[Kepviselok] najómostmárazért

Elnök - ELTE TTK HÖK elnok at ttkhok.elte.hu
2013. Feb. 25., H, 00:27:35 CET


Sziasztok!

Egyetértek, teljesen nyilvánvaló ezeket a dolgokat tisztázni kell. Viszont
még nem érdemes önálló kommunikációba kezdenünk. Egyrészt nem lenne
célszerű felhívni a figyelmet aTTK-ra, másrészt az össz ELTE-s kommunikáció
erősebb lehet, kitérve természetesen a BTK-ra. Persze felkészülni fel kell
a szóba kerülő eshetőségekre, ha úgy alakul, hogy önálló kommunikációba
kell kezdeni gyorsak és megfontoltak legyünk. Itt a gyorsaság és a
megfontoltság elengedhetetlen. Az ELTE szintű kommunikációt majd igyekszek
sürgetni. Addig is lehet készülni. A TTK-sok felé igyekszek a
beszámolóimban minden jót írni. Viszont meggyőződésem, hogy személyes
kontaktok útján is nagyon sokat el lehet érni ezen a téten. Magyarázkodni
nem feltétlenül szerencsés.

Üdv,
Kornél
2013.02.25. 0:02, "Tétékás Nyúz főszerkesztő" <foszerkeszto at ttkhok.elte.hu>
ezt írta:

