhatatlanul szükséges egy távolabbról indító gondolat. Remélem az gátat vet majd annak is, hogy mindenki bele akarja írni az Alapszabályba a Szacsot, meg anyukája kiscicáját, és egyebeket is. Az ELTE TTK HÖK a honlapon közölt alapelvei szerint is, és sokéves tapasztalatom szerint is mozgalomként tekint magára. A mozgalmisággal a bürokrácia nehezen összeegyeztető dolog. Mindazonáltal van egy alapszabályunk, amit egyfelől elvárnak felsőbb testületek és jogszabályok, hogy legyen többnyire legitimációs okokból. Másfelől magam is örülök, hogy van alapszabályunk garanciális okokból. Egy közösség vagy kitermeli a maga vezetőjét, vagy nem. Az hogy egy képviselői csoportnak elnököt kelljen választani maga közül, azaz SzaBelnököt, az nem garantál semmit. Sem a csoport, sem a képviseltjei számára. Ha meg lesz aki vezetésre alkalmas a szakterületről - nota bene - SzaCskó lesz, és nem lesz lehetőség se az ő részéről sem a küldöttgyűlés részéről, hogy a térképes szőnyegen játszogasson még kicsit a matchboxokkal mint SzaBelnök. Mert ez az ami tényleg tud ártani egy szakterületnek.

Aki jól akarja végezni a dolgát az meg tudja bármi nélkül is. És itt köszönném meg, hogy felvetéseiddel végső soron emlékeztettél, hogy kérjem el a KT termet!

Nagyon jó ez az Alapszabály..Milyen jó, hogy sokat tudtam segíteni a létrehozásában! Jajj, elnézést, mégsem.. Nagyon kellemetlenül érintett, amikor ezt ma megláttam. Még az előző KGY-n is azzal lettem etetve, hogy ezek a Szombathelyes módosítások, majd tavasszal lesz a nagy alapszabályozás. Ma délelőttig egy mondatot nem láttam belőle, igaz az EB véleménye ki lett kérve, hogy mit változtatna a saját bekezdésein. Semmi másba nem volt beleszólásom. És ez az Önkormányzat aktív tagjaként is fáj, de mint az EB tagja felháborít. Most komolyan itt tartunk? EB-ként kimondhatom, hogy a munkám fő eszköze az Alapszabály, és közöm nem lehetett hozzá? Egy véleményt nem mondhattam? Senki se kérdezett meg semmiről. Olvasom a levelezésemet, naponta többször(, és igen sok levlistára rálátok), de sehol semmi. Egyszer talán szóban felmerült a "munkacsoport", de semmi olyan, hogy hol lehet jelentkezni. Illetve lehet, hogy én képzelek sokat az Ellenőrző Bizottság létjoga felől, de akkor is, legalább ezt a formulát láttam volna előbb, és alkothattam volna véleményt a munkacsoportnak, amit ők még átgondolhatnak, mielőtt a képviselők elé küldik. Semmi beleszólási lehetősége nincs innentől az EB-nek az Alapszabályba. Hiába szólalhatok fel a KGY-n, ha egy bekezdés mondjuk nem tetszik, keveseket fogok érdekelni, szavazni úgyse tudok ellene. És ezzel már nagyon közelítünk a következő gondolatomhoz.

Félreértések elkerülése végett, ez most zajlik.. A beleszólogatós rész. Meg a vélemény mondogatós rész. Amúgy az alkotmánybíróságnak legfőbb eszköze az alaptörvény, mégsem szólhat bele a megalkotásába. (Még ennyire sem). Én amúgy a szabályzat alapos ismerete miatt örömmel vettelek volna a munkában, a tisztségviselői értékelésben még céloztam is rá, hogy mikor kívánsz ezzel foglalkozni, de egy másfél hete összehívott alapszabályzós KGy fényében nem tudom mire számítottál. Ez a tervezet nem titokban született, hiszen nem is születhetett. És hogy mennyire nyitott volt az ebbe való bekapcsolódás azt jól példázza, hogy egyik fontos eleméről, hogy miként válasszunk tisztségviselőket egy olyan emberrel folytatott beszélgetés győzött meg aki eleddig egyszer ült bent küldöttgyűlésen!

Csak visszautalni tudok, aki tenni akar az tud.

És mint a levelezésben már korábban írtam, annak is most van az ideje, hogy szövegszerű módosító indítványokat írjon a tervezethez aki akar. KGY-n ne is akarjon senki a kalapból előhúzni valamit. Sok éves képviselői munkám legszégyenletesebb pontjaként emlékszem arra amikor a küldöttgyűlésen fogalmaztunk alapszabályt az akkori EB színpadmesterkedése mellett.

