[Kepviselok] van vélemény!

Bosnyák András bosi at ttkhok.elte.hu
2007. Jún. 24., V, 14:44:27 CEST

Üdv!

> Már-már azt hinné az ember hoyg egy bizonyos szinten már senki sem tud
> feljebb lépni. De úgy látszik egy székkel még a Mount Everest csúcsáról is
> feljebb lehet lépni, hát még ha bakot is tartanak.

Bocsáss meg, de szerintem nem érdemeltem meg ezt a hanghordozást...

> Bosnyák András pályázatában nem is az a szomorú, hogy valakinek ilyen
> eszébe jut, hisz néha nekem is vannak meredek gondolataim, de mielőtt
> kinyitnám a szám, mérlegelek. Természetesen elolvastam a pályázatot, de
> meghallván annak tartalmát, ehhez hosszas unszolás kellett. Egyszerűen
> nevetséges számomra, hogy egy sokadrangú kellemetlenséget,

Igen, sokadrangú kellemetlenség, ennek ellenére nem gondolom, hogy hagyni
kéne a francba.

> hogyan lehet
> három kari probléma ként kezelni,

Mivel 3 kar van a campuson, és 3 kar plakátolgatja a saját kis
programjait, és 3 kar használ közösen sok felületet, és felesleges
szerintem egy ilyen "sokadrangú kellemtlenség"-gel is fricskázni egymást,
ha egyszer pillanatok alatt lehetne megoldást találni rá, és onnantól nem
lenne gond.

> amit ráadásul egyetlen ember képtelen
> lenne ellátni, egész kis brigád kell mögé!

Most mi a gond? Hogy nem egyedül szeretnék 2 épületszer 7-7 szinten
plakátolni, és napi 100 óráét rászánni?

> Az pedig egyenesen érthetetlen,
> hogy a jelenlegi közéleti ösztöndíjakat tekintve, a "plakátolás körüli
> zűrzavar rendezése" milyen megfontolás alapján ilyen értékes, hogy havonta
> közel 35000 forintot.

Bár állítólag olvastad a pályázatot, bizonyára átsiklottál a végén, vagy
én fogalmaztam ennyire érthetetlenül.
Egyenes ott szerepel a végén, de leírom itt is: KÖZEL SEM ÉRZEM EGYENLŐ
FELADATNAK A PLAKÁTOZÁST EGY BIZTOSI VAGY KOOORDINÁTORI MUNKAKÖRREL! Nem
hiszem, hogy annyi munkát, és olyan jellegű tevékenységet takarna, mint az
említett 2 poszt. Sokkal kevesebbet! Épp ezért szeretném, hogy ha
létrehozható a tisztség, akkor ne kapjak érte biztosi közéletit, mert
egyszerűen túl sok jutalmazás lenne egy ilyen feladatért, ami szerintem
jelenleg meghatározhatatlan mennyiségű munkát takar.

NEM akarok érte havi 35000 Ft-ot kapni, remélem így már könnyen érthető...

> És mindez akkor, amikor azon gondolkozunk, hogy a
> jelenlegi ösztöndíjakat mérsékelnünk kellene, például egy kollégiumi
> biztosnál is, aki nagyságrendekkel fontosabb  munkát lát el, mint ez a
> plakátbiztos.

Igen, nagyságrendekkel többet, egyetértek.

> Napi fél óra munka valóban ennyit ér, valóban
> összehasonlítható a hallgatók mindennapi életét érintő kérdésekben gyakran
> döntő és tanulmányi, szociális, rendezvény, kollégiumi, külügyi, sport,
> stb. életüket segítő, hozzáértő munkával?

Nem, nem ér annyit!

> Persze lehet, hogy az én
> értékrendem fordult ki magából. Lehet, hogy akkor is kifordult amikor több
> mint egy évvel ezelőtt én is elkezdtem gondolkozni egy általános biztosi
> feladatkörön. Pontosan azóta vivódom azon, hogy megéri-e a rá fordítandó
> pénzt, pedig higgyétek el nem ócska papírfecnik idomításáról lenne szó,
> hanem hallgató hallgató egyetemi életének megkönnyítéséról! Ez a
> feladatkör egyszerűen nem méltó a  tisztségviselői ösztöndíjra, sőt a
> megnevezésre sem..., vagy igen és hülyét csinálunk magunkból ország-világ
> előtt, de ami nagyobb baj, azon hallgatók előtt is, akiknek a HÖK-ről
> alkotott véleményük az elmúlt évben, pozitív irányba változott.

Hadd mondjam el ismét, hogy csak azért merészeltem általános biztosként
pályázni erre, mert amennyire én tudom, az alapszabály csak így ad
lehetőséget egy tisztségen belül saját program szerinti eljárásra, nem már
létező és meghatározott feladat betöltésére. Ha pedig én csinálom ezt,
akkor nekem kell vmi megkötés, vmi határozat, hogy én csináljam. A
szabályozott keretek segítik bennem fenntartani a folyamatos munkakefdvet,
és a tudatot, hogy meg kell tennem, amit vállaltam! Én ilyen vagyok...

>
> Mint ahogyan azt a pályázat is említi, "az ügy" megoldására már voltak
> próbálkozások. A lelkesedés lohadásával, a helyzet kaotikusabb lett, mint
> korábban. Ekkor és Bosi szacsko-vá választásakor többször meg lett
> említve, hogy Te folytathatnád a munkát, amire a szokásos Bosi féle válasz
> érkezett: "Viccelsz?", "Hülye vagy?".

Igen, így történt, elismerem, sose tagadtam. Talán gyenge vagyok, de mikor
úgy döntöttem, hogy elvállalom, megpályázom a megüresedett szacskói
posztot, akkor közel sem éreztem magamat úgy, hogy tökéletesen fel lennék
készülve rá. Engedtem az erős belső és könnyed külső nyomásnak, és
pályáztam, megválasztottak. Korábbi tevékenységeimhez képest feladatok
özöne szakadt rám (bár talán előtte voltam inaktív). Nem voltam képes
vállalni, hogy egy létező posztba való menet közbeni beletanulás alatt
aktívan plakátozok is.
"Amíg szacskó vagyok, nem plakátozom..."
Vannak más feladataim és kötöttségeim is, és úgy éreztem, hogy ez már nem
fér bele, nem akartam szétaprózni magam.
Nem érzem egyenlőnek, hogy egy működő szacskó keze alatt egyszerű
képviselőként plakátozgatok, vagy hogy friss szacskóként, delegálások és
egyéb feladatok között teszem ugyanazt.
Ha ez hiba vagy önzés volt, akkor talán velem van a gond...

> Bosi, most ugye viccelsz? Remélem! Úgy látszik a 34950 forintos mérce
> kellően megfűszerezi ezt a kimerítő munkát ahhoz, hogy ne legyen büdös
> neked! Ismét felteszem a kérdést, amit másnak pár hete már feltettem:
> Miért lett ez most hítelen ennyire fontos, amikor egyszer-kétszer már lett
> volna lehetőséged erre?

Ismételten utalnék pályázatom végére:

"Kérem a küldöttgyűlést, hogy amennyiben támogatja pályázatomat, tegye
lehetővé, hogy időlegesen egyéni jutalmazási feltételek vonatkozzanak erre
a posztra.
Úgy gondolom ugyanis, hogy a feladat természetéből adódóan csak a célok
részleges vagy teljes megvalósítása esetén jutalmazható a biztos, ezért
véleményem szerint a közéleti ösztöndíj addig nem alkalmas a
jutalmazására, amíg nem tesz le eredményeket, nem derül ki, hogy a poszt
mennyi munkával jár.
Ezért kérem, hogy a többi biztossal ellentétben, az elkövetkező félév
során a „plakátbiztos” jutalmazása ne a közéleti ösztöndíjjal
történjen, hanem az általa – a plakát kommandó tevékenységéről -
benyújtott jutalomkeret pályázat keretében. A félév végén pedig a
választmány vizsgálja felül a jutalmazást, és amennyiben az elvégzett
munkát megfelelőnek találja, annak fényében ítéljen meg közéleti
ösztöndíjat."

Nekem nem büdös a munka, csak vannak helyzetek, mikor nem fogok "mindent"
én csinálni, mert nem vagyok képes rá.

> neked!

Ismét idézem pályázatom vonatkozó részét:

"Kérem a küldöttgyűlést, hogy amennyiben támogatja pályázatomat, tegye
lehetővé, hogy időlegesen egyéni jutalmazási feltételek vonatkozzanak erre
a posztra.
Úgy gondolom ugyanis, hogy a feladat természetéből adódóan csak a célok
részleges vagy teljes megvalósítása esetén jutalmazható a biztos, ezért
véleményem szerint a közéleti ösztöndíj addig nem alkalmas a
jutalmazására, amíg nem tesz le eredményeket, nem derül ki, hogy a poszt
mennyi munkával jár.
Ezért kérem, hogy a többi biztossal ellentétben, az elkövetkező félév
során a „plakátbiztos” jutalmazása ne a közéleti ösztöndíjjal
történjen, hanem az általa – a plakát kommandó tevékenységéről -
benyújtott jutalomkeret pályázat keretében. A félév végén pedig a
választmány vizsgálja felül a jutalmazást, és amennyiben az elvégzett
munkát megfelelőnek találja, annak fényében ítéljen meg közéleti
ösztöndíjat."

Nekem nem büdös a munka. Bocsánat, ha nem akarok egyszerre végezni több
olyan dolgot, amiket magukban is nehezek számomra és komoly energiákat
igényelnek.

> Ismét felteszem a kérdést, amit másnak pár hete már feltettem:
> Miért lett ez most hítelen ennyire fontos, amikor egyszer-kétszer már lett
> volna lehetőséged erre?

Végre egy rendes kérdés. Azért mert leköszönök szacskóként, mert nem fog
rám hárulni ezzel annyi feladat, mert úgy érzem, hogy egyrészt csökken a
rajtam levő terhelés, másrészt pedig 7 hónapnyi szacskóság alatt fejlődtem
egy kicsit tudás és munkabírás szempontjából, így ezután képes leszek
egyéb feladatok mellett a plakátozást is ellátni. Mert korábban is
szívesen plakátoltam volna, de nem éreztem úgy, hogy a szacskóág mellett
úgy menne, hogy egyik feladat se sérüljön.

>
> (A lényeg:)
>
> Remélem az kijózanít egy kicsit, hogy az alapszabályunk semmiféle általad
> javasolt alternatív megoldási lehtőségét nem enged meg.

Nem vagyok teljesen tisztában azzal, hogy az Alapszabály mekkora szabad
teret enged ezügyben. De lehet módosítani, vagy ha ez túl nagy dolog lenne
ilyen kis ügyért, akkor legfeljebb szívesen vállalom írásban is, hogy a
kiutalandó biztosi ösztöndíjról lemondok, mert nem érzem helyesnek.

> Ezt a feladatot
> egyszerű szóbeli megbízással is el láthattad volna, amire meg is volt a
> lehetőséged és a bőséges jutalmazás minden bizonnyal nem is maradt volna
> el.

Ollé, szuper, erről nem tudtam. Másrészt lásd a szabályozott keretek rám
való hatásáról írottakat fentebb.
Nem kívánok bőséges jutalmazást!!!!! POnt erről szól az egész.. hogy nem
érdekel mit kapok érte...ha megítélnek aztán jutkerre 500 Ft-ot, akkor
boldogan sírva alszom majd el.
Épp ezt szolgálta volna a javaslat azon része, hogy egy féléves munka után
a választmány ítélje meg, hogy jutalmazza-e EGYÁLTALÁN, és ha igen,
havonta mennyivel a munkavégzést. Ha 5%, akkor annyival, ha 1%-kal akkor
annyival, ha 9 kézfogással, akkor annyival...
Nekem nem fontos a pénz....

> Nem hiszem, hogy ilyen magasztos feneket kellene a kérdésnek keríteni.
> Ha mégis ilyen jellegű vágyaid csak egy megbízás elégítette volna ki, a
> választmány biztos erről is szívesen hozott volna határoztot a.

Oké, ezek szerint még mindig nagyon friss vagyok. Nem jutott eszembe, hogy
ilyen dologban bepályázhatok a választmányhoz. Kövezzenek meg érte...

Mindegy a pályázat benyújtódott, majd a kgy eldönti, hogy akar-e ilyen
biztost, hajlandó-e elfogadni a pályázatomban szereplő jutalmazásra
alkalmazandó részt.

Bocsáss meg, de kimondottan rosszhiszeműnek éreztem a megszólalásodat.
Direkt azért gondoltam ki így a jutalmazást, hogy véletlenül se gondolja
senki, hogy a pénzért akarom csinálni. Fel se merült bennem, hogy ebbe köt
majd bele vki. Talán félreérthetően fogalmaztam, akkor elnézést érte. De
kérem, hogy alaposan, és objektíven olvassa mindenki a pályázatot, inkább
kérdezzen 100-szor, mint a torkomnak ugorjon egyszer.

Kikérem magamnak ezt a hangot, nem érzem, hogy rászolgáltam volna...

--------------------
  Bosnyák András
   ELTE TTK HÖK
bosi at ttkhok.elte.hu
   (30)8548844

További információk a(z) ttkhok-kepviselok levelezőlistáról