[TTK HÖK -Képviselők]Alakuló Küldöttgyűlés felmerülő probléma
Elnök - ELTE TTK HÖK
elnok at ttkhok.elte.hu
2015. Május. 4., H, 13:10:28 CEST
Sziasztok!
Az Alakuló Küldöttgyűlés időpontjáról volt egy doodle szavazás, mint
emlékezhettek rá. A szavazásra azért került sor, mert a biológusok
kérték, hiszen a terepgyakorlatuk ütközött a tervezett 16-i
időponttal, amit a választmány tagjaival, szakterületi
koordinátorokkal előre egyeztettünk, hogy mindenkinek jó. Sajnos a
biológia szakterület nem tudta képviselni magát, ezért fel sem merült
akkor a probléma. Jött a szavazás. Végül a doodle a május 9-ei
időpontot hozta ki nyertesnek, viszont a Küldöttgyűlést 16-ára hívtam
össze.
Ennek egy oka van. Közben kiderült, hogy egyrészt nem volt eredményes
az elnökválasztás, másrészt azóta már érvénytelenítette az Ellenőrző
Bizottság azt a szavazást. Emiatt abban a dilemmában voltam, hogy
tudomásommal nem volt olyan, aki elvállalná az ügyvivő elnöki
pozíciót, viszont azt tudtam, hogy mindkét alkalomkor ugyanannyi
tisztségviselő jelölt nem tud jelen lenni. Ezért mindegyikőjükkel
beszéltem, hogy mennyire biztosan jelölték be azt, amit. Akkor az az
eredmény született, hogy jó mindkét időpont. Ezért arra tendáltam,
hogy minél kevesebb ideig legyen az önkormányzat elnök nélkül, tehát
minél kevesebb idő teljen el az Alakuló Küldöttgyűlés illetve az új
elnök megválasztása, azaz mandátumba lépése között. Végül az
összehívás határidejének napján (április 25. szombat mentorhétvége)
délután született meg a végleges döntés, hogy csak 16-a legyen, pedig
a meghívó kész volt, csak a kiküldésre várt. Ez így egészen jó is
lenne, de most újra felhívták a figyelmem egy szempontra, amit nem
vettem kellőképpen figyelembe.
A kettő tisztségviselő jelölt képviselő is, és egy szakterület
gerincét alkotják. Habár megválasztásukkor jelen tudnak lenni, a
további tisztségviselők megválasztásakor nem tudnak kérdést feltenni,
véleményt nyilvánítani és szavazni. Ez pedig nem előnyös a szakterület
szempontjából és nyilván az önkormányzat működésének sem jó.
Ezért végül arra jutottunk, hogy az lenne legjobb megoldás, ha a
Küldöttgyűlés 17 órakor kezdődne, persze erről mindenképp kikérnék a
Ti véleményeteket is.
http://doodle.com/6k7gf9ae5q9ra4ns
Persze nem maradnánk program nélkül, így szombaton déltől is tartanánk
képzést, vagy ha az lenne a legmegfelelőbb, csak akkor, hogy mind
együtt ott tudjunk lenni.
Erről az FB csoportban fogunk majd szavazni.
Üdv:
Kovács Fanni
Elnök
ELTE TTK HÖK
E-mail: elnok at ttkhok.elte.hu
Telefon: (1) 372-25-00/6054
Mobil: +36 30 957 6311
Facebook: http://facebook.com/eltettkhok
Web: http://ttkhok.elte.hu
--
Jelen elektronikus levél és csatolmányai bizalmas információt
tartalmazhatnak, amely kizárólag a címzettként feltüntetett
természetes, vagy jogi személynek szól!
Amennyiben Ön nem szerepel a címzettek között, kérjük, azonnal
értesítse a levél küldőjét és törölje a levelet és csatolmányait a
bejövő üzenetei közül anélkül, hogy a levelet bármilyen célra
felhasználná, továbbítaná, lemásolná vagy hozzáférhetővé tenné a
címzetteken kívül más személyek részére.
További információk a(z) ttkhok-kepviselok levelezőlistáról