Egyszerűen egy undorító politikai fogásnak gondolom ezt a vizsgaidőszakos KGY-t. Az hangzott el, hogy Szombathely miatt kell az Alapszabály módosítás, de valahogy nagyon minimális a szombathelyi kitekintés benne. Ez csak egy remek ürügy volt. Egy szavazógép elé lehet vinni az új Alapszabályt, akik majd úgy is megszavazzák, mert túl akarnak lenni rajta, és hazamennének tanulni. És igen is a KGY egy szavazógép. Tisztelet a minimális kivételnek, de nincs saját vélemény, azt szavazzák, amit a szomszédok, szacskó mond/szavaz. Igen is megtörtént több KGY-n, hogy megkérdezik a képviselők számítógépes játékokból vagy nevetgélésekből felnézve, hogy "Most mire is szavazunk, mit kell írni?". Ha kevesebb gerincem lenne, személyi kérdéseknél 4-5 szavazatot tudnék szerezni legalább, ha nem a rendes kérdést mondanám el nekik, hanem a saját szájízem szerinti lehetőség(ek)et sorolnám fel. Felkészületlen, rosszabb esetben alkalmatlan tisztségviselőket szavazunk meg, csak hogy túl legyünk rajta, aztán majd úgy is jó lesz, vagy visszahívjuk. És félek, az Alapszabállyal is így lesz, anélkül hogy érdemi hozzászólások születnének. Azt pedig nem egy indítvány lesz visszahívni.. Egyszerűen lehetett volna egy jobb időpontot is találni erre, ami nem a vizsgaidőszak kellős közepe. Egyáltalán nincs szükség ezekre az újításokra rögtön, sőt szerintem az új ciklustól van értelme ilyen gyökeres változtatásokat véghez vinni. Az pedig még nem most lesz, van rá pár hónapunk.. Egy normális eljárás lenne véleményem szerint, ha erről tanácskoznánk egyszer egy rendkívülin, és az ott alkotott vélemények alapján megváltoztatja a munkacsoport, majd a  következő héten egy rendes, ahol pedig meg lehetne normálisan szavazni. 

Bocsánat, ha levelem a fentiekben sem volt túl barátságos hangvételű, de elkövettem azt a hibát, hogy teljes leveled elolvastam mielőtt elkezdtem volna részletekben válaszolni. Nos ez a szakasz, hogy az akadémiailag elfogadott, eklatáns és a körülményeket tekintve legszofisztikáltabb kifejezéssel éljek felbasz!

Elkeserít, hogy valaki (és érzékelhetően nem te vagy az első) ilyen összeesküvés elmélet vagy rettegés addikció mellett élje életét és tevékenykedjen.

Megrendít, hogy annak a testületnek elnöke, aki a TTK HÖK szabályos működését felügyeli, le szavazógépezi annak legfőbb döntéshozó testületét.

És abban gátat szabva érzelmeimnek, hogy ezt fokozzam, azzal nyugtatlak meg, hogy az alapszabály is bármely rendes küldöttgyűlésen módosítható.

Barátsággal,

Lukács Károly
képviselő
ELTE TTK Hallgatói Önkormányzat
1117 Budapest, Pázmány Péter stny. 1/C
Telefon: 06-20-515-3216
Web: www.ttkhok.elte.hu

2017 Január 3, Kedd 00:45 CET dátummal, Szabó Áron <eb at ttkhok.elte.hu> ezt írta:
  Kedves Anikó, Luca, Károly és Mindenki!

Én is szeretnék reagálni erre a levelezésre. Némely pontokban teljesen egyet tudok érteni veled Karcsi, de néhányban nagyon ellentétes a véleményünk. Igen, szerintem is szükség van egy olyan Alapszabályra, amit végre nem két havi rendszerességgel változatunk.

Tényleg jó ötlet, hogy ne legyen minden tisztség rögzítve, azonban olyanok is kikerültek, amiknek szerintem állandó helyük van. A HÖK-nek szerintem szüksége van tanulmányi és ösztöndíjas biztosra legalább(!), ha nem is elnökhelyettesre. (Nem értek egyet ezeknek a lefokozásával, szerintem működőképes velük a jelenlegi rendszer, de ebben például én tudnék engedni). Ők pedig igen is legyenek állandó delegáltjai a VM-nek.

Szerintem is összeférhetetlen, hogy egyszerre legyen valaki a HÖK tisztségviselője és az Alapítványé. Az Alapszabály ezt tartalmazta is, legjobb tudomásom szerint Szenes Áron nem véletlenül íratta ezt bele HÖK-ös pályafutása során. Azonban kikerült valamikor, és ez most így lehetséges. Szerintem igen is kellemetlen a helyzet, és újra lehet olyan szituáció így, mint az ősszel, amikor többen úgy éreztük (tisztségviselők közül), hogy az Alapítvány irányítja a HÖK-öt. És itt Lucára is reflektálnék; van összeférhetetlenség a képviselőség és a tisztségviselői lét között valamilyen szinten szerintem is. 

A SzaB elnökök meg szerintem igen is szükségesek. Még ha nincs is SzaB (amivel tudnék együtt élni boldogan), akkor is kell valaki, aki vezesse a szakterületet amíg nincs szacskó, ne csak ússzanak az éterben a képviselők. És igen is van olyan SzaB elnök, aki jól végezte a dolgát, mégse lett szacskó, és nem azért, mert nem szeretett volna.

Fenti soraimban a felmerülő kérdésekre próbáltam reflektálni, most két személyes véleményem következik, amelyben lehet, hogy egyesek számára durván fogalmazok, tőlük elnézést kérek előre is. 

