[Kepviselok] AZ ELMÚLT EGY ÉV LEGFONTOSABB LEVELE - VÁLASZOLJ!

Elnök - ELTE TTK HÖK elnok at ttkhok.elte.hu
2011. Okt. 16., V, 16:16:28 CEST


Sziasztok!

Fogok írni nemsokára egy olyan levelet, amit a tegnapi levlistákra
elküldök, pár kialakult konkrétummal együtt, de Marci levelét válaszra
érdemesnek tartom, ezért válaszolok előbb erre.

Amit írt, az nagyon sok véleményben elhangzott, legalábbis a tüntetés
értelmetlenségét firtató hozzászólások. TTK-sok vagyunk, nem nagyon
hiszünk ebben, nem értjük, miért jó ez.

Miért kell tüntetni?
A tüntetés célja nem az, hogy Hoffmann Rózsa belássa, hogy tévedett. Hanem
az, hogy benne és másokban is kétségek ébredjenek. És ami legalább ilyen
fontos, az az, hogy amit a HÖK-ök és a HÖOK képvisel, az valódi hallgatói
igény, nem csak íróasztal mögött ülő, hallgatókat semmibe vevő HÖK-ösök
találták ki.

A HÖOK-os kampány elemeivel azt gondolom a TTK-n a legtöbbünknek vannak
fenntartásai, ezt előző levelmben is írtam. De most az egység a lényeg,
hogy olyan dolgokat képviseljünk, amelyek helytelenek, vagy egyszerűen
csak túlzóak helyes szándék mellett. A nyilatkozatot egyébként én
helyénvalónak érzem. Nyilván számos dolgot nem így fogalmaztunk volna meg
mi, a TTK-n, de azokat szedtük össze, amik mindenkit érintenek. Szerintem
az a reális cél, hogy az intézményi autonómia legyen akkora, hogy az
ELTE-n tudjunk olyan szabályokat hozni, amilyeneket mi a minőséghez és a
hagyományainkhoz elengedhetetlennek tartunk. (Jelenleg nem erre halad a
NEFMI...)

A politikamentességről:
Megdöbbentő, de lehet politikamentes ez az esemény. Azért, mert nem a
kormány ellen szól, hanem az egyik minisztérium felháborító tervei ellen.
Ezért úgy gondolom, hogy számos FIDESZ-es hallgatótársunk is velünk fog
jönni, erre a legjobb példa az, hogy a kormányon és a FIDESZ-en belül is
számos kritika érte a tervezeteket. Ezért is tart a HÖOK, szerintem
helyesen, önálló tüntetést. A Hallgatói Hálózat és más kormányellenes
csoportok természetesen velünk tartanának örömmel. De nekünk, mint HÖK-nek
nem lehet a célunk egy párt elleni tiltakozás. Ezért én úgy gondolom, hogy
a politikamentesség megőrizhető.

A végső érvem pedig csak ennyi:
Lehet, hogy nem érünk el vele semmit, de legalább nem adjuk önként a
jogainkat. Ha nem tiltakozunk (jelentős számban), akkor hallgatásunk
beleegyezést jelent. Ezt egy felelős értelmiségi szerintem nem teheti meg
a jelen helyzetben.

Üdvözlettel:
Dukán András Ferenc :)
Elnök
ELTE TTK HÖK
E-mail: elnok at ttkhok.elte.hu
Telefon: (1) 372-25-00/6054
Mobil: +3630-561-39-13

