[Kepviselok] hkr ttk különös a szenátuson

ELTE TTK HÖK elnök elnok at ttkhok.elte.hu
2006. Okt. 30., H, 20:19:22 CET


Kedves Küldöttek!
Köszönöm a konstruktív hozzászólásokat a tegnapi levelemre. Sajnálom, 
hogy nem tudtam mindre válaszolni. Köszönöm Szandrának és Timinek, hogy 
a segítségemre voltak a tegnap esti telefonálgatásban és levelezésben 
is. A mai "választmány" inkább tájékoztatással és a problémás részek 
boncolgatásával telt, bővebb emlékeztető holnap érkezik várhatóan.
A továbbiakban a mai nap főbb eseményeiről számolnék be. Délelőtt 
meglátogattam dékán urat és mivel ő még nem tudott erről a módosítási 
javaslatról, ezért pár mondatban vázoltam a lényegét. Ő akkor elsőre azt 
mondta, hogy vissza kell hozni a kari tanács elé a szabályzatot. Dél 
körül egyezetettem még Cseszregi Tamással az újabb fejleményekről (mit 
fog tenni Szász Péter, a hallgatói delegáltak stb.), majd az EHÖK 
elnökséggel a vezetői értekezlet (ezen a dékánok és más "hatalmasságok" 
vannak jelen) eseményeinek fényében futottunk még egy kört, mit és 
hogyan fogadhatunk el a szenátuson.
A szenátuson jelen volt Fazekas Timi is, ő tudósít a Nyúznak is, ezért 
vállalta, hogy részletesen megírja a HKR különböző kari különös 
részeivel kapcsolatos vitát és a hozzászólások sorát. Ezért én nem 
részletezném a napirendi pontot, csak a lényeget írom le a TTK különös 
fejezeteivel kapcsolatban.
Ugyan Michaletzky dékán úr a vezetői értekezleten nem árulta el 
gondolatait az okt. ig. javaslatával kapcsolatban, de azt, hogy teljes 
vállszélességgel támogatja a javaslatot, nem hittem volna. Pedig ez 
történt. Tehát a módosító javaslat átment, némi kis kakaskodás és 
értelmezési hozzászólások után bekerült a kari különösünkbe, ezzel 
együtt fogadta el a szenátus. Én tartózkodtam a szavazáskor, ahogyan 
előre jeleztem.
Tehát van kari különösünk, november 1-i hatállyal. Tehát tudunk utalni 
szabályosan a hallgatóknak, nem a kar jóindulatán múlik a kifizetés. 
Viszont indul az újabb kör: lejjebb tornázni a fizetendő díjakat és 
határt szabni (szabatni) a BSc-sek befizetéseinek. Jövő héten a 
választmányon és utána a küldöttgyűlésen is beszélni fogunk a témáról, 
akit érdekel a téma (és az eddigi reakciókból úgy tűnik sok embert, 
szerencsére) azt arra kérem, mindkét alkalomra jöjjön el! Szeretném, ha 
egy olyan stratégiát tudnánk kialakítani, amely mindenkinek vállalható 
és valószínűleg eredményes is lesz.
Bővebb információk a szenátusról és a ma délelőtti beszélgetésről holnap 
készülnek el.
További jó pihenést!

-- 
Üdvözlettel:

Sági Orsolya
ELTE TTK HÖK elnök
elnok at ttkhok.elte.hu





További információk a(z) ttkhok-kepviselok levelezőlistáról