[Kepviselok] PR és kommunikációs csapat - nyitott lehetőségek

Hallgatoi Alapitvany - Elnok alapelnok at alapitvany.elte.hu
2010. Nov. 11., Cs, 18:35:26 CET


Kedves Tisztségviselők!

Amennyiben nem probléma, szeretném kérni az Elnök Úr állásfoglalását és
véleményét a felmerült kérdéssel kapcsolatban!
Ugyanis kíváncsi vagyok, hogy a HÖK vezetőjeként ő hogyan látja ezt a
"vitát", amit én nem redukálnék le nézetkülönbség szintjére.
Ez itt most két konkrét ember és tisztségviselő között zajlik, ám a kérdés
általános, és sokkal szélesebb spektrumú ennél.

Természetesen, ahogyan megírtam már az Esélyegyenlőségi Biztos Úr számára
is, nekem is van véleményem, egész markáns, de nem tisztem ezt itt
kifejteni, nem is szeretném, ám a HÖK vezetőjének állásfoglalására
kíváncsi vagyok!

Bízom benne, rajtam kívül többen is.

Üdvözlettel:

Ónodi Ferenc


> Sziasztok!
>
> Köszönöm a válaszodat!
>
> Előző levelemet azzal egészíteném ki, hogy nem arra gondoltam feltétlenül,
> hogy mindent neked egyedül kéne elvégezned, a fő gondom a megfogalmazással
> volt.
>
> Valóban, a szoceh sem egyedül bírálja el az 1780 szoctámot, azonban az
> irányítása alatt dolgozik a KÖB (csoport, bizottság) akik ezt helyette
> megteszik. Azonban. Az adott munkacsoportok tagjai(amik nagyon sok
> tisztségnél élnek) nem állnak "munkaviszonyban" a hozzájuk tartozó
> tisztségviselővel, és nem kapnak "havi rendszerességű juttatást". Az
> elvégzett munkát az eredményeket összegezve bepályázza az adott
> tisztségviselő ezeket a munkákat, majd a küldöttgyűlés erről dönt.
>
> Tehát a gondom még egyszer (ezt már személyesen is elmondtam) pont az
> egész megfogalmazásával volt. A HÖK nem embereket foglalkoztat (tisztelet
> az irodavezek kivételének), hanem közösségi munkára buzdítja azokat.
> Persze az igényesen elvégzett munka jutalommal jár, de nem fizetéssel
> (kivéve természetesen a tisztségviselőket, akik azonban választva vannak
> és jelölésükkel vállalják beszámolási kötelezettséggel a kiadott feladatok
> elvégzését).
>
> Valamint az, hogy ez a levél a képviselőkön kívül a mentor listára is
> kiment, amely nem hiszem hogy "belső kör" lenne. Másrészt pont a HÖK
> PR-jának nem hiszem hogy jót tenne ez a kommunkációs fogás. Mindenesetre
> ebbe inkább nem szólok bele, mert a te szakterületed.
>
> Köszönöm hogy meghallgattatok!
>
>
> ---
>
> Sándor Máté Csaba
>
> ELTE TTK-HÖK Esélyegyenlőségi biztos
>
> esely at ttkhok.elte.hu
>
>
>> Szervusztok!
>>
>> Először is köszönöm a nyílt kérdést alább a válaszom, reakcióim.
>>
>> Bizonyára mind áttekintették a munkaköri leírásomat amit a személyes
>> honlapra feltöltöttem, és feltételezem a pályázatot is. A "munkaköröm"
>> része 4 nagy terület, amelyet (divatos szóval élve) outsourcingolok,
>> kiszervezek.
>>
>> Miért tartom ezt hasznos, jó és működő modellnek?
>> - számomra a legfontosabb a csapatban dolgozás, több szempont együttes
>> jelenléte, és a kollégák bevonása minél több munkafolyamatba
>>
>> - nem titkolt célja a kiszervezésnek az utánpótlás keresés (learning by
>> doing)
>>
>> - dőre dolog lenne abba hibába esni, hogy Titán módjára (habár ők is
>> 4-en
>> voltak) egyedül valósítok meg projektet - ahogy erre már láttunk
>> precedenst - és láttuk az eredményeit is
>>
>> - az ötlet és a feladat sok, az idő kevés - az összes részfeladat
>> elvégzése közel egy teljes állásnak megfelelő munkamennyiséget jelentene
>> egy személy részére, így becslésem szerint akár 2 évig is kommunikációs
>> lehetnék - ezt pedig senki nem szeretné :)
>>
>> A tevékenység gyakorlati vetületén (honlap, PR cuccok beszerzése,
>> plakátolás, etc.) jómagam is fogok igen jelentős mértékben dolgozni,
>> ellenben határozottan örülök, hogy mindezt nem egyedül, hanem egy lelkes
>> társasággal együtt végezhetem, akik ezen keresztül akár új ismereteket
>> szerezhetnek.
>>
>> Feltételezni sem merem, hogy egy projektfeladat és egy felelősségteljes
>> munka elvégzését ne próbáljuk valahogy meg honorálni - természetesen
>> erős
>> és nem szokványis lépés volt a "projektfeladatot" munkának, a hallgatói
>> jutalmat "fizetésnek" nevezni, de tekintsünk néhány abszurd példát:
>>
>> - a szociális elnökhelyettes egyedül bírál el ~1700 pályázatot
>> - a szervező elnökhelyettesünk egy személyben építette a Gólyabálon a
>> színpadot, pénztárazott, tárgyalt és sört csapolt
>> - a külügyi biztosunk egymaga építi a hallgatói külföldi kapcsolatokat,
>> mentora minden külföldi hallgatónak, közel 5 nyelven beszél folyékonyan
>>
>> Kidolgozott projektterv alapján minden tisztségviselőnek (így akár Neked
>> is) lehetősége van a kiszervezés-modellt alkalmazni, így több energia
>> marad a kevésbé látványos háttérmunkára, a tapasztalatcserére, egyszerre
>> több különböző projekt is futhat, az ötletek összeadódnak,
>> dinamikusabban
>> haladnak a feladatok.
>>
>> Ha jól érzem a modell megítélésben tér el a véleményünk - mindemellett,
>> a
>> megfogalmazásom ("munka", "fizetés") minden kétséget kizáróan
>> provokatív,
>> szemtelen és őszinte volt! :)
>>
>> Köszönöm az észrevételt, szívesen fogadok hasonló leveleket!
>> Atesz
>>
>>> Kedves Atesz!
>>>
>>> Pénteken hívtad fel a figyelmünket arra, milyen fontos az őszinteség és
>> a
>>> nyílt kommiunikáció, ezért írom a listára is meg a véleményemet.
>>>
>>> Szerintem a fentebb felvázolt "munkakörök", amelyekre te úgymond
>> "beosztottat" szeretnél felvenni, és neki "fizetést" biztosítani,
>> pontosan
>>> a te munkaköröd részét képezik. Ezen a két dolgon kívül ugye még
>> hivatalosan a plakátfelületek kezelését határoltuk be a kommunikációs
>> biztos alá, amit ugye szitnén már "kiosztottál" másnak. Fentebbiek miatt
>> engem zavarna ha ezeket a "munkaköröket" létrehoznád. Megértem az
>> utánpótlásnevelési célzatot, azonban szerintem ennek nem ez a módja.
>>>
>>> Amennyiben ezt a koncepciót a hök támogatja, akkor én (mivel így
>> mindenkinek meg kell adnia az esélyt személyi alkalmazottak felvételére)
>> szeretnék felvenni egy fő Pszichológiai tanácsadás koordinátort,
>> valamint
>>> egy fő Kari Honlapakadálymentesítési asszisztenst :), részletek később.
>>>
>>> Köszönöm, hogy meghallgattatok, várom a reflexiókat!
>>>
>>> Tapi
>>>
>>> Esélyt!
>>>
>>>
>>>> FELHÍVÁS!
>>>> Továbbra is nyitott az alábbi 2 lehetőség minden kommunikáció iránt
>> érdeklődő mentror/képviselő felé, kiváltképp azok számára akik
>>>> kacsintgatnak a terület irányába, vagy épp kipróbálnák magukat. 1. TTK
>> HÖK honlap
>>>> 2. PR asszisztens :)
>>>> -----------------
>>>> 1. TTK HÖK honlap
>>>> -----------------
>>>> Várható és Atesszal vállvetve végezhető feladatok:
>>>> - a mostani szerkezet megismerése
>>>> - ötletek szerkezet átalakításra, más hasonló funkciójú oldalak
>> megismerése
>>>> - tartalmi rendszerezés
>>>> - Dudi aktív ösztönzése az átalakításra, új funkciók beépítésére -
>> tesztelés, próbálgatás, visszajelzések begyűjtése
>>>> Lehetőségek:
>>>> - webes kommunikáció megismerése
>>>> - honlapfejlesztési skill-ek
>>>> - nyitás új design felé (kérdőjeles)
>>>> Elvárás:
>>>> - nyitottság (azaz nem szükséges semmilyen informatikai háttér) -
>> megbízhatóság
>>>> - türelem :)
>>>> - rugalmasság (informatikusunk gyakran csak késő este van bent)
>> szükséges ráfordítás: 4-5 óra/hét
>>>> Időtartam: a projekt lezártáig
>>>> Díjazás: jutker, havi rendszerességgel
>>>> --------------
>>>> 2. Asszisztens
>>>> --------------
>>>> Végzendő feladatok:
>>>> - arculat megismerése
>>>> - arculati "kézikönyv" tartalmi összeállítása (tudok mintát adni
>>>> hozzá,
>>>> ez
>>>> várhatóan 1 db A4-es oldal lesz)
>>>> - reklámtermékek begyűjtése, rendelés intézése
>>>> - az arculati szabályzat betartásának felügyelete
>>>> Elvárás:
>>>> - nyitottság (azaz nem szükséges PR háttér)
>>>> - szépérzék :)
>>>> Szükséges ráfordítás: 2-3 óra/hét
>>>> Időtartam: folyamatos, a munka oroszlánrésze az arculati kézikönyv
>> összeállításáig tart
>>>> Lehetőség: a terület megismerése
>>>> Díjazás: jutker alapú, havi rendszerességű, az elvégzett
>>>> munkamennyiség
>> fényében
>>>> atesz at kamunikácio.hu
>>>> --
>>>> Attila Maxim Ferenczi
>>>> ELTE TTK Hallgatói Önkormányzat
>>>> Kommunikációs Biztos
>>>> E-mail: kommunikacio at ttkhok.elte.hu
>>>> Tel.: +36(30)4831180
>>>> _______________________________________________
>>>> Kepviselok mailing list
>>>> Kepviselok at ttkhok.elte.hu
>>>> http://ttkhok.elte.hu/mailman/listinfo/kepviselok
>>>
>>>
