[Kepviselok] nyílt nap beszámoló

Sági Orsi sagiorsi at ttkhok.elte.hu
2005. Nov. 7., H, 17:33:02 CET


Kedves Képviselők!

Mellékelten és lentebb küldöm a 2005. őszi TTK-s Nyílt nap beszámolóját.

Kérem a választmány tagjait, fogadják el!

Köszönettel:

Sági Orsolya


Beszámoló a nyílt napról (2005.10.28.)

A Nyílt napot Fazekas Tímeával közösen szerveztük, a HÖK részéről.
Különböző előkészítő üléseken vettünk részt, ahol az intézetek
delegáltjain kívül még Tasnádi Péter dékánhelyettes úr és Ádám Zoltán, a
Felvételi Iroda vezetője vett részt. Ezek az előzetes egyeztetések azért
kellettek volna, hogy folyamatosan dolgozzunk, és minden kész legyen
időre. Ezzel szemben a szakos ismertetők, a plakát készítése és a
programok szervezése sem haladt a kívánt ütemben. Az utolsó pillanatban,
de azért minden elkészült az intézetek és a kar részéről. A kiadványok
elég szegényesek lettek. Ez köszönhető annak, hogy viszonylag kevés
információval rendelkezünk még a Bsc szakokról, illetve a határidő is elég
szoros volt, csak a fénymásolásra futotta. A kar szép, színes kiadvánnyal
és cd-vel az Educatiora készül (illetve a januári nyílt napra). A
szakterületi koordinátorok szerencsére időben intézkedtek, minden standon
volt megfelelő számú és felkészültségű ember, aki szórakoztatta az
érdeklődőket. A mappákat szerdán készítettük el, kb. 15 hallgató aktív
részvételével. A Gömb aula berendezését „örököltük” az előző nap zajlott
konferenciáról; a galéria berendezését még csütörtökön elvégeztük, de
sajnos egy-két félreértés miatt péntek reggel nagyjából elölről kellett
kezdeni.
Külön erre az alkalomra készült sárga plakátokkal igyekeztünk terelni az
embereket, már a villamosmegállótól kezdve, a portánál és a lifteknél
hallgatók segítettek az eligazodásban. A regisztrációnál csúcsidőben
tizenöten dolgoztak már 8-tól, néha ez sem volt elég, de derekasan helyt
álltak. A szakos standok a már megszokott magas színvonalon tartottak
nyitva 8.30-tól 13 óráig, hatalmas érdeklődés mellett. Egyes földtudos
szakokon projektort is bevetettek, illetve doktoranduszok adtak
felvilágosítást az érdeklődőknek. A többi három standon (HÖK, HA, Felv.
Iroda) sajnos nem tolongtak az érdeklődők, valószínűleg azért, mert a
szakos standoktól távolabb lettek elhelyezve, illetve a Felvételi Iroda
standjánál általában nem ült senki. A Gömb aulában időben kezdődtek az
előadások, sajnos az OM-ből Bakos Károly késett, addig helyette a másik
két előadó beszélt. A HÖK részéről Papp Gabriella betegsége miatt Nagy
Katalin tanulmányi elnökhelyettes tartott előadást. A központi rendezvény
után a szakos standok kerültek ismét előtérbe, majd kb. déltől, az
intézeti programok beindulásától kezdve fokozatosan lett egyre kevesebb
érdeklődő az épületben, így kb. 13 órakor bezártak a standok. Az elpakolás
is mintaszerűen zajlott, szerencsére senki nem futamodott meg az
asztalcipelés elől.
A standoknál általában és a regisztrációnál TTK HÖK-ös, sötétkék pólóban
feszítettek az emberek, ezeket későbbi felhasználás végett visszakértük,
és hiánytalanul vissza is kaptuk. Kimosás után újra felvehetők, például az
Education.
A rendezvény összességében rendben zajlott, a kisebb hibákat és
hiányosságokat folyamatában próbáltuk orvosolni, viszonylag sikeresen.

A későbbiekben azonban mindenképpen el kell gondolkozni a következő
problémákon:
A nyílt napot közösen szervezzük a karral és az intézetekkel, de mintha ők
ebbe kevesebb energiát fektetnének, mint ami elvárható lenne. Gondolok itt
a szakleírások készítésén túl az intézeti programok kitalálásán át az
egyetemi kutatások bemutatására. Mintha még nem fogták volna fel, hogy
versenyhelyzet van, a hallgatók nem azért fognak idejönni, mert minket
ELTE TTK-nak hívnak. Ehhez kapcsolódik a következő probléma is: a HÖK
(szakterületi koordinátorok) és a kar kapcsolata. Mi hiába szervezünk
(vagy szerveznénk) programokat, körbevezetéseket, ha az intézetek azt nem
támogatják, nem egyeztetnek előre egymás között, nem közlik igényeiket,
elvárásaikat a HÖK-kel, akkor mi, a helyszínen már nem tudunk mindent
megoldani. A jobb párbeszéd érdekében mindenképpen előzetes egyeztetéseket
kellene tartani az egyes szakterületen belül a hallgatók és az oktatók
között.
A rendezvénynek hibája volt még az is, hogy a Duna felőli bejáratra nem
gondoltunk, de az onnan érkező pár ember könnyen tudott így is tájékozódni
a programok felől (köszönet a portásoknak).
A standok elhelyezése, mint már írtam, nem volt ideális, ezért felemásan
alakult a látogatottságuk is. A következő alkalommal olyan elrendezést
javasolnék, ahol „keverve” vannak a szakos és nem szakos standok. Egyrészt
azért, mert így a szakterületek így jól elkülönülnek, másrészt a látogatók
minden helyszínt végiglátogathatnak így.

Reméljük, hogy az említett hibákon túl elégedettek voltatok a
rendezvénnyel; köszönjük a szervezésben és a helyszínen részt vett kb.
40-45 ember munkáját!

Kérdésekkel forduljatok hozzám nyugodtan írásban vagy személyesen.

Üdvözlettel:

Sági Orsolya
--------- következő rész ---------
A non-text attachment was scrubbed...
Name: Beszámoló a nyílt napról.doc
Type: application/octet-stream
Size: 29184 bytes
Desc: nem elérhető
URL: <http://listbox.elte.hu/pipermail/ttkhok-kepviselok/attachments/20051107/18f18d76/attachment.doc>


További információk a(z) ttkhok-kepviselok levelezőlistáról