Nagyon jó ez az Alapszabály..Milyen jó, hogy sokat tudtam segíteni a létrehozásában! Jajj, elnézést, mégsem.. Nagyon kellemetlenül érintett, amikor ezt ma megláttam. Még az előző KGY-n is azzal lettem etetve, hogy ezek a Szombathelyes módosítások, majd tavasszal lesz a nagy alapszabályozás. Ma délelőttig egy mondatot nem láttam belőle, igaz az EB véleménye ki lett kérve, hogy mit változtatna a saját bekezdésein. Semmi másba nem volt beleszólásom. És ez az Önkormányzat aktív tagjaként is fáj, de mint az EB tagja felháborít. Most komolyan itt tartunk? EB-ként kimondhatom, hogy a munkám fő eszköze az Alapszabály, és közöm nem lehetett hozzá? Egy véleményt nem mondhattam? Senki se kérdezett meg semmiről. Olvasom a levelezésemet, naponta többször(, és igen sok levlistára rálátok), de sehol semmi. Egyszer talán szóban felmerült a "munkacsoport", de semmi olyan, hogy hol lehet jelentkezni. Illetve lehet, hogy én képzelek sokat az Ellenőrző Bizottság létjoga felől, de akkor is, legalább ezt a formulát láttam volna előbb, és alkothattam volna véleményt a munkacsoportnak, amit ők még átgondolhatnak, mielőtt a képviselők elé küldik. Semmi beleszólási lehetősége nincs innentől az EB-nek az Alapszabályba. Hiába szólalhatok fel a KGY-n, ha egy bekezdés mondjuk nem tetszik, keveseket fogok érdekelni, szavazni úgyse tudok ellene. És ezzel már nagyon közelítünk a következő gondolatomhoz.

Egyszerűen egy undorító politikai fogásnak gondolom ezt a vizsgaidőszakos KGY-t. Az hangzott el, hogy Szombathely miatt kell az Alapszabály módosítás, de valahogy nagyon minimális a szombathelyi kitekintés benne. Ez csak egy remek ürügy volt. Egy szavazógép elé lehet vinni az új Alapszabályt, akik majd úgy is megszavazzák, mert túl akarnak lenni rajta, és hazamennének tanulni. És igen is a KGY egy szavazógép. Tisztelet a minimális kivételnek, de nincs saját vélemény, azt szavazzák, amit a szomszédok, szacskó mond/szavaz. Igen is megtörtént több KGY-n, hogy megkérdezik a képviselők számítógépes játékokból vagy nevetgélésekből felnézve, hogy "Most mire is szavazunk, mit kell írni?". Ha kevesebb gerincem lenne, személyi kérdéseknél 4-5 szavazatot tudnék szerezni legalább, ha nem a rendes kérdést mondanám el nekik, hanem a saját szájízem szerinti lehetőség(ek)et sorolnám fel. Felkészületlen, rosszabb esetben alkalmatlan tisztségviselőket szavazunk meg, csak hogy túl legyünk rajta, aztán majd úgy is jó lesz, vagy visszahívjuk. És félek, az Alapszabállyal is így lesz, anélkül hogy érdemi hozzászólások születnének. Azt pedig nem egy indítvány lesz visszahívni.. Egyszerűen lehetett volna egy jobb időpontot is találni erre, ami nem a vizsgaidőszak kellős közepe. Egyáltalán nincs szükség ezekre az újításokra rögtön, sőt szerintem az új ciklustól van értelme ilyen gyökeres változtatásokat véghez vinni. Az pedig még nem most lesz, van rá pár hónapunk.. Egy normális eljárás lenne véleményem szerint, ha erről tanácskoznánk egyszer egy rendkívülin, és az ott alkotott vélemények alapján megváltoztatja a munkacsoport, majd a  következő héten egy rendes, ahol pedig meg lehetne normálisan szavazni. 
 
Üdvözlettel,
Áron

Boldog Újévet mindenkinek!


2017 Január 2, Hétfő 20:37 CET dátummal, Horváth Luca <horvath.luca at ttkhok.elte.hu> ezt írta:
  Kedves Listatagok, Anikó és Károly!

Először is eléggé szórakoztatónak tartom a levelezést.

"Szerintem egy elnökhelyettes nem elég. Most is van két elnökhelyettesünk mégis túlterhelt az elnök."
Nem azért túlterhelt az elnök, mert két elnökhelyettes van, ha minden jelenlegi tisztségviselő elnökhelyettes is lenne, akkor is ugyanennyire leterhelt lenne az elnök, viszont látom, hogy ez meddő vita, elfogadom a véleményed.

