[Kepviselok] beszamolo

prgeh at ttkhok.elte.hu prgeh at ttkhok.elte.hu
2004. Nov. 12., P, 23:55:30 CET


Sziasztok!

Itt küldöm a beszámolómat:


július-augusztus:
A nyár legnagyobb része a 19. Geo-bio Gólyatábor megszervezésével telt,
aminek egyik fõszervezõje voltam. A nem kevés szervezési munka mellett a
posztom mindkét részét is gyakorolhattam:Gazdasági=Papp Gabival megosztva a tábor költségvetése, pénügyeinek
intézése…PR=Orbán Ádámmal közösen összehoztuk a pólókat (a felirat közös, a rajz az
én munkám)Emellett a meghívók borítékolásánál, a diplomaosztón és dékáni kézfogón is
segédkeztem, illetve átvettem Kálózi Attila és Bambinszki Edit
feladatkörét. Kalózét ténylegesen is elkezdhettem, ugyanis már nyáron
akadtak rendezni való pénzügyek.Írtam egy cikket a Gólya Nyúzba.


szeptember:
Leginkább gazdasági részrõl kellett tevékenykednem (utalványok, Szerb
utca..), illetve elkezdõdött a Nyílt Nap szervezése, melynek én voltam a
fõkoordinátora (megbeszélések Krompecher úrral, Révésznével, Weisburg
Tamással, oktatókkal, szacsokkal...).

október:
7-én került megrendezésre a kari Nyílt Nap (5-6-7-e leginkább pakolással,
rendezéssel, hirtelen problémák megoldásával... telt).15-én volt a Gólyabál, aminek a teljes dekorálásáért én voltam a felelõs.
Bambinszki Edit segítségével ellenõriztem a leltárban szereplõ tételek
meglétét+újracímkéztem azokat.Hogy jobban megismerjem a Nyúz szerkesztõségének munkáját, egyik hétvégén
olvasószerkeztettem.20-án Educatio megbeszélés volt a Szerb utcában, a Kart Weisburg Tamás és
én képviseljük.28-án Halloween Party, amire én készítettem a plakátot, illetve egy kis
csapattal a dekorációt (a Halloween tököket).Elintéztem az irodák számára a rendelést a vegyesraktárból, aminek -mint
tapasztaltuk- a lefutási ideje 3 hét.A hónap második felében személyes problémák miatt, kötelességeimet nem
teljesítettem maradéktalanul, pl.: az utalványrendeleteket elhanyagoltam,
így az õszi szünetre nem kevés utalásra váró számla halmozódott fel.


november:
A szünetben pótoltam az elmaradásaimat!
9-én a leltárcsoportból (Szerb utca, fsz 4.) jött egy hölgy aki szúrópróba
szerûen ellenõrzõtt néhány tételt a leltársorból. Ezek alapján mindent
rendben talált. A fejlesztések kapcsán vett és még leltárba nem vett új
gépeket leltárba vettem.10-én újabb Educatio megbeszélés (feladat dec. 11-12-én/ig:
dekoráció-bemutatandó eszközök/kísérletek kiválasztása, kiadványok, pólók,
ezek szállítása..., helyszínen való informálás - átfogó kép a TTK-ról
mindössze 6 négyzetméternyi területen! Ebben természetesen segítségemre
lesznek a szacsok.).

Mindezek mellett jelen voltam a Kari Tanács, a Választmány és a Közgyûlés
ülésein. (kivéve: egy Kari Tanácsot és két Választmányt)


A PR termékek megrendelése, figyelembe véve a tavalyi "sikereket":



2003.nov.-ben rendelt
póló 100 db
golyóstoll -
rotring -
toll 300 db
esernyõ 50 db
bögre 100 db
CD tartó 100 db
lufi 500 db
képeslap ?

2004. júliusáig megvásárolt (db)
póló 55 db
golyóstoll -
rotring -
toll 67 db+rendezvénykellék
esernyõ 20 db
bögre ?
CD tartó 93 db
lufi rendezvénykellék
képeslap 1624 db


2004. nov.-ben rendelt (db)
póló 130 db
golyóstoll 50 db
rotring 50 db
toll 50 db
esernyõ -
bögre 24 db
CD tartó 50 db
lufi 500 db
képeslap ?


Ezek a termékek várhatóan a hét végén, vagy a jövõ hét folyamán kerülnek a
Hallgatói Boltba (ok: nyomásidõ, szállítás)
Ezek az árak az ÁFA értékét nem tartalmazzák!
Lufi: 19.000 Ft
Bögre: 8.400 Ft
Toll: 10.000 Ft
Golyóstoll: 12.500 Ft
Rotring: 12.500 Ft
CD tartó: 3250 Ft
Póló nyomása: 13.200 Ft

Összesen:103.850 Ft
+
Póló: 37.000 Ft (ÁFA-val)

Ezen felül tervezem a névjegykártyát-még nincs elektronikus formátumban..

További kiadások a PR keretbõl:
az akvárium "fejlesztése": 8.170 Ft
zárható kassza: ?




Remélem a beszámolómat elfogadja a Tisztelt Közgyûlés, illetve bármi
kérdés felmerül, a 16-i ülésen szívesen válaszolok rá. Ha valamit
kihagytam volna azt szóban pótolom.

Dósa Eszter
Gazdasági és PR elnökhelyettes








További információk a(z) ttkhok-kepviselok levelezőlistáról