> sziasztok,
> az előző tüntetésre hívó levél kapcsán is akartam írni, de tudom, hogy
nem veszitek jó néven a két sornál hosszabb leveleket; és most
valószínűleg amúgy is mindenki a világmegváltó ötleteivel fog nyüzsögni.
> Én ettől egy picit mást képviselek.
> Azt gondolom, hogy a felsőoktatásban sok olyan pont van, amire régóta
nincsen megoldás, és sokáig nem is lesz.  Lokálisan (a TTKn) ez pl. a
hallgatói közéleti passzivitás (várhatóan kb. csak a HÖKösök olvassák
egyáltalán ezt a levelet), globálisan pedig pl. a diplomások
elvándorlása.
>  Ezekre most sem lesz hirtelen megoldás (miért lenne?).
> Látható, hogy országunkban (amit lehet szeretni ettől!) általában véve
nem nagyon van pénz (miből lenne?), ezért azok az ágazatok jutnak
egyáltalán valamilyen csekély erőforráshoz, amelyek érdemi (politikai)
> érdekérvényesítő képességgel ezt ki tudják kényszeríteni.  Lássuk
konkrétan: a két harmados trollok ellen a hallgatóknak (általában a
felsőoktatásnak) ez sztem nem nagyon fog menni, mivel nem sok minden van
a hallagtók kezében (több évig ellenne az ország hallgatók nélkül), a
tetejében a nálunk (funcionálisan) sokkal komolyabb rendvédelmisek
sokkal (durvaságban) komolyabb tüntetései miatt sem történt semmi érdemi
változás, pedig rendőrök nélkül neccesebb lenne akár csak pár napig...
Szóval ha van valami nagyszabású megmozdulás, azt sem nagyon kell
figyelembe venniük. (A politikamentesség ezen a ponton rég nem
> garantálható.)
> De jó, menjünk tüntetni, mert az mennyire nagy egységet teremt legalább
belül. Szerintem nem annyira: nem hiszem, hogy egy ilyen tüntetés
(tekintve hogy még aktív hallgatótársaink egy része is valamiért
fidesz-szimpatizáns) komolyabb mennyiségű embert összekovácsolna,
különös tekintettel arra, hogy minden jobb évre esik egy ilyen
tiltakozás (a legutóbbit éppen a mostani kormánypárt szította).  Arról
nem is beszélve, hogy a várhatóan elhúzódó tüntetéseken jelen levő
emberek számának felezési ideje kb. egy hét, vagyis pár hónap alatt
néhány lelkes idealista HÖKös, és pár politikailag elkötelezett, ráérős
hallgató kivételével senkit sem fog érdekelni, hogy mi lesz a sorsa. (Ne
legyen igazam...)  És nem is fog tudni hova fordulni, hiszen a
meglehetősen népszerűtlen (és a szóbeszéd szerint mindenhol "lopós,
korrupt, nemtanuló, etc.") HÖKhöz nem megy, és ebben az esetben
szerintem a HÖOK sem mutatott jó képet: a plakát populista és túlzó, és
a szöveges anyagánál a TTKHÖK is jobbat csinált volna.
> Egységes, támogatott, népszerű, és mozgósítható hallgatói képviselettel
persze lehet h más lenne a helyzet; ekkor valószínűleg fel sem merült
volna, hogy ellenünk bármit csináljon a Nemzeti Együttműködés Rendszere.
Ki lehet menni (ha időm engedi lehet, hogy én is ott leszek), de érdemi
eredményekben reménykedni egyszerű butaság. (Esetleg Hírcsárdának
elmenne egy ilyen cím: "Hoffmann elnézést kért a HOÖKtól, és országos
> egyeztetéseket kezdeményezett a hallgatói vezetőkkel")
> sajnálattal,
> bm
>
>
>
>
>
>
>> Kedves hallgatói érdekképviselők!
>>
>> (Addig olvasd ezt a levelet, amíg ehhez a részhez nem érsz, és utána
cselekedj ennek megfelelően:
>> MINDENKI ÍRJON VISSZA, AKI EZT MEGKAPJA!
>> 1.	Tud-e jönni tüntetni?
>> 2.	Ha jön, akkor tud-e velünk jönni közös transzparens alatt?
>> 3.	Lenne-e szervező?
>> 4.	Mi a véleménye az egészről?
>> 5.	Mivel lehetne jobbá tenni a TTK-s kampányt? (Tud-e olyan helyet,
ahol tudnánk gyülekezni, ELTE TTK-s hallgatók)
>> 6.      Jön-e hallgatói fórumra?)
>>
>> Eljött az az idő, amikor nem számítanak a szakterületek és az, hogy ki
mihez ért, hanem azért kell küzdenünk, hogy jövőre is legyenek
>> rendezvényeink, gólyatáboraink, jövőre is módosíthassunk a HKR-en, az
ösztöndíjak ne szűnjenek meg/csökkenjenek le drasztikusan, legyenek
irodáink...
>>
>> Első levelem az általam vártnál kisebb visszhangot váltott ki. Nem
jelentkezett még 10 ember se. Ezúttal kiküldöm a SZACS-listákra is, úgy
vélem, ott számos olyan tag van, aki a vezetőségnek példát mutathat
abban,
>> hogy mi is az az érdekképviselet, mi is a hallgatói mozgalom.
>>
>> Régóta probléma, hogy a TTK HÖK nem kommunikál jól a hallgatókkal. A
hallgatók érdektelenek... De miért tennének máshogy, amikor a lehető
