[Kepviselok] Alapszabálymódosító- és egyéb javaslataink

Palkó Tamás yeti at ttkhok.elte.hu
2007. Jún. 11., H, 23:24:03 CEST


ELTE TTK HÖK Elnök írta:
> Kedves Képviselők,
>
> első körben csak röviden reagálok.
>
>   
Sziasztok!
>> A javaslatunk:
>> elnök, elnökhelyettesek, alapítvány elnök: 35% (40775 Ft)
>>   
>>     
>
> Az elnök munkája nem egyenlő mennyiségű egy elnökhelyettesével, a 
> felelőssége pedig összemérhetetlen. 
Ebben nem feltétlenül értek veled egyet. Az elnökhelyettesek irdatlanul 
sokat dolgoztak és dolgoznak.
> Még ha számításba vesszük az 
> EHÖK-től kapott ösztöndíjat akkor is, ami egyébként független a mi 
> rendszerünktől, hiszen más elvek mentén történik annak megállapítása. És 
> bármikor megváltozhat. Nem mellesleg bármelyik másik tisztségviselőnk, 
> akárki, kaphat egyetemi közéleti ösztöndíjat, ennek megítélése az EHÖK 
> feladata, nekünk, amikor az ösztöndíjrendszert megalkotjuk, ez nem 
> szabad figyelembe venni (természetesen extrém esetek itt is lehetnek, a 
> jelenlegi viszont nem az).
>
> Az általánosságban vett csökkentéssel egyetértek. 
Ennek örülök
> Diplomás emberként 
> azonban szánalmasnak tartom az összeget, sajnos. 
A tisztségviselőink többsége nem diplomás. És a HÖK nem piaci szervezet, 
nem tud annyit fizetni, mint mások.
> Számolnotok kell azzal, 
> hogy a jövőben, ha elfogadjátok ezt a javaslatot, így nehéz lesz 
> egyszerre kellően lelkes és profi jelöltet találni. Hiszen a profik 
> inkább máshol keresnek pénzt. Mert akárhogy is vesszük, ez munka (is).
>   
A hozzáállást kell megváltoztatni.
> Javaslom egyébként az elnöki ösztöndíjat 45%-ban megállapítani.
>
> Indoklást lásd fönt, valamint még annyit hozzá, hogy egy elnöknek át 
> kell látnia az összes elnökhelyettes munkáját, érteni hozzá és adott 
> esetben rögtönözni (utolsó példákat említsem: LEN - a Dékán Úr előtt a 
> programtervben, ütemezésben helyszínben stb felkészültnek kellett 
> lennem,  HKR kapcsán a térjut stb fejezetei folyamatosan változtak, nem 
> volt ott mindig a megfelelő ember). Az eddigi nagyobb mérvű különbséget 
> is indokoltnak tartom. Ám legyen.
>
>   
>> Új paragrafus: A tisztségviselői ösztöndíjakat az ellenőrző bizottság
>> határozattal és a tisztségviselő és a választmány tájékoztatásával
>> visszatarthatja.
>>     
>
> Jópofa ötlet.
>
>   
>> Indoklás: Így sokkal nagyobb az információáramlás, az elnök rálát az
>> egész munkára, és a beszámolók szerkesztésével tényleg csak a tényleges
>> munkáról folyik a tájékoztatás.
>>   
>>     
>
> Teljesen abszurd, rossz ötlet. A jelenlegi rendszer sem működik 
> megfelelően: a beszámolók sablonosak, és ritkán érnek valamit.
> Majdnem olyan helyre kerültem dolgozni, ahol hasonló módszer működik, 
> csak "kissé" komolyabb emberek több betűvel a nevük előtt komolyabb 
> dolgokkal foglalkoznak ott. És hihetetlenül megnehezíti a munkát. Saját 
> tapasztalatom is van ennek kapcsán, egy ELTE nagypályázatban (köbö 
> milliárdról van szó) dolgozom, ahol havi beszámolási kötelezettségem 
> van, és meggyőződésem, hogy a rendszer nem éppen megfelelően működik; 
> értsd: inkább a bürokratákat szolgálja, mint a tudományt. Ez 
> lefordítható a mi rendszerünkre is. A "beszámolók" ilyetén erőltetése 
> tovább bürokratizálja az amúgy is ebbe süllyedt TTK HÖK-öt.
>   
Azért egy nagypályázat erősen más. Nemcsak anyagilag, hanem 
struktúrájában is. Az szerintem nem annyira pörgős, mint a HÖK.
> A jelenlegi rendszer tökéletesen jó lenne, ha az egyes emberek komolyan 
> vennék.
>   
> Az információáramlás pedig akkor lesz jó, a a HÖK elnök beszámoltatgatás 
> helyett beszélne az aktuális helyzetről a tisztségviselőkkel, a 
> tisztségviselők pedig _maguktól_ keresnék föl az elnököt. A választmány 
> pedig kérdezhet, ahogy eddig is. Csak ne utólag.
>
> Úgy érzem személy szerint, hogy az információáramlás kérdését eddig meg 
> tudtam oldani, azt ami rám tartozik, a tisztségviselőknek pedig kellene 
> jönniük maguktól (mindkét esetre van pozitív negatív példa is).
>
> Az "információáramlás" állítólagos nehézsége nem szabályozgatással, 
> hanem az emberek hozzáállásával, munkakedvével javítható. Ezért ülök 
> sokat a hallgatói irodában pl. Érdekes egyébként, hogy ilyen problémákat 
> pont az az ember vet föl, aki egyébként a teljesen nyílt iktatást 
> olvasgatja. Ennél szabadabb információáramlást hova lehet még elképzelni?
>   
Az, hogy én tudok róla, mert ez a feladatom, attól még mások semmit nem 
tudnak.
>   
>> 3. Tisztségviselők és képviselők lemondása
>>
>>   
>>     
>
> Technikai jellegű, támogatandó javaslat.
>
> Továbbiakra reagálok később.
>
> Üdvözlettel:
>
>   





További információk a(z) ttkhok-kepviselok levelezőlistáról