[Kepviselok] Pénzügyek, évzárás

ELTE TTK HÖK Gazdasági elnökhelyettes gazdeh at ttkhok.elte.hu
2010. Nov. 18., Cs, 11:35:43 CET


Kedves Mindenki!

Az alábbi levélben felhívom szíves figyelmeteket pár fontos dologra. Kérek
mindenkit, hogy vegye komolyan az itt leírtakat, és tartsa be a
határidőket!

Az ELTE pénzügyi-gazdasági évzárásának időpontja 2010. december 10. Ez azt
jelentené, hogy az elszámolásokat legkésőbb december 6-ig meg kell
ejtenünk. DE! A TTK évzárásának időpontja 2010. december 3. péntek dél!!!
Ez azt jelenti, hogy az elszámolásokat legkésőbb december elsején meg kell
csinálnunk, hogy a karnak tudjuk továbbítani.

A helyzet további érdekessége, hogy november 25-30-ig Londonban leszek,
ami azt jelenti, hogy elszámolásra lehetőségetek jövő hét szerda estig,
illetve december elsején lesz.

Ez vonatkozik minden idén bepályázott, de még el nem számolt dologra,
rendezvényre, bográcsozásra, bármire és mindenre!

Nagyon szépen kérek mindenkit, hogy a felmerült kellemetlenségek és az én
távollétem ellenére tartsa be a határidőket, mert különben sajnos nem
tudunk pénzt adni a pályázatokért.

Egy másik fontos téma:
Az ELTE és a Flaxcom közti közbeszerzési szerződés határozatlan időre
szünetel, ami azt jelenti, hogy november hónaptól nem tud sem a kar, sem a
kollégiumok, sem a HÖK irodai bútorokat illetve számítógép alkatrészeket
vásárolni. Mivel a szerződés felbontása határozatlan idejű, ezért sajnos
nem tudom megmondani, hogy mikor tudunk majd újra ilyen eszközöket
beszerezni.

Megértéseteket köszönöm!


-----------------------------------
Polai Dóra
ELTE TTK HÖK
Gazdasági elnökhelyettes
gazdeh at ttkhok.elte.hu
Tel.: 30/835-53-15






További információk a(z) ttkhok-kepviselok levelezőlistáról