> Sziasztok!
>
> Szeretnék reflektálni :)
>
> Nem tudom mi a policy, de sztem befelé (ELTE, hallgatók) és kifelé (média)
> is tisztázni kéne ezeket. Ehhez egyértelműen, konkrétan és lényegre törően
> kell fogalmazni - persze lehet puhítani, de a lényeg:
>
> A BTK-t támadják (mivel > jogszabály, az ELTE megtette a lépéseket, ez
> nálunk úgy működik hogy, az Alapszabály (stb) így és ezt rögzíti és mi
> eszerint működünk - illetve Pene fogalmazott meg még ajánlásokat a
> témában).
>
> Szerintem érdemes lenne az ÁJK-val kapcsolatban is egy ilyenre érthető
> okok miatt.
>
> Szolidarítás stb miatt, ezeket (ha amúgy nem tennénk meg)
> leegyeztethetnénk a BTK volt/helyettesítő emberkéivel illetve az
> ÁJK-HÖKkel.
>
> Ezt kirakni a ttkhok-re a Nyúzba, és esetleg elküldeni index, rtk, hírtv,
> atv.
> ________________
> Török Balázs
> főszerkesztő
> Tétékás Nyúz
> https://www.facebook.com/tetekasnyuz
> http://nyuz.elte.hu
>
> E-mail: foszerkeszto at ttkhok.elte.hu
> Telefon: (20)80 93 369
> Kérdésekkel: http://ask.fm/torceee
>
> > Sziasztok!
> >
> > Ahogy innen talán mindenkit, engem is nagyon felháborítanak az ilyen
> > dolgok. Egyetértek Törcivel, abban, hogy mindenképpen tennünk kell
> valamit
> > ez ellen,
> > de a médiának írni (tekintve, hogy mindenki számára egyértelmű a média
> > szándéka, az országban nagyon régóta senkit nem érdekel az igazság, azt
> > mindenki magasról le..., ha valami rendben működik, az embereknek csak a
> > balhé kell) gyakorlatilag felesleges, valami mást kellene kitalálnunk.
> >
> > Akár írhatnának a szacskók a listáikra tájékoztatót, egy összefoglalást
> > arról, hogy miről megy a balhé, és miért nem igaz ez a TTK HÖK-re. Ennél
> > meg az a félő, hogy sokan magyarázkodásnak gondolhatják.
> >
> > Ezt nagyon fontos lenne átgondolnunk, nagyon gyorsan, hogy pontosan mi
> éri
> > meg, és mennyire. Első körben kérném a szacskókat, hogy tudakoljanak
> körbe
> > a szakterületükön, milyen a hangulat, az emberek mennyire hiszik, hogy az
> > itteni HÖK hazug/listázós/szemét/stb., mennyire lenne érdemes egyáltalán
> > belső (kari) kommunikációt indítanunk.
> >
> > Köszi mindenkinek,
> > Kuti
> >
> > Kuti Péter, MATSZACS
> > Matematika szakterületi koordinátor
> > ELTE TTK HÖK
> > e-mail: matekszk at ttkhok.elte.hu
> > tel.: 30/561-7708
> > weboldal: http://matszacs.elte.hu,
> > facebook: http://www.facebook.com/matszacs
> >
> >> Sziasztok!
> >>
> >> 1; Nem nagyon vagyok tisztában sok mindennel ezt tudom, de
> >> 2; Ilyen esetekben miért nem írunk az adott médiának, hogy kérem
> >> szépen...
> >> illetve ezekkel kapcsolatban adhatnánk ki talán nyilatkozatot, reagálva
> >> az
> >> eseményekre, ami ha kint lenne a ttkhok.elte.hu-n amit azért jó esetben
> >> megnéznek az újságírók mielőtt megírnak egy ilyen cikket, akkor látnák
> >> is.
> >> ________________
> >> Török Balázs
> >> főszerkesztő
> >> Tétékás Nyúz
> >> https://www.facebook.com/tetekasnyuz
> >> http://nyuz.elte.hu
> >>
> >> E-mail: foszerkeszto at ttkhok.elte.hu
> >> Telefon: (20)80 93 369
> >> Kérdésekkel: http://ask.fm/torceee
> >>
> >>> Sziasztok!
> >>>
> >>> Nem tudom, hogy az urak honnan vették a cikk tényanyagát, az ELTE-n
> >>> EHÖK
> >>> szinten kell 25%-ot hozni, mint látszik a mi alapszabályunkat se nagyon
> >>> nézték meg, nem mellesleg hozzánk nagyon felülbecsülve olyan 500 nem
> >>> nappalis jár, tehát ők kevéssé számítanak és megvolt a 25% mert ebből
> >>> még
> >>> verseny is szokott lenni kicsit ráadásul a BTK-n 50% felett van a
> >>> részvételi arány emlékeim szerint. Javaslom Kornél javasolja, hogy
> >>> írjon
> >>> az
> >>> EHÖK helyreigazítási kérelmet:)
> >>>
> >>> Üdv,
> >>> Bence
> >>>
> >>> 2013/2/24 Tabajdi Péter <informatikus at ttkhok.elte.hu>
> >>>
> >>>> http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=624185
> >>>> http://ttkhok.elte.hu/node/1073
> >>>>
> >>>> szóval akkor most legitimek vagyunk vagy sem? tudtommal "mi" elértük
> >>>> a 25%-os küszöböt a TTK-s hallgatók arányában, de azt már nem tudom,
> >>>> hogy ezt csak a nappalisok között sikerült-e összehozni, vagy ebben
> >>>> benne voltak még az estisek, levelezők és egyebek is?
> >>>>
> >>>> azt látom, hogy az alapszabályunkban is benne van, ami ugyebár
> >>>> december 17-én lépett hatályba:
> >>>>
> >>>> ---
> >>>>
> >>>> 45. §
> >>>> A választás érvényessége
> >>>> A választás érvényes, ha azon a Kar teljes idejű nappali képzésben
> >>>> részt vevő hallgatóinak legalább huszonöt százaléka igazoltan részt
> >>>> vett.
> >>>>
> >>>> ---
> >>>>
> >>>> namármost, ha nem értük el, akkor mi van? és ha a cikkben foglaltak
> >>>> szerint továbbmegyek: ha intézményi szinten nincs meg a 25%, akkor
> >>>> mi van? vagy éppen mikor bukik ki ez az egész? csak akkor, ha az
> >>>> ELTE vizsgálatot indít és rájön, hogy hoppácska van, vagy már most
> >>>> is letehetném a munkát, mert úgyis illegitim dolgot művelek a HÖK
> >>>> szerveren?
> >>>>
> >>>> szívesen vennék némi tájékoztatást arról is persze, hogy ha
> >>>> időközben módosulnak/életbelépnek jogszabályok, akkor azoknak
> >>>> mikortól kell hatással lennie arra a szervezetre, amit érintenek.
> >>>>
> >>>> de ha már arra választ kapnék, hogy az 5210 főből és az 1432 leadott
> >>>> szavazatból hány nappalis volt, már akkor is boldog lennék.
> >>>> egyáltalán hány levelező és esti tagozatos hallgató jár a TTK-ra?
> >>>>
> >>>> öröm és boldogság úgy dolgozni vasárnap este (is), hogy nem elég,
> >>>> hogy egy kalap alá vagyok véve a csúnya-rossz HÖK-ösökkel (amit
> >>>> persze részben meg is érdemlek elhúzódó tanulmányaim miatt), de még
> >>>> belülről is az dübörög kifelé, hogy még csak nem is lehetnék ott,
> >>>> abban a pozícióban, ahol vagyok, egy jogszabálymódosítás vagy mifene
> >>>> miatt :-/
> >>>>
> >>>> üdv,
> >>>> P, a féllegitim informatikus
> >>>>
> >>>>
> >>>>
> >>>> _______________________________________________
> >>>> Kepviselok mailing list
> >>>> Kepviselok at ttkhok.elte.hu
> >>>> http://ttkhok.elte.hu/mailman/listinfo/kepviselok
> >>>>
> >>> _______________________________________________
> >>> Kepviselok mailing list
> >>> Kepviselok at ttkhok.elte.hu
> >>> http://ttkhok.elte.hu/mailman/listinfo/kepviselok
> >>>
> >>
> >>
> >>
> >> _______________________________________________
> >> Kepviselok mailing list
> >> Kepviselok at ttkhok.elte.hu
> >> http://ttkhok.elte.hu/mailman/listinfo/kepviselok
> >>
> >
> >
> >
>
>
>
> _______________________________________________
> Kepviselok mailing list
> Kepviselok at ttkhok.elte.hu
> http://ttkhok.elte.hu/mailman/listinfo/kepviselok
>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://listbox.elte.hu/pipermail/ttkhok-kepviselok/attachments/20130225/ac672ed1/attachment.html>


További információk a(z) ttkhok-kepviselok levelezőlistáról