[Kepviselok] TO-s levél és beszámoló

ELTE TTK HÖK Tanulmányi elnökhelyettes taneh at ttkhok.elte.hu
2010. Május. 10., H, 13:23:45 CEST


Szép napot!

Köszönöm Pene levelét, kb. egyetértek vele, örülök, hogy nem  nekem
kellett leírnom. (Mielőtt valaki megkérdezné, nem beszéltem vele, nem
miattam írta szerintem.). Szerintem nem az a fontos, hogy miért mondott le
Pene. Legalábbis a levél szempontjából. A mi hibánk is, tisztségviselőké,
képviselőké, hogy Pene lemondása kellett ahhoz, hogy ez a levél
megszülessen. Nem hinném, hogy egy agresszívabb jellegű levél segítené az
ügyet. Én ezt nem érzem politikának. Én ezt kulturált kommunikációnak
tartom. A mondanivalónkat szerintem ez is tartalmazza és természetesen
egyet értek, hogy nem szabad ennyiben hagyni az ügyet, ha nem történik
semmi. Mert ez nem egy kirakatlevél.

Amit Mészi a választmányi határozatról ír, az egyszerűen nem igaz. A
vádja, szerintem a legsúlyosabb, ami egy tisztségviselőt érhet:
szándékosan választmányi döntéssel ellentétesen cselekedtem. (persze a
KGY-val szembemenés durvább lenne) Nem volt ilyen választmányi döntés, nem
is lehetett, hiszen amikor a Választmány elfogadta a levelet már nyomdában
volt az utolsó előtti szám. Az a Választmány, amin Mészi is részt vett,
úgy döntött, hogy 2 hét múlva tárgyalja a megszövegezett levelet, ami meg
is történt, mint írtam is, így már akkor lehetett tudni (amikor Mészi is
ott volt), hogy nem lehet az utolsó előtti számban megjelentetni a
levelet.
Ez a bekezdés nagyon körülményes és hosszú, de egy ilyen súlyos vádra
igyekszem a lehető legpontosabban válaszolni. Ha valaki úgy dönt valami
miatt, hogy mégis Mészi álláspontja az igaz és direkt szabotáltam a
Választmányi döntés, az álljon fel a Küldöttgyűlésen és szólítson fel
lemondásra, különben szégyellje magát, méltatlan a képviselőségre. Ez
vonatkozik Mészire is, ha nem vonja vissza állítását.

Áronra kérdéseire:
A téma aktualitás szerintem és most már kiderült, hogy Pene szerint is,
nem az ő lemondása.
Papíros nyilvánosság alatt azt értem, hogy például megjelenik a
faliújságokon.
Több választmányi tag, ha akarja majd szól, hogy kik azok, azért nem írtam
neveket és nem is szeretnék, mert nem akarok mögéjük bújni, ha akarják
majd mondják, hogy rábólintottak, én ezt azért nem tekintettem hivatalos
nyilatkozatnak a részükről.
A nyilvánosság szerintem maximális lesz, nem értem Áron megjegyzését az
elkapkodásról, nem húzzuk a megjelenést, egyedül a Nyúzban jelenik meg
később.

Tisztelettel:
Dukán András Ferenc :)
Tanulmányi elnökhelyettes
ELTE TTK HÖK
E-mail: taneh at ttkhok.elte.hu
Telefon: (1) 372-25-00/6054
Mobil: +3630-561-39-13

