[TTK HÖK -Képviselők]plakáthelyzet

Kommunikációs biztos - ELTE TTK HÖK kommbiz at ttkhok.elte.hu
2014. Május. 28., Sze, 13:38:22 CEST


Szia!

Ez a rendszer azért lett bevezetve, mert random emberek, random  
reklámokat helyeztek el az egyetem területén, és ezek közé keveredtek  
a másik két kar plakátjai is, ezért felosztottuk a plakátfelületeket  
közös, és adott karhoz tartozó csoportokba. A rendszer legnagyobb  
előnye (az átlátható felépítése mellett), a munkamegosztás. Mivel a  
legtöbb plakát hivatalos úton érkezik (pl. EHÖK), ezért ezeket  
mindhárom kar megkapja, így aki először megy plakátolni, az kirakja a  
közös felületekre, így hamarabb jut el a hallgatókhoz, mint korábban.  
Tehát az esetek jórészében a plakátok kint vannak, még ha nem is én  
rakom ki.
A TáTK és az IK jobb helyzetben vannak, mert míg én egyedül  
plakátolok, náluk, ha jól emlékszem 4 és 9 fős csoport foglalkozik  
ezzel, viszont ezen a vizsgaidőszakban, illetve a nyáriszünetben  
biztosan nem tudok változtatni, de szeptemberben szeretnék.
Szerintem a plakáttal bejövő emberek figyelmét is fel kéne hívni erre,  
és szólni nekik, h vigyenek plakátot a TáTK-nak (Északi ép., déli  
bejárat, -1.) és az IK-nak (Déli ép., nyugati bejárat, 1. em.) is,  
mert ha csak hozzánk hoz, akkor sok helyre biztosan nem fog kikerülni  
a plakátja.
Illetve még szeretném felhívni a figyelmet arra, h az Északi Haliban  
jelenleg lévő plakátok nem mind várnak kirakásra, csak amiből már  
raktam ki, és maradt, az is ott van.
Szóval nem kéne visszaállni a régi rendszerre, de tudom, h ezen van  
még mit csiszolni, és persze, ha annyira szúrja a szemed, akkor a  
hétvégén eltakarítom a plakátokat az Északi Haliból.

keli

-- 
Kelemen Ádám
Kommunikációs biztos
ELTE TTK HÖK
E-mail: kommbiz at ttkhok.elte.hu
Telefon: (30) 563-34-49
Facebook: http://facebook.com/eltettkhok
Web: http://ttkhok.elte.hu


Idézet (irodavezeto at ttkhok.elte.hu):

> Sziasztok!
>
> Nem tudom pontosan, hogy mi okból került bevezetésre, hogy a  
> plakátokat már mi (illetve a kommbiz) rakja ki a plakátoló  
> felületekre, de szeretném kérni, hogy állítsuk vissza "a  
> lepecsételjük nekik és kirakhatják maguknak" rendszert, mert  
> halmokban áll a plakát a haliban, és kellemetlen minden nap azt  
> mondogatni az embereknek, akik várják hogy kikerüljön a plakátjuk,  
> hogy maajd hamarosan kikerül.
>
> Rózi
>
> ------
> Tóth Róza
> Irodavezető
> ELTE TTK HÖK
>
>
>
>
> _______________________________________________
>
> ttkhok-kepviselok mailing list
>
> https://listbox.elte.hu/mailman/listinfo/ttkhok-kepviselok
>







További információk a(z) ttkhok-kepviselok levelezőlistáról