[Kepviselok] Alapszabálymódosító- és egyéb javaslataink

ELTE TTK HÖK Elnök elnok at ttkhok.elte.hu
2007. Jún. 11., H, 14:11:55 CEST


Kedves Képviselők,

első körben csak röviden reagálok.

> A javaslatunk:
> elnök, elnökhelyettesek, alapítvány elnök: 35% (40775 Ft)
>   

Az elnök munkája nem egyenlő mennyiségű egy elnökhelyettesével, a 
felelőssége pedig összemérhetetlen. Még ha számításba vesszük az 
EHÖK-től kapott ösztöndíjat akkor is, ami egyébként független a mi 
rendszerünktől, hiszen más elvek mentén történik annak megállapítása. És 
bármikor megváltozhat. Nem mellesleg bármelyik másik tisztségviselőnk, 
akárki, kaphat egyetemi közéleti ösztöndíjat, ennek megítélése az EHÖK 
feladata, nekünk, amikor az ösztöndíjrendszert megalkotjuk, ez nem 
szabad figyelembe venni (természetesen extrém esetek itt is lehetnek, a 
jelenlegi viszont nem az).

Az általánosságban vett csökkentéssel egyetértek. Diplomás emberként 
azonban szánalmasnak tartom az összeget, sajnos. Számolnotok kell azzal, 
hogy a jövőben, ha elfogadjátok ezt a javaslatot, így nehéz lesz 
egyszerre kellően lelkes és profi jelöltet találni. Hiszen a profik 
inkább máshol keresnek pénzt. Mert akárhogy is vesszük, ez munka (is).

Javaslom egyébként az elnöki ösztöndíjat 45%-ban megállapítani.

Indoklást lásd fönt, valamint még annyit hozzá, hogy egy elnöknek át 
kell látnia az összes elnökhelyettes munkáját, érteni hozzá és adott 
esetben rögtönözni (utolsó példákat említsem: LEN - a Dékán Úr előtt a 
programtervben, ütemezésben helyszínben stb felkészültnek kellett 
lennem,  HKR kapcsán a térjut stb fejezetei folyamatosan változtak, nem 
volt ott mindig a megfelelő ember). Az eddigi nagyobb mérvű különbséget 
is indokoltnak tartom. Ám legyen.

> Új paragrafus: A tisztségviselői ösztöndíjakat az ellenőrző bizottság
> határozattal és a tisztségviselő és a választmány tájékoztatásával
> visszatarthatja.

Jópofa ötlet.

> Indoklás: Így sokkal nagyobb az információáramlás, az elnök rálát az
> egész munkára, és a beszámolók szerkesztésével tényleg csak a tényleges
> munkáról folyik a tájékoztatás.
>   

Teljesen abszurd, rossz ötlet. A jelenlegi rendszer sem működik 
megfelelően: a beszámolók sablonosak, és ritkán érnek valamit.
Majdnem olyan helyre kerültem dolgozni, ahol hasonló módszer működik, 
csak "kissé" komolyabb emberek több betűvel a nevük előtt komolyabb 
dolgokkal foglalkoznak ott. És hihetetlenül megnehezíti a munkát. Saját 
tapasztalatom is van ennek kapcsán, egy ELTE nagypályázatban (köbö 
milliárdról van szó) dolgozom, ahol havi beszámolási kötelezettségem 
van, és meggyőződésem, hogy a rendszer nem éppen megfelelően működik; 
értsd: inkább a bürokratákat szolgálja, mint a tudományt. Ez 
lefordítható a mi rendszerünkre is. A "beszámolók" ilyetén erőltetése 
tovább bürokratizálja az amúgy is ebbe süllyedt TTK HÖK-öt.

A jelenlegi rendszer tökéletesen jó lenne, ha az egyes emberek komolyan 
vennék.

Az információáramlás pedig akkor lesz jó, a a HÖK elnök beszámoltatgatás 
helyett beszélne az aktuális helyzetről a tisztségviselőkkel, a 
tisztségviselők pedig _maguktól_ keresnék föl az elnököt. A választmány 
pedig kérdezhet, ahogy eddig is. Csak ne utólag.

Úgy érzem személy szerint, hogy az információáramlás kérdését eddig meg 
tudtam oldani, azt ami rám tartozik, a tisztségviselőknek pedig kellene 
jönniük maguktól (mindkét esetre van pozitív negatív példa is).

Az "információáramlás" állítólagos nehézsége nem szabályozgatással, 
hanem az emberek hozzáállásával, munkakedvével javítható. Ezért ülök 
sokat a hallgatói irodában pl. Érdekes egyébként, hogy ilyen problémákat 
pont az az ember vet föl, aki egyébként a teljesen nyílt iktatást 
olvasgatja. Ennél szabadabb információáramlást hova lehet még elképzelni?

> 3. Tisztségviselők és képviselők lemondása
>
>   

Technikai jellegű, támogatandó javaslat.

Továbbiakra reagálok később.

Üdvözlettel:

-- 
Szenes Áron
elnök
ELTE TTK HÖK





További információk a(z) ttkhok-kepviselok levelezőlistáról