[Kepviselok] [Mentor] Matek kritérium doga okt. 16.

Tudja Éva vicsusz at ttkhok.elte.hu
2010. Okt. 13., Sze, 02:15:21 CEST


Sziasztok!

Egyetértek Tamással. Szerintem akinek az volt a gondja, hogy nyár volt
(bár a mat-fiz-es krit doga pont nem ezt mérte), annak mindegy lesz a 6
vagy 8 óra alvás (mat-fiz-es krit doga: ugyanazt a feladatsort írták
mindkét alapszak hallgatói). Annak meg, aki minoros / halasztós, és meg
sem írta ősszel, kifejezetten jól jön, ha nem kell végig járni a félévet a
tárgyból!
De persze én sem nevezném szerencsésnek az időpont megválasztását.

Egyébként ősszel még nem tervezték, hogy lesz negyedéves zh is, mert minek
szívassák magukat a plusz munkával. Én meg ott voltam az osztáskor, és
akkor hallottam, és sajnálkoztam, hogy pedig az milyen jó is. Szóval úgy
is vehetnénk alapból, hogy a mi kérésünkre lett egyáltalán időpont...

Üdv.

Évi

Ui.1.
De egyébként jó lenne tényleg, ha majd összegyűjtenénk nekik július
elejére - vagy amikorra kell nekik, ezt derítse ki vmi kompetens személy
== Tuzson pl :-), hogy mik a szakterület(ek) kérdései, kérései a tárggyal
kapcsolatban. Ezt ugye kérték is!
Pl. ami most nekem rémlik:

 - ne beiratkozás előtt legyen, ha lehet, mert nem mindenki utazik
kedvezménnyel, illetve nem utaznak fel még olyan korán mind - vagy egy
napon, délelőtt krit. doga, ha du. iratkoznak (persze ebben benne van a
felvételi iroda is meg a többi krit tárgy is, nem csak rajtuk múlik)
 - a matekszk kapja meg az infokat időben: melyik szak hallgatói, mikor,
hol írnak, hogyan vannak beosztva, és hogyan (gólyacsapatonként) kapják
vissza - minden szakterület meg tudja szervezni, hogy ne legyen torlódás
 - kapják meg a szacskók (akár matekszk-n keresztül), a Tájékoztatót a
krit. dogáról
 - a mindig aktuális  "lehet-e zsebszámológépet használni" kérdés válaszát
(mert ugye ez is változgat néha, és nem jó a tavalyi adatokat ismételni a
gólyáknak - persze lehet mondani a nekik, hogy hozzál, max.
megsétáltattad a gépet, inkább legyen, mint ne, stb.)
 - lehetőleg legyen negyedéves időpont is, de essen egybe a gólyabál
időpontjával, vagy annak másnapjával. A Gólyabál időpontja: 2011. ......
(ezt ugye addigra már réges-rég tudni fogjuk)
 - mondják meg, milyen segítséget kérnek a szakterület(ek)ről, és mire
(pl. szakonként 1 fő segítsen az osztásnál, terem felülegyelés /
aláíratás a dolgozat végén és közben: jelenléti ív, leadtam a dolgozatot
papír, illetve a Tájékoztató szétosztásához, stb.

Ui.2 Tamás, Rád tudom, hogy nem igaz, hogy ne menne a matek, de lehetnek
olyanok, aki annyit tudnak belőle
Amúgy meg ha ua lesz a jövőben is a matek és fizika dolgozat, akkor ki is
válthatják majd gondolom


> Igen csak arra próbáltam rávilágítani, hogy a két dolog nem üti egymást, a
> zh nem a gólyabál alatt van, hanem a következő nap... Talán nem
> lehetetlenség, hogy valaki részt vegyen a gólyabálon aludjon 6 órát majd
> megírja a kritdogát.
>
> üdv,
> Tamás
>
> 2010/10/12 ELTE TTK HÖK tanulmányi elnökhelyettes - Dukán András Fer <
> taneh at ttkhok.elte.hu>
>
>> Sziasztok!
>>
>> Én azért nem gondolom szerencsésnek, hogy így alakult, a Gólyabál van
>> akkora kaliberű rendezvény, hogy meg kell próbálni mindent elhárítani az
>> útjából. Semmiképp nem nevetséges indok.
>> Ennek ellenére az érveikkel nem tudok vitatkozni, ők valóban pluszt
>> vállalnak ezzel.
>>
>> Üdv:
>> Dukán András Ferenc :)
>> Tanulmányi elnökhelyettes
>> ELTE TTK HÖK
>> E-mail: taneh at ttkhok.elte.hu
>> Telefon: (1) 372-25-00/6054
>> Mobil: +3630-561-39-13
>>
>> > 2010/10/12 Tamás Radnai <rad.tamas at gmail.com>
>> >
>> >> Sziasztok!
>> >>
>> >> Én a tavalyi dolgot átéltem, ugyanis a minorom miatt teljesítenem
>> >> kellett a
>> >> krit. tárgyat (az más kérdés, hogy egy év fizika szak után a
>> matematika
>> >> módszertani tanszék miért nem hiszi el nekem, hogy tudok összeadni,
>> meg
>> >> ne
>> >> adj isten szorozni is, de ez más kérdés).
>> >> A lényeg az, hogy akkor őszi szünetben volt a zh és ez sokaknak
>> >> problémát
>> >> okozott, többek között én sem tudtam megírni. De láss csodát volt egy
>> >> decemberi és egy febr. 2.-ai időpont és én szépen elbattyogtam febr.
>> 2án
>> >> és
>> >> akkor írtam meg.
>> >> Ennek a tárgynak a teljesítésére 4, azaz négy lehetőség van
>> szeptember,
>> >> október, december és jan-febr, kéremszépen a 4 alkalomból eggyel
>> tessék
>> >> már
>> >> élni, nem kell mind a négyszer ráérni...
>> >>
>> >> jah és azt hiszem egy előzőnapi gólyabál kicsit nevetségesebb indok
>> mint
>> >> az
>> >> őszi szünet (amikor nyílván sokan nem is tartózkodnak a városban),
>> azt
>> >> hiszem nem kötelező mindenkinek csatakrészegre innia magát, attól még
>> >> lehet
>> >> teljesíteni egymás után a kettőt.
>> >>
>> >> üdv,
>> >> Tamás
>> >>
>> >> 2010/10/12 ELTE TTK HÖK tanulmányi elnökhelyettes - Dukán András Fer
>> <
>> >> taneh at ttkhok.elte.hu>
>> >>
>> >> Kedves mindenki!
>> >>>
>> >>> Csak megerősíteni tudom Tuzsont. Annyival kiegészíteném, hogy a
>> tavalyi
>> >>> sikertelenség ellenére még elutazásom előtt (kb. másfél hete)
>> >>> megpróbáltam
>> >>> másik időpontot kialkudni, akár másik szombatot, akár hétköznapot. A
>> >>> válasz a tavalyihoz hasonló volt, nem tudják máskorra tenni, de nem
>> >>> kötelező, csak plusz lehetőség.
>> >>>
>> >>> Üdvözlettel:
>> >>> Dukán András Ferenc :)
>> >>> Tanulmányi elnökhelyettes
>> >>> ELTE TTK HÖK
>> >>> E-mail: taneh at ttkhok.elte.hu
>> >>> Telefon: (1) 372-25-00/6054
>> >>> Mobil: +3630-561-39-13
>> >>>
>> >>> Ui.: Tegnap este óta itthon vagyok, péntek óta nem olvastam e-mailt,
>> de
>> >>> a
>> >>> feldolgozásukat megkezdtem.
>> >>>
>> >>> > Kedves Képviselők és listatagok!
>> >>> >
>> >>> > A mostani (hétfő) Választmányon felmerült egy fontos kérdés. Bár
>> >>> tudom,
>> >>> > hogy mindenki elolvassa a Választmányi emlékeztetőt, de azért
>> >>> gondoltam
>> >>> > kiemelem ezt, mert lehet, hogy kérdezősködnek majd felőle tőletek
>> az
>> >>> > elsősök, vagy az érintettek.
>> >>> >
>> >>> > László Dávid felhozta, hogy a gólyáknak október 16-án lesz egy
>> >>> zh-juk,
>> >>> ami
>> >>> > a matekos krit tárgyukhoz kapcsolódik. Ebbe a problémába már
>> tavaly
>> >>> is
>> >>> > beleütköztünk valamilyen üggyel kapcsolatban, meg is kerestük a
>> krit
>> >>> > dolgozatokért felelős tanárt Dukival, hogy megpróbáljuk elintézni
>> az
>> >>> > időpont módosítást, azonban egy nagyon fontos dologra hívta fel a
>> >>> > figyelmünket az említett tanár.
>> >>> >
>> >>> > Ez nem egy kötelező ZH, hanem csak egy lehetőség a kritérium tárgy
>> >>> > kiváltására, tehát nem kötelező megírni, senkinek semmilyen
>> hátránya
>> >>> nem
>> >>> > származik abból, hogy ha nem írja meg (a jegyét illetőleg). Egy
>> >>> felnőtt
>> >>> > ember el tudja dönteni, hogy Gólyabálra szeretne menni, Kritérium
>> >>> > dolgozatot szeretne írni, mindkettőt szeretné vagy egyiket sem
>> (egy n
>> >>> > elemű halmaz összes részhalmazainak a száma 2^n :) ).
>> >>> >
>> >>> > Szóval, ha valaki kérdezné tőletek, akkor ezt akár tudjátok
>> mondani
>> >>> > (esetleg további szabályokról vagy akármikről Duki biztos
>> pontosabb
>> >>> > felvilágosítást tud adni :) ).
>> >>> >
>> >>> > Üdvözlettel,
>> >>> >
>> >>> >
>> >>> > Árendás Ákos Tuzson
>> >>> > Matematika Szakterületi
>> >>> > Koordinátor
>> >>> > ELTE TTK HÖK
>> >>> > e-mail: matekszk at ttkhok.elte.hu
>> >>> > tel.: +36/30-757-18-98
>> >>> >
>> >>> >
>> >>> > _______________________________________________
>> >>> > Mentor mailing list
>> >>> > Mentor at ttkhok.elte.hu
>> >>> > http://ttkhok.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/mentor
>> >>> >
>> >>>
>> >>>
>> >>>
>> >>> _______________________________________________
>> >>> Kepviselok mailing list
>> >>> Kepviselok at ttkhok.elte.hu
>> >>> http://ttkhok.elte.hu/mailman/listinfo/kepviselok
>> >>>
>> >>
>> >>
>> > _______________________________________________
>> > Kepviselok mailing list
>> > Kepviselok at ttkhok.elte.hu
>> > http://ttkhok.elte.hu/mailman/listinfo/kepviselok
>> >
>>
>>
>>
>> _______________________________________________
>> Kepviselok mailing list
>> Kepviselok at ttkhok.elte.hu
>> http://ttkhok.elte.hu/mailman/listinfo/kepviselok
>>
> _______________________________________________
> Kepviselok mailing list
> Kepviselok at ttkhok.elte.hu
> http://ttkhok.elte.hu/mailman/listinfo/kepviselok
>






További információk a(z) ttkhok-kepviselok levelezőlistáról