>
> Kedves (egykor volt) képviselőtársak, kedves Mészi!
>
> Minimálisan, de azért én is hibásnak érzem magam amiatt, hogy némi
késedelmet szenvedett az iromány, és habár tényleg picit puha, de
összességében elégedett vagyok vele. Több mint a semmi, sőt, mióta én
ide járok, szerintem nem volt hasonló levélke a Nyúzban (No
> persze megeshet, hogy tévedek...). Lépjünk túl azon, hogy Pene a TO
miatt hagyta ott a tisztségét, ne a földbe döngölni akarjuk őket
"miattam".
>
> Ahogy a szacskók elmondásából lejött, igazából két TO-ssal van
> komoly gond (persze az általános problémákat sem kell elfelejteni), így
lehet, hogy egy keményebb hangú levéllel nem is tudnánk célt érni, már
ami a TO egészét illeti.
>
> Szerintem várjuk meg a választ (sőt, először a megjelenést:D), majd
utána tartsuk Dukiban a lelket nyáron, hogy huszadjára is kérdezzen rá
Homonnay dékánhelyettes úrnál, hogy ugyan hogyan is állunk, és hogy
milyen előrelépések történtek az ügyben, és hogy lesz-e TOMHV, és hogy
és hogy és hogy... Meg persze, hogy tájékoztasson minket mindenről.
>
> Ezután meg reméljük, hogy a következő évben beiratkozókkal már
> emberi hangon és halálpontos információk alapján tudatják, hogy mit, hol
és hogyan. Ha megint előjönnek a régi problémák, szerintem csak akkor
lesz itt az ideje a Áron és Te általad ambícionált
> radikálisabb útnak.
>
> Ami pedig a "Miért is mondott le Pene" kérdést illeti, még mindig nem
tudtam eldönteni, hogy tényleg kiküldjem-e az ezer hallgatómnak a
történetemet. (Azt már megkapták, hogy lemondtam, és olvashatták a
Nyúzban is.) Nem hétköznapi hősökre, hanem normálisan működő TO-ra van
inkább szükségük. De ha ragaszkodsz hozzá, hogy leírjam nekik mi
történt, akkor megteszem :)
>
> Ja, és csatoltam a Szakterület életének élménybeszámolóját :)
>
> udv,
> Pene
>
> On Hét, Május 10, 2010 3:12 am, Mészáros Csaba wrote:
>> Ott voltam azon a választmányon ami jóval az ominózus kgy után nagy
kegyesen felvette napirendjére az ügyet. Ott az volt a megállapodás,
hogy
>> az utolsó előtti nyúzban jelenik meg a levél, és az utolsó számban lehet
>> reagálni. Ezt sikerült elegánsan kikerülni.
>>
>> sokan mondják, hogy a levél nem rossz. Hát ha azt vesszük, hogy mennyire
>> lehetne rossz, ahhoz képest valóban nem olyan rossz. Én el tudtam volna
>> képzelni egy kicsit kevésbé nyalizósát, de az utóbbi időben ez a módi
>> ebben az önkormányzatban.
>>
>> A választmány ezt a tervezetet egyhangúan fogadta el. Felhívnám a
figyelmet arra, hogy EGYHANGÚAN!
>>
>> Nem tudom mit kéne tennünk itt néhányunknak. Az biztos, hogy lesz a
blogomon egy írás erről, és az is ki fog menni a hallgatóknak, ahol
arról
>> is szó lesz, miért akarják néhányan ha nem lenne ebből túl nagy ügyecske,
>> még a végén visszajutnának a szálak hozzájuk és akkor gond lenne.
>>
>> Azonban ezt félretéve KOMOLYAN kérek minden jó érzésű, magát felelős
képviselőnek valló embert, hogy a Küldöttgyűlésen a beszámolókban a
szavazatával is adjon hangot annak a fajta "politizálásnak" ami ebben
az
>> ügyben is történt.
>>
>> A Kgy-én, a végén elmondtam -mert sokan felháborodtak -, hogy ki kell
>> állni ezekért az elvekért, és akinek nagy volt a hangja annak
>> továbbra is
>> az ügy mögött kell állnia, ha tényleg komolyan gondolja! Kezdve avval,
>> hogy felelősségre vonja a megfelelő tisztségviselőket, és
>> választmányi
>> tagokat, akik engedték, hogy az ügy elhúzódhasson, és megszülessen ez a
>> kirakatlevél.
>>
>> Sajnálatos és szánalmas, hogy a szakterület hallgatóinak fogalmuk sincsen
>> az ügyről, és a LEN rengeteg embernek kellett újra és újra
>> elmagyaráznom,
>> hogy mi történt, mert fogalmuk sem volt, hogy miért mondott le Pene. van
>> aki az is újdonság volt, hogy lemondott. Külön sajnálom azt is, hogy
néhány öreg csatalónak kell kardoskodni Penéért, akiknek mondjuk már
sok
>> minden nincs hátra ebben az önkormányzatban, és a fiatalok akiknek kéne
>> előre menni, nem igazán állnak egyként Pene mögé.
>>
>> Összességében azt mondhatom nagyon sok ember szégyelhetné magát ebben az
>> önkormányzatban.
>>
>> Mészi
>>
>>
>>
>>
>>> ELTE TTK HÖK Tanulmányi elnökhelyettes írta:
>>>> Várom reakcióitokat!
>>>>
>>>
>>> Kedves András Ferenc,
>>>
>>> reakcióm:
>>> A kedvenc részem, az "Önök, mint a hierarchia csúcsán álló
>>> vezetők"
>>> illetve az elhatárolódás. Önkormányzatunk hierarchiájának csúcsán álló
>>> vezetői mostanában szeretnek elhatárolódni a hatékony
>>> munkavégzéstől. Ez
>>> a remek levél valóban megér minden nyilvánosságot, amit semmi
>>> esetre sem
>>> szabad elsietni, a téma aktualitásától (a Pene-féle ügy) pedig
mindenképpen érdemes elhatárolódni és kerülni.
>>>
>>> A "papiros" nyilvánosságot nem teljesen értem. Valamiféle
>>> röpiratot,
>>> szamizdatot vagy kiragasztható nyúzoldalakat képzeljünk el (a
>>> választásról "lemaradt" képviselőjelöltekhez hasonlóan)?
>>> A "több választmányi tag" pontosan mit takar? Többet, mint a
>>> kevesebb?
>>> A szeptemberi (nyakunkon van) megjelenés előtt azért mindenképpen
javasolnám a "helyzet javítása" érdekében a keltezés alatti rész
átgondolását.
>>>
>>> Üdvözlettel:
>>>
>>> Szenes Áron
>>>
>>> ui.: legközelebb jó lenne, ha megkapnánk az anyagot TIFF-ben is!!!
>>>
>>> _______________________________________________
>>> Kepviselok mailing list
>>> Kepviselok at ttkhok.elte.hu
>>> http://ttkhok.elte.hu/mailman/listinfo/kepviselok
>>>
>>
>>
>>
>> _______________________________________________
>> Kepviselok mailing list
>> Kepviselok at ttkhok.elte.hu
>> http://ttkhok.elte.hu/mailman/listinfo/kepviselok
>>
>
>
> ----- ----- ----- ----- -----
>
>    Tabajdi Péter a.k.a. Pene
>          ex-ELTE TTK HÖK
>    Földrajz- és Földtudományi
>     szakterületi koordinátor
>
>       tel: 30/349-5471
>    honlap: http://foldtud.elte.hu, http://elte.pene.hu
>       MSN: incolapdpene at hotmail.co.uk
> fogadóóra: minden csütörtökön 14-16 óra között a déli HALI-ban (00.732)
_______________________________________________
> Kepviselok mailing list
> Kepviselok at ttkhok.elte.hu
> http://ttkhok.elte.hu/mailman/listinfo/kepviselok
>








További információk a(z) ttkhok-kepviselok levelezőlistáról