"Nem tartom szerencsésnek, hogy az elnökhelyettes megbízása az elnök megbízásával együtt szűnik meg. Mi van, ha van egy katasztrofális elnökünk, viszont helyette a van  egy nagyon alkalmas helyettesünk. Ha az elnököt visszahívjuk, akkor azzal együtt a nagyon elnökhelyettest is elveszítjük? És mi van azokkal a tisztségekkel, akik az elnöki program által kerülnek kiírásra, az ő megbízásuk miért nem szűnik meg az elnökével együtt? Hiszen egy új elnök egy új programot is jelent."
Ha az elnök nevezi ki, akkor van alapja, de nem hiszem, hogy törvényszerű lenne emiatt az elnökhelyettes elvesztése is.
Mennyire jó, hogy az elnök nevezi ki? Ez elég érdekes kérdés szerintem, nem gondolnám, hogy ezzel a kabinetrendszer felé kezdenénk el haladni, persze lehet tévedek. Én úgy gondolnék rájuk, mint egy csapatra, mivel, hogy az elnöknek meg kell adni a pályázatában elnökhelyettese nevét, akinek nyilatkozattal is alá kell támasztania, ez nem elhanyagolható tény.

 Mi van, ha belekerül egy olyan tisztség, ami teljesen felesleges, és mi van abban az esetben, ha kimarad egy fontos tisztség? Az ösztöndíjak mértékét miért az elnökjelölt határozza meg? Miért nincs beleszólása a Küldöttgyűlésnek? 
Még sose hallottuk Kgy-n, hogy miért van sportbiztos vagy kollbiz.:) Persze lehet lesz felesleges pozíció, de Kgy dönt, hogy be legyen-e töltve egy tisztség vagy ne és arról, hogy mit gondol a tisztségről.
67.§ (3) bekezdése ezt próbálná orvosolni szerintem. Ha mégis kimaradna fontos feladatkör, a Kgy bármikor számon kérheti az elnökön. 

Az ösztöndíjak mértékét miért az elnökjelölt határozza meg? Miért nincs beleszólása a Küldöttgyűlésnek?
Az én olvasatomban két gát is van:
-"68.§ (2) A kiírt pályázatban a tisztségviselői ösztöndíj nem haladhatja meg a hallgatói normatíva ötven
százalékát."
"-75.§ (2) Minden más tisztségviselő számára legfeljebb a pályázati kiírásban szerepló ösztöndíj összeg kerül kiutalásra.".
A bekezdésben benne szerepel a legfeljebb szócska, ami mutatja, hogy a Kgy bármikor módosíthat, eltérhet. 
Nem tudom mennyivel jobb, hogy 2 ciklussal ezelőtti Kgy döntötte el, hogy mennyi legyen a tisztségviselőknek, persze most is van lehetőségünk eltérni lefelé jelenleg is.
Bár engem nem igazán érdekel ki mennyi ösztöndíjat kap míg észszerű keretek között marad, azért reflektáltam, mert itt kis félreértést láttam.


A Hallgatói Alapítvány elnöke és titkára továbbra is lehet tisztségviselő egyben? Ha igen, akkor továbbra is ellenzem ezt a pontot. Szerintem összeférhetetlen, hogy az elnök és a titkár tisztségviselő is. Mellesleg az egyik a másik rovására fog menni, de ezt már többször kifejtettem.
Láthatunk már példát mindkettőre, én se feltétlen támogatom, bár mindkét álláspontot meg lehet érteni. Én azt se kedvelem, ha egy tisztségviselő képviselő is egyben.


"Az egy dolog. hogy nincs SzaB, de mi van a Szaccsal? Az is megszűnik?  Nem nagyon vettem észre, hogy szerepelne valahol. Lehet csak elkerülte a figyelmemet, de ha mégse ez a helyzet áll fenn, akkor bele kellene venni. A másik, hogy a szakterület hallgatói hogyan fogják tudni kifejezni azt, hogy támogatják a szacskó és delegált jelölteket?  Mit tesz a szakterület, ha nincs szacskó? a Szakterületi Bizottság megszűnésével a szakterületi bizottsági elnök is megszűnik. Ez a helyzet azt fogja kiváltani, hogy egy szacskó nélküli szakterület hanyatlásnak fog indulni."
Bevallom nem igazán érdekel, hogy van-e SzaB vagy nincs, mivel nem látom gyakorlati hasznát, szóval akár lehetne is.
Nem értem miért kéne SzaCs-nak szerepelnie szabályzatban, mikor nincs jogköre, én mindig úgy gondoltam, hogy a tenni akaró emberek összeülnek és beszélgetnek a szakterületet érintő dolgokról. Ha a szakterület  véleményére vagyunk kíváncsi, őket érint dolgokról, akkor szerintem hasznosabb szavazást kiírni, ha egyszer már van unipollunk. A SzaCs nem reprezentatív könnyű manipulálni a végeredményt, csak el kell vinnem 10-20 ismerősömet, és megkérni, hogy mondják azt, amit én szeretnék. Szerintem nem a szakterületeknek vannak delegáltjai és szacskói, hanem a TTK HÖK-nek(ez nagyon fontos különbség),  mivel a Kgy választja őket, így a hallgatók, akik megválasztották a képviselőket és az elnököt , akik elmondják, hogy mit gondolnak a jelöltekről.
Az elnök bármikor megbízhat valakit a szakterületről, hogy foglalkozzon vele, létezik megbízott ember, amíg nincs betöltve a tisztség, de felőlem lehet SzaB, csak nem értem az aggályaidat.:)

Nem tartom szerencsésnek, hogy ezt vizsgaidőszak közepén kell tárgyalni. Mi indokolja ezt? Nem lehetett volna még egy hónapot várni? Szombathely ide vagy oda (mellesleg nincs benne szó Szombathelyről). 
Jogos, fel kell venni a 67.§(3)-ba Szombathelyt.
Tényleg nem szerencsés kevés idő, de még mindig jobb, hogy van előterjesztést és nem küldöttgyűlési ülésen kell írni megint.


