[Kepviselok] tandíj és miegyéb

ELTE TTK HÖK Tanulmányi elnökhelyettes taneh at ttkhok.elte.hu
2007. Okt. 9., K, 00:53:07 CEST


Üdv!

> Csak hogy a sok beszólás mellett hasznos témáról is essen szó.
>
> Igazából volt már arra példa, és pont a tandíj esetében, hogy bár a HÖOK
> elnökség támogatta a tandíj elleni tüntetést, a TTK HÖK meg nem.

Igen, tudom. Pont ezért írtam, hogy ez lenne a kulcskérdés, erről kell
határoznunk. Olyasmiről vitázzunk, amiben dönteni is tudunk, márpedig ez
olyan. A reformok pedig sajnos nem

>
> Persze most kicsit más a helyzet, hiszen a HÖOK már nem a tandíj ellen
> tüntet, hanem egy más formában megvalósuló tandíj mellett érvel.

Ha jól tudom maga a demonstráció a tandíj ellen szól, és nem a HÖOK
javaslat mellett. Annyi az összefüggés, hogy ha a javaslatot az OKM nem
fogadja be, akkor lenne a tüntetés.

> És az érintettektől ismét megkérdezem: volt-e valaki a TTK HÖK-ből a
> HÖOK Kgy-n, ha nem, akkor miért nem, és ha nem, akkor miért nem mehetett
> le mondjuk más?

Részemről nem voltam lent: tanultam, és beteg voltam, igyekeztem
gyógyulni, ezért nem tudtam menni sem Bódvarákóra, sem Hortobágyra, sem
HÖOK-ra.
A többieket nem tudom. (Egyáltalán kit értesz érintettek alatt? Az
elnökséget? Tisztségviselőket?)
>
> Palkó Tamás
>


Üdvözlettel:
               Jánosi Attila
                ELTE TTK HÖK
          tanulmányi elnökhelyettes
             taneh at ttkhok.elte.hu






További információk a(z) ttkhok-kepviselok levelezőlistáról