[Kepviselok] Alapszabály

Kémia szakterületi koordinátor kemiaszk at ttkhok.elte.hu
2007. Jún. 20., Sze, 00:00:46 CEST


Üdv!

> Még annyi megjegyzést, hogy a szeptemberi időpontot én javasoltam, mert
> véleményem szerint addigra az új képviselők is képben lesznek, és felelős
> döntést hozhatnak, és a kiutalt pénzben sem lesz addig változás, hiszen
> nincs is addig utalás.
> És még annyit, hogy az alakulón is ott lesznek a mostani "végtelen
> bölcsességű" tisztségviselők, és segíthetnek megoldani a tudatlan újaknak
> ezt a problémát.(bár mondtam én ezt nem javaslom)
> A leírtakat, pedig úgy kell értelmezni, hogy én mindenkét verzióban
> szavazhatok, tehét ez nem befolyásol semmilyen módon.
>

Nem így gondolom. A magam példájából kiindulva, az alakuló és a
szeptemberi évekzdés (mondjuk szept közepi kgy) között nem hiszek benne,
hogy annyira tájékozottakká válnának a képviselők. Szerintem annyi
dologgal foglalkozik a hök, annyi feladat, poszt, szabály, szabályzat van,
hogy eltart pár hónapig, mire normálisan le tud ülepedni az emberben a
dolog. Nem hiszek abban se, hogy az alakuló és a tervezett szeptemberi kgy
között fognak rálátást szerezni az újak a tisztségviselők munkájára, hogy
ki, mit, mennyit dolgozik, mekkora felelősséggel.
Akkor se ha vannak közöttük, akik már kapcsolatban álltak a hökkel. Csak a
saját újoncaikat ismerem, de szinte biztos vagyok benne, hogy ők
szeptemberre még nem lesznek a "végtelen tudású" szinten.

Az se teljesen egyértelmű számomra, hogy oly sokan ott maradnak majd a
leköszönő képviselők közül az alakulón. Persze biztos lesz olyan is, de
nem hiszem, hogy tömegek érdeklődnének a tizenX órás kgy után, amin
tulajdonképpen szavazati joguk sincs. Szerintem...

>
> Vázolom az előttem(bennem) álló helyzetet: a 2006/2007-es tisztségviselő
> gárdának tíz hónapig megfelelt a "hihetetlenül" magas juttatás (persze
> évközben is mindenki morgott, hogy milyen sok ez a pénz), majd tíz
> hónapnyi "hihetetlenül" magas ösztöndíjjal a zsebünkben eldöntjük, hogy ez
> hirtelen mennyire nem jó, és milyen sok, mennyire tarthatatlan,
> csökkentsük le nagyon-nagyon gyorsan, mert ez "hihetetlenül" sok,és sürgős
> és nem ér rá nemhogy szeptemberig, hanem az alakulóig sem a változás...
>
> Megkaptuk, eddig se volt jó, de mostmár főleg nem jó.
>
> Elnézést, de nekem pont ez teszi hiteltelenné ezt az egész csökkentést, és
> szerintem ez egy ÚJ képviselőnek, tisztségviselőnek méginkább így jön
> le...
>

Igen így is lehet nézni. De szerintem bármit lehet rosszindulatúan nézni.
Én nem hiszem, hogy az vezetne minket, hogy a mostaniak kapjanak
kevesebbet. Persze én is könnyen beszélek a havi 10%-kal a zsebemben, de
én nem ezért csináltam/csinálom, és szerintem a legtöbben nem.
Annyira beleszoktunk, hogy rosszindulatúan állunk a dolgokhoz, direkt
rosszul értjük, beszólunk, és én ettől mindig szarul érzem magam, főleg,
ha én teszem. Nem lehetne máshogy?

Olyan kgy módosítson alapszabályt, aminek a felére nem vonatkozik majd,
vagy olyan, amelyiknek a fele még nem látja át rendesen a dolgokat, nincs
meg a minimális tapasztalata sem? Egyik se szép lehetőség...
De szeretném, ha jobban bízhatnánk abban, hogy a leköszönők igyekeznek jó
döntést hozni, annak fényében, hogy rájuk nem vonatkozik majd, mintsem,
hogy a tájékozatlanabb újaknak kelljen, esetleg "kézemelgetős módszerrel".
Szerintem...

-- 
Tisztelettel:
            Bosnyák András
             ELTE TTK HÖK
   Leköszönő Kémia szakterületi koordinátor
        Megválasztott képviselő
        kemiaszk at ttkhok.elte.hu
             (30/854-8844)





További információk a(z) ttkhok-kepviselok levelezőlistáról