Ui.: Boldog új évet!
Üdv,
-
Horváth Luca
20/259-9364




2017 Január 2, Hétfő 18:23 CET dátummal, Biológia Szakterületi Koordinátor-ELTE TTK HÖK <bioszk at ttkhok.elte.hu> ezt írta:
  Kedves Képviselők és Karcsi! 
 
1. A jelenlegi Alapszabály szerint gazdasági elnökhelyettes, tanulmányi elnökhelyettes és kommunikációs elnökhelyettes van. Úgyhogy elnökhelyetteseink vannak. 

2. És ha nem akar elnök lenni? És ha nem kéri fel a következő elnök? És ha abból indulunk, hogy felkéri a következő elnök, akkor minek kell megszüntetni a megbízását? 

4. A tisztséges résszel így inkább el tudnám fogadni. Az ösztöndíj mértékének meghatározását továbbra is a küldöttgyűlésre hagynám.

5.Ha egy tisztség nem fontos, akkor miért tisztség? Hogy szórjuk a pénzt? 

6. Ez tisztséghalmozás (akár mit is mondunk), ezért összeférhetetlen számomra. És így is felborulna az egyensúly, nem az Alapítvány szempontjából, de a HÖK szempontjából igen. A példádhoz térve, a nagy különbség az, hogy az Árva AIDS-es kiskutyák összefogásáért alapítványa semmilyen kapcsolatban nem áll az ELTE TTK HÖK-kel, míg az ELTE TTK Hallgatói Alapítvány igen. Igenis egymás rovására megy. Ez a helyzet fennállt akkor is, amikor tisztségviselők voltak SzaB elnökök, és nem az ő hibájuk miatt, hanem egyszerűen rengeteg plusz munkájuk lesz.  

7. Sajnálom, de József Attila szavai most nem egy kielégítő válasz számomra. A jelenlegi Alapszabályban is benne van a SzaCs, és eddig is szabadon szárnyalhattak. Igenis legyen az benne, hogy ki kell kérni a SzaCs véleményét a szacskó és a delegált jelöltekről.

8. A SzaB elnökök segítségével viszont elkerülhető a hirtelen, gyors hanyatlás. Ha nincs egy kijelölt személy, aki foglalkozik a szakterülettel, hajtja az embereket, akkor semmi nem fog történni a hanyatláson kívül. Biztos ismered azt a kísérletet, amikor valamilyen bűntettet utánoznak egy olyan buszmegállóban, amelyben sok ember vár éppen. Ilyenkor az történik, hogy mindenki másra hárítja a felelősséget, hogy segítsen az áldozatnak, mert az merül fel bennük, hogy:" miért én segítsek, annyian vannak még itt, majd ők segítenek." Ez lesz majd a szacskó nélküli szakterületen is.

9. Máskor nem adott ez a pillanat, hogy az Alapszabályról hozzunk döntést? Csak annyi kell hozzá, hogy egy rendes küldöttgyűlés legyen összehívva, és akkor talán mindenkinek lesz ideje mélyebben is ezzel a témával foglalkozni, mint most a nagy vizsgatanulás közepén.

Nem azt írtam, hogy ez már kabinetrendszer, hanem azt írtam, hogy ezek az oda vezető első lépések (gondolok itt arra, hogy az elnök nevezi ki az elnökhelyettest). 

Üdv,
Anikó

--
Nagy Anikó Zsuzsanna
Biológia Szakterületi Koordinátor
ELTE TTK Hallgatói Önkormányzat
Telefon: 0670/216-1948
Facebook: https://www.facebook.com/eltettkhok
Web: http://ttkhok.elte.hu

2017 Január 2, Hétfő 17:23 CET dátummal, Lukács Károly <lukacs.karoly at ttkhok.elte.hu> ezt írta:
  Kedves Anikó!


Az áttekinthetőség kedvéért kérdéseid idézve fogalmaznék meg válasznak szánt gondolatokat, még ha nem is engem kérdezel.


1. "Szerintem egy elnökhelyettes nem elég. Most is van két elnökhelyettesünk mégis túlterhelt az elnök. "

Jelenleg nincs egyetlen egy elnökhelyettesünk sem. Van egy gazdasági ügyekért felelős elnökhelyettesnek titulált tisztségviselőnk és egy tanulmányi ügyekért felelős elnökhelyettesnek titulált tisztségviselőnk. Az egyértelműség kedvéért, ez a kijelentés nem személyeik ellen szól, ugyan feladatkörük ellátásán túl erőn felül teljesítve elnökhelyettesek is, egyikőjüknek sem dedikált feladata az elnökhelyettesség.

2. "Nem tartom szerencsésnek, hogy az elnökhelyettes megbízása az elnök megbízásával együtt szűnik meg. Mi van, ha van egy katasztrofális elnökünk, viszont helyette a van  egy nagyon alkalmas helyettesünk. Ha az elnököt visszahívjuk, akkor azzal együtt a nagyon elnökhelyettest is elveszítjük? "

Ha az elnökhelyettes jól végzi munkáját és megbízatása az elnök megbízatásának megszűnésével megszűnik:
        a) lesz belőle elnök
        b) a következő elnök is felkéri

3.  " És mi van azokkal a tisztségekkel, akik az elnöki program által kerülnek kiírásra, az ő megbízásuk miért nem szűnik meg az elnökével együtt? Hiszen egy új elnök egy új programot is jelent."

Erre tudnék választ adni, hogy miért nem probléma, de annyira jól nem fizetnek, szóval ebben tényleg van némi zavar, ilyen és ehhez hasonló gondolatok kellenek, de ami ennél fontosabb a szövegszerű módosító javaslat.

4. "Szerintem nem jó, hogy csak az elnökjelölt dönti el, hogy milyen tisztségre kerül ki pályázati kiírás. Mi van, ha belekerül egy olyan tisztség, ami teljesen felesleges, és mi van abban az esetben, ha kimarad egy fontos tisztség? Az ösztöndíjak mértékét miért az elnökjelölt határozza meg? Miért nincs beleszólása a Küldöttgyűlésnek?" 

Ez szolgálja legjobban a program véghezvitelét. Ki tudná jobban eldönteni, hogy milyen tisztségviselőkre van szükség? Láthatjuk, hogy a mindenkori alapszabályok bizonyos kérdésekkel nem tudnak mit kezdeni, lásd: szervező elnökhelyettes-rendezvényszervező biztos-rendezvényekért felelős biztos. Ha belekerül egy teljesen felesleges tisztség, a kgy leszedi. A 67. §-ba valóban célszerű volna beépíteni, hogy a KGy bármikor írhat ki általa szükségesnek ítélt pályázatot. Elképzelhető egy olyan módosítás is, hogy 68. § (1) / c) "c) a tisztségviselői ösztöndíj mértékét." úgy módosuljon: a tisztségviselői ősztöndíj maximumát.

Melytől a KGy eltérhetne, akár a jelenleg megszokott módón, hogy bármikor - amikor is sose térne - vagy a megválasztáskor húzhatná lejjebb a maximumot, ha úgy érzékeli, hogy a tisztségviselő csak a kettesért pályázott.

Mi felelne meg leginkább elképzeléseidnek?

5. "Úgy gondolom, hogy a Választmány ne választhasson semmiféleképpen tisztségviselőt. "

Ha a KGy úgy gondolja, hogy az egyik tisztség neki nem olyan fontos (pl plakátolási biztos) miért ne? Szerintem ennek a tervezetnek nagy erénye, hogy egy rugalmasabb működést körvonalaz.

6. "A Hallgatói Alapítvány elnöke és titkára továbbra is lehet tisztségviselő egyben? Ha igen, akkor továbbra is ellenzem ezt a pontot. Szerintem összeférhetetlen, hogy az elnök és a titkár tisztségviselő is. Mellesleg az egyik a másik rovására fog menni, de ezt már többször kifejtettem."

Hol az összeférhetetlenség? A jogelvi összeférhetetlenség? Én nem látom, de ha van kérlek fejtsd ki. Egyetlen egy szempont van, ami az alapítvány oldaláról szempont, hogy az alapító az alapítvány vezetésében nem lehet többségben, ez a PTK-ból következik, más összeférhetetlenség nincs. Sőt nagyon sokáig az ELTE TTK Halgatói Alapítvány elnöke a TTK HÖK mindenkori elnöke volt. (Annak nem ismerem történeti okait, hogy miért lett belőle csak FB elnök tisztségénél fogva.) De PTK szerint az Alapítvány elnöke lehetne egyben a TTK HÖK elnöke is, az egyetlen dolog ami az Alapítvány szemszögéből fontos, hogy ne legyen a kuratóriumban többségben az alapító (jog előtt a KGy).

Amennyiben nincs összeférhetetlenség, úgy nem zárható ki egy hallgató sem egy tisztségből. Elvégre ha lehet valaki az Árva AIDS-es kiskutyák összefogásáért alapítványnak elnöke és pályázhat elnöknek vagy tisztségviselőnek, akkor miért ne pályázhatna ha a TTK HA-nak elnöke...?

Az hogy rovására megy ugyancsak ezért rossz érv, ilyen elven ki kéne zárnunk mindenkit a HÖK-ből aki bármilyen közhasznú tevékenységet folytat szabadidejében hisz az a HÖK rovására megy. Itt jegyezném meg, hogy nem érzékelem, hogy szignifikánsan kevesebbett foglalkoznék nem alapítványhoz kötődő HÖK-ös ügyekkel mióta nem vagyok utóbbi testületnek tisztségviselője, tehát empirikusan is gyenge érv.

7. "Az egy dolog. hogy nincs SzaB, de mi van a Szaccsal? Az is megszűnik?  Nem nagyon vettem észre, hogy szerepelne valahol. Lehet csak elkerülte a figyelmemet, de ha mégse ez a helyzet áll fenn, akkor bele kellene venni."

Ide egy József Attila verssel válaszolnék:

NEM! NEM! SOHA! 

A SzaCs nem szerepel az alapszabályban, szerencséjére! És törekszem is megvédeni mindkettőt a másiktól. Az én olvasatomban a SzaCs nem megszűnik, hanem végre szabadon szárnyal azáltal, hogy nincs egy senki által nem értelmezett SzaB. És mind a SzaCsnak, mind az alapszabálynak rengeteget ártana, ha benne szerepelne.

"A másik, hogy a szakterület hallgatói hogyan fogják tudni kifejezni azt, hogy támogatják a szacskó és delegált jelölteket?"

Az érdemi hallgatói érdekképviselethez szükségünk van olyan informális fórumokra mint a SzaCsok. A szakterület specifikus kérdésekben a szakok képviselői attól még dolgozhatnak összehangoltan, hogy ez nincs tételesítve, de a szakterületeket nem megerősíti, hanem éppen ellenkezőleg felőrli az, hogy a "fontos kérdésekről" a SzaB dönt, ahol földi halandó nem érzi a helyét..

" Mit tesz a szakterület, ha nincs szacskó? a Szakterületi Bizottság megszűnésével a szakterületi bizottsági elnök is megszűnik."

A SzaBelnökségnek annyi értelme van mint a SzaBnak, ebben úgy gondolom SzaBelnökből azóta SzaCskóvá avanzsált emberek is meg tudják erősíteni, meg úgy gondolom akik aztán eltüntek azok is megerősítik ezt csak másképp.

"Ez a helyzet azt fogja kiváltani, hogy egy szacskó nélküli szakterület hanyatlásnak fog indulni."

Egy szakterület hanyatlásának nem kiváltó oka, hanem indikátora a SzaCskó nélküliség.

8. "Nem tartom szerencsésnek, hogy ezt vizsgaidőszak közepén kell tárgyalni. Mi indokolja ezt? Nem lehetett volna még egy hónapot várni? Szombathely ide vagy oda (mellesleg nincs benne szó Szombathelyről).   

Mindenféleképpen úgy gondolom, hogy ez a kabinetrendszer felé tartó első lépések. "

Az időpont valóban nem szerencsés, ám adott. A kabinetrendszer pedig azt jelentené, hogy az elnök jelöli ki a kabinetet. Jelenleg a küldöttgyűlés választ. Az, hogy az elnök (vagy a KGy) írjon ki pályázatokat azért szerencsésebb az alapszabályban rögzítettnél, mert egyre gyorsuló változásokra így könnyebben tudunk reagálni. Az operatív problémákat nem lehet évekre előre ismerni, és tisztségviselőt arra választunk. Már az előző alapszabály módosításnál is fontosnak tartottam, hogy ne alapszabályozzunk állandóan. Ez nem történhetett meg, ám ez a mostani szemléletében jó eséllyel - ha kisebb módosításokkal is - de ki fogja állni az idők próbáját. Értem ezalatt azt, hogy nem fog túlbürökratikusságával szakterületeket megfojtani, vagy üres tisztségeket 3-4 évekig hordozgatni...

Remélem levelezésünk többi képviselőtársunkat is újabb észrevételekre és szövegszerű módosító indítványok megfogalmazására sarkallja! :)


S az alkalmat megragadva kívánok neked és minden címzettnek sikerekben gazdag boldog új esztendőt! :)

Üdvözlettel,

Károly

 --
Barátsággal,

Lukács Károly
képviselő
ELTE TTK Hallgatói Önkormányzat
1117 Budapest, Pázmány Péter stny. 1/C
Telefon: 06-20-515-3216
Web: www.ttkhok.elte.hu




2017 Január 2, Hétfő 13:10 CET dátummal, Biológia Szakterületi Koordinátor-ELTE TTK HÖK <bioszk at ttkhok.elte.hu> ezt írta:
  Kedves Képviselők és Tisztségviselők! 

Sajnos a mostani Küldöttgyűlésre nem tudok elmenni, így itt szeretném feltenni a kérdéseimet, véleményemet kifejteni. 

Szerintem egy elnökhelyettes nem elég. Most is van két elnökhelyettesünk mégis túlterhelt az elnök. 

Nem tartom szerencsésnek, hogy az elnökhelyettes megbízása az elnök megbízásával együtt szűnik meg. Mi van, ha van egy katasztrofális elnökünk, viszont helyette a van  egy nagyon alkalmas helyettesünk. Ha az elnököt visszahívjuk, akkor azzal együtt a nagyon elnökhelyettest is elveszítjük? És mi van azokkal a tisztségekkel, akik az elnöki program által kerülnek kiírásra, az ő megbízásuk miért nem szűnik meg az elnökével együtt? Hiszen egy új elnök egy új programot is jelent.

Szerintem nem jó, hogy csak az elnökjelölt dönti el, hogy milyen tisztségre kerül ki pályázati kiírás. Mi van, ha belekerül egy olyan tisztség, ami teljesen felesleges, és mi van abban az esetben, ha kimarad egy fontos tisztség? Az ösztöndíjak mértékét miért az elnökjelölt határozza meg? Miért nincs beleszólása a Küldöttgyűlésnek? 

Úgy gondolom, hogy a Választmány ne választhasson semmiféleképpen tisztségviselőt. 

A Hallgatói Alapítvány elnöke és titkára továbbra is lehet tisztségviselő egyben? Ha igen, akkor továbbra is ellenzem ezt a pontot. Szerintem összeférhetetlen, hogy az elnök és a titkár tisztségviselő is. Mellesleg az egyik a másik rovására fog menni, de ezt már többször kifejtettem.

Az egy dolog. hogy nincs SzaB, de mi van a Szaccsal? Az is megszűnik?  Nem nagyon vettem észre, hogy szerepelne valahol. Lehet csak elkerülte a figyelmemet, de ha mégse ez a helyzet áll fenn, akkor bele kellene venni. A másik, hogy a szakterület hallgatói hogyan fogják tudni kifejezni azt, hogy támogatják a szacskó és delegált jelölteket?  Mit tesz a szakterület, ha nincs szacskó? a Szakterületi Bizottság megszűnésével a szakterületi bizottsági elnök is megszűnik. Ez a helyzet azt fogja kiváltani, hogy egy szacskó nélküli szakterület hanyatlásnak fog indulni.

Nem tartom szerencsésnek, hogy ezt vizsgaidőszak közepén kell tárgyalni. Mi indokolja ezt? Nem lehetett volna még egy hónapot várni? Szombathely ide vagy oda (mellesleg nincs benne szó Szombathelyről).   

Mindenféleképpen úgy gondolom, hogy ez a kabinetrendszer felé tartó első lépések. 
 

Üdv,
Anikó

--
Nagy Anikó Zsuzsanna
Biológia Szakterületi Koordinátor
ELTE TTK Hallgatói Önkormányzat
Telefon: 0670/216-1948
Facebook: https://www.facebook.com/eltettkhok
Web: http://ttkhok.elte.hu

2017 Január 2, Hétfő 00:29 CET dátummal, Hoksza Zsolt - Elnök ELTE TTK HÖK <elnok at ttkhok.elte.hu> ezt írta:
  Kedves Képviselők!
Kedves Tisztségviselők!

Az elmúlt időszakban igen megfeszített tempóban dolgozott egy munkabizottság egy már korábban többször belengetett alapszabály-módosításon. A javaslat megírását hosszabb előkészítő munka előzte meg, majd mikor a koncepcionális kérdésekben sikerült egyetértésre jutni kezdetét vette a tervezet megírásának folyamata. Több olyan elképzelés is felmerült, amely komoly mérlegelést igényelhet részetekről, így igyekeztem amilyen hamar csak lehet, kiküldeni a tervezetet. A munka csak most ért el olyan stádiumba, hogy véleményezni lehessen, ezúton erre kérnélek is titeket.

A mellékelt tervezet egy jelentősen megújult Alapszabályt jelent, amely a működésünk sok vetületében hozna kisebb-nagyobb változást. Amire mindenképpen felhívnám figyelmeteket, az a képviselők, tisztségviselők megválasztása, valamint a Szakterületi Bizottságok helyzete. Sajnos hosszabb és kellően részletes indoklást most nem tudok fűzni az egyes szakaszokhoz, de majd szóban igyekszem pótolni. Nem túl szórakoztató olvasmány, nem is olyan rövid, ráadásul nem is olyan jókor, de fontos, hogy ha vannak kérdéseitek, azokat feltegyétek és észrevételeiteket jelezzétek. Megköszönöm, ha ezeket előzetesen teszitek meg, hogy a csütörtöki ülésen hatékonyabban tudjunk haladni.

Az előkészítésben közreműködőknek, pedig ezúton köszönöm az áldozatos munkáját.
Valamint kissé megkésve bár, és a vizsgaidőszak által megtépázva, de boldog új évet kívánok mindenkinek!

Üdvözlettel,
Hoksza Zsolt
Elnök
ELTE TTK HÖK
E-mail: elnok at ttkhok.elte.hu
Telefon: (1) 372-25-00/6054
Mobil: +36703914937
Facebook: http://facebook.com/eltettkhok
Web: http://ttkhok.elte.hu
 


 --
Barátsággal,

Lukács Károly
képviselő
ELTE TTK Hallgatói Önkormányzat
1117 Budapest, Pázmány Péter stny. 1/C
Telefon: 06-20-515-3216
Web: www.ttkhok.elte.hu
 


--
Barátsággal,

Lukács Károly
képviselő
ELTE TTK Hallgatói Önkormányzat
1117 Budapest, Pázmány Péter stny. 1/C
Telefon: 06-20-515-3216
Web: www.ttkhok.elte.hu


--
Dohány-Juhos Nikolett
Ellenőrző Bizottság tagja
ELTE TTK HÖK
E-mail: eb at ttkhok.elte.hu
Telefon: (1) 372-25-00/6054
Mobil: 30/863-4799
Facebook: http://facebook.com/eltettkhok
Web: http://ttkhok.elte.hu
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://listbox.elte.hu/pipermail/ttkhok-kepviselok/attachments/20170103/d74030ef/attachment-0001.html>


További információk a(z) ttkhok-kepviselok levelezőlistáról