[Kepviselok] tudbiz beszámoló

Ferenczi Attila - Tudományos Biztos tudbiz at ttkhok.elte.hu
2008. Dec. 4., Cs, 13:20:55 CET


Tudományos Biztos Beszámoló (TDB)

Az elmúlt időszakban az erőforrások nagy részét a Hallgatói Tudományos
Csoport szervezése, a Tudományos Honlap tartalmi összeállítása illetve a
Tudományos Melléklet tartalmi összeállítása kötötte le. Utóbbi egyik
legnagyobb eredménynek könyvelhető el, a cikkírók kivétel nélkül örültek a
megkeresésnek, remélhetőleg az olvasók körében is tetszést nyer majd el
(ezúton jelzem, hogy várom a Melléklettel kapcsolatos építő, neadj’
isten destruktív kritikákat!). Kiemelném, hogy a Melléklet megjelenésével
egy időben az Élet és Tudomány szakmai partnerévé avanzsált, erről a soron
következő KGY örömmel mesélek részletesebben.

Sor kerül több történelmi (fogalmazhatunk így: diplomáciai jelentőségű)
eseményre is, megindult a TDT-vel (Tudományos Diákköri Tanács) való
együttműködés, illetve fogadóórában fogadtam az első hallgatót is!
 Emellett sikerült megismerkedni a Minőségbiztosítási Iroda és az
ELTE Alumni rendszer működésével is.

Röviden, naptárszerűen a tevékenységek az elmúlt időszakra

Október 20-21 – a Tudományos Melléklet és a HTCS koncepciójának
kidolgozása
Október 23-24 – a Hallgatói Tudományos Csoport megcélzott tagjainak
felkeresése
Október 26-27 – a Nyúz Tudományos Melléklet első körben megcélzott
cikkíróinak
felkeresése (mindkét folyamat, a levélváltások és időpont egyeztetések
mintegy 3 hétig elhúzódtak, összesen 30 oktató/kutató e-mailen keresztüli
vagy személyes felkeresésével)
November 1-7. – tudományos honlap tartalmi összeállítás
November 17. – Rövid megbeszélésé Kalocsay Ákossal a matematika
szakterület tudományos
ismeretterjesztő tevékenységéről
November 18. – részvétel a Tudományos Diákköri Tanács ülésén
(sikerrel lezajlott, utána közvetlenül 3-4 oktató is megkeresett)
November 25. – megbeszélés a Mentor Koordinátorral - Tudományos
képzés és ismeretek
bevezetése a Mentorrendszerbe
November 22. – HÖK továbbképzésen előadástartás (TDK, OTDK,
ismeretterjesztés)
November 25. – találkozó a BTDK szervezőivel, együttműködési
lehetőségek
November 26. – részvétel az EKOL megnyitón
November 28. – egyeztetés a Tanulmányi Elnökhelyettessel a következő
továbbképzés
Anyagáról
November 29. – Tudományos Melléklet szerkesztése tördelés (kissé
másnaposan )
December 1. – HÖK továbbképzésen előadástartás (alumni,
elhelyezkedés, minőségbiztosítás)
December 2. – Rövid részvétel a Mentor Ülésen
December 5-7. részvétel a HÖOK Ünnepi Közgyűlésen Szegeden és a
párhuzamosan futó Tudományos Konferencián




-- 
Ferenczi Attila
Általános - Tudományos Biztos
ELTE TTK Hallgatói Önkormányzat
1117. Pázmány Péter sétány 1/a.

Elérhetőségek:
Tel.: (30) 483 11 80
E-mail.: tudbiz at ttkhok.elte.hu
---





További információk a(z) ttkhok-kepviselok levelezőlistáról