[Kepviselok] beszámoló

Ferenczi Attila atesz at ttkhok.elte.hu
2006. Nov. 22., Sze, 20:42:53 CET


Sziasztok!

Alábbiakban küldöm a beszámolómat!

--
Képviselő kötelességemnek eleget tettem, részt vettem az első KGY-n és a
rendkívüli KGY-n is, illetve a SZACS gyűléseken is, felszólaltam,
beszóltam, kritizáltam, próbáltam a hallgatók érdekeit lehetőségeim
szerint. Hallgatótársaimat a HÖK-ben folyó ügyekről folyamatosan
tájékoztattam. Szorgalmaztam, az ÉSZAKI hali rendbetételét és valamelyest
átrendezését, a HÖK imidzsének javítását, ebben előrelépés illetve pozitív
visszajelzés nem volt.

Szeptember 15-én hosszú utamról visszaérkezve bekapcsolódtam a
mentorrendszer szervezésébe, Kray Zsuzzsal mentormegbeszélést hívtunk
össze november közepén, ahol a mentoroknak a tanulmányi ügyeket és a
vizsgaidőszakot érintő dolgokról tartottam előadást. A környezettanos
mentorokkal személyesen tartottam a kapcsolatot (ha szembejöttek a
folyosón…)

A gólyáknak gólyahétvégét szerveztünk, ami sajnos meghiúsult, két héttel
később viszont fantasztikus Gólyaavatót szerveztünk a KULTIPLEX-be, ahol
kb. 100 gólya volt jelen a szakterületről. Emellett lenéztünk Egerbe
Zsuzzsal a gólyákhoz, illetve borozni is elmentem velük.

Újváry Angelika külügyi biztossal és Angyal Zsuzsa doktorandusszal
közreműködve elkezdtük az ERASMUS lehetőség megteremtését
környezettudomány szakon. A hallgatók segítségével egyetemi kontaktokat
gyűjtöttünk, megkezdtük a kapcsolatfelvételt.

Javaslatot tettem a Nyúz megjelenésének javítására, ez valamelyest
megvalósult.

SZMSZ gyűlések egy részén részt vettem, hozzászóltam, javaslatot tettem.

Szerintem ennyi.

Att



-- 
Ferenczi Attila
ELTE TTK - Hallgató Önkormányzat
Föld- és környezettudományi Szakterület
Tel.: (30) 483 11 80






További információk a(z) ttkhok-kepviselok levelezőlistáról