legfrontálisabb találkozási helyeinkkel kapcsolatban ekkor a
passzivitás "HÖK-ön belül". A hallgatókat úgy gondolom érdekli, hogy mi
lesz a felsőoktatási törvénnyel, gondolom ezt abból is, hogy a TTK HÖK
facebook posztjait jó pár ismeretlen lájkolja és megosztja, míg a
HÖK-ös felhívás ellenére is alig.
>>
>> Most azzal kell foglalkoznunk, hogy mi lesz a jogainkkal és az utódaink
jogaival. És nem nekünk, mint HÖK-nek, hanem nekünk, mint hallgatóknak.
>>
>>
>> Mit kell tudni a változásokról (ezeket terjesszétek élő szóban is
szaktársaitok, ismerőseitek között):
>> 1.	MINDENKIT ÉRINTENI FOG, AKI MÉG SZAKOT FOG ELKEZDENI. (EZ A TTK-N A
MINDENKORI VÉGZŐS BSC-SEK 90%-A, MERT AZ Ő MSC-JÜKRE MÁR AZ ÚJ FTV FOG
VONATKOZNI, A DOKTORISOKRÓL NEM IS BESZÉLVE, ILLETVE LEHETNEK
>> VISSZAMENŐLEGES RÉSZEI A JOGSZABÁLYNAK.)
>> 2.	Tervezik a külföldi munka egyoldalú korlátozását.
>> 3.	Tervezik az ösztöndíjak megnyirbálását és bújtatott tandíj
>> bevezetését.
>> 4.	Tervezik az átsorolás egyirányúvá tételét és a szakok közti
>> különbségek
>> eltörlését. (Igen, a TTK-soknak rossz lesz, ha átsorolják, arra
hivatkozva, hogy alacsony az átlaga. Ami egy bölcsészhez képest nem
meglepő.)
>> 5.	Tervezik a hallgatók egyetértési jogának elvételét, tanulmányi
kérdésekben mindenképp! (vizsgák száma, tanterv, kötelező meghirdetendő
vizsgák...)
>> 6.	Tervezik a hallgatói képviselet visszaszorítását minden területen, ami
>> egyoldalú szabályalkotáshoz vezet.
>> Terveznek sok más dolgot is, de a hírek egy része persze csak
>> hangulatkeltés, igyekeztem azokra koncentrálni, amik nagyon is komoly
tervek.
>>
>> Mit tehetünk (szerintem):
>> A TTK hallgatói mozgalom demokratikus hagyományait tiszteletben tartva
a törvényes és demokratikus úton kell maradnunk. Ezen a legvégső
állomás a TÜNTETÉS.
>>
>> A HÖOK tüntetés plakátjai kikerültek a folyosókra. Lehet, hogy nem a
legjobbak, lehet, hogy ellenérzést szülhetnek, de most össze kell
fognunk!
>>
>> A HÖOK TÜNTETÉSE OKTÓBER 27-ÉN 17:00-KOR LESZ A SZALAY UTCÁBAN!
>>
>> A TTK-sokat fel kell rázni!
>>
>> Javaslatom:
>> Facebook-kampány közös ELTE TTK-s részvételről. (Hol van olyan pont a
Szalay utcában vagy környékén, ahol egy molinóval összegyűjthetjük
karunk
>> hallgatóit?)
>> INFO-lista, facebook-linkkel. (Holnap legkésőbb 18:00-ig érkezzenek be az
>> info-levéllel kapcsolatos ötletek, vélemények)
>> Személyesen hívni mindenkit, mindenki a közös helyszínre jöjjön lehetősége
>> szerint barátaival, évfolyamtársaival.
>> Csinálni transzparenseket, egy nap ELTE TTK feliratút mindenképpen. A
főszervezők 300 szervezőt kérnek, terelni, rendet fenntartani,
politikamentességet ellenőrizni (minden politikai jelkép ki lesz tiltva
a
>> tüntetésről), más felmerülő dolgokat intézni... Ehhez a TTK HÖK-től 10 fős
>> hozzájárulást várnak. A munka jellegéből adódóan lehetőleg fiúkat.
GYERÜNK, NÁLAM JELENTKEZZETEK!
>>
>> FELSŐOKTATÁSI FÓRUM-ra is hívjuk a hallgatókat! Ennek ideje, helye:
KEDD (18-a) 16:00, ÉSZAKI 0.100A! (LÁJKOLJÁTOK:
>> http://www.facebook.com/event.php?eid=166872130065947)
>>
>> MINDENKI ÍRJON VISSZA, AKI EZT MEGKAPJA!
>> 1.	Tud-e jönni tüntetni?
>> 2.	Ha jön, akkor tud-e velünk jönni közös transzparens alatt?
>> 3.	Lenne-e szervező?
>> 4.	Mi a véleménye az egészről?
>> 5.	Mivel lehetne jobbá tenni a TTK-s kampányt? (Tud-e olyan helyet,
ahol tudnánk gyülekezni, ELTE TTK-s hallgatók)
>> 6.      Jön-e hallgatói fórumra?
>>
>> Most megmutathatjuk, hogy csak beszélünk arról, hogy a hallgatókért, a
hallgatókkal vagyunk vagy valóban egyenrangúnak tekintjük őket és közös
célokért munkálkodunk!
>>
>> Lelkesedjetek:
>> Dukán András Ferenc :)
>> Elnök
>> ELTE TTK HÖK
>> E-mail: elnok at ttkhok.elte.hu
>> Telefon: (1) 372-25-00/6054
>> Mobil: +3630-561-39-13
>>
>>
>> _______________________________________________
>> Kepviselok mailing list
>> Kepviselok at ttkhok.elte.hu
>> http://ttkhok.elte.hu/mailman/listinfo/kepviselok
>>
>
>
>
> _______________________________________________
> Kepviselok mailing list
> Kepviselok at ttkhok.elte.hu
> http://ttkhok.elte.hu/mailman/listinfo/kepviselok
>








További információk a(z) ttkhok-kepviselok levelezőlistáról