[Kepviselok] jutalomkeret

ELTE TTK HA Elnok alapelnok at ttkhok.elte.hu
2005. Sze. 20., K, 17:38:43 CEST


Tisztelt képviselõk!

Én is leírnám a jutkeres gondolataimat:

1. Minnél több részletben osztjuk, annál nehezebb egységesen értékelni. Ha
pl. Andris öt idõpontjában ugyanakkora keretösszeget határozunk meg, akkor
az nem lesz arányos (szept-okt kontra dec-jan).

2. A tevékenységek egy jelentõs részénél fontos lenne, hogy a jutalom
tényleg jutalom legyen ne munkabér. Itt a különbözõ kisebb segítségekre
gondolok.

3. Néhány rendezvény esetében szükség van a jutalomkeret munkabérként való
felhasználására, ugyanis a dolgozótól olyan mértékû áldozatot kíván meg,
hogy e nélkül nem lenne elegendõ ember az adott feladatra. Az ilyen
munkabér jellegû jutkerek esetében fontos az is, hogy lehetõleg hamar
meglegyen a rendezvény után.

Mindezeknek talán úgy lehet megfelelni, hogy ha fél évenként osztunk
jutalmat, de ahogy most nyáron volt a Nyúz Online-nak kerete, úgy lehetne
néhány rendezvényhez rendelni ilyen keretet, aminek a felosztását a
fõszervezõ javaslatára a választmány fogadna el.
A jutalom osztás esetében pedig az eddigi évek tapasztalatait összegezve
meg lehetne alkotni a kategóriákat a többi eseményre. Egy-egy kategória
esetében pedig tól-ig lehet a rendezvény pontos értékét meghatározni.

Gönci Balázs




További információk a(z) ttkhok-kepviselok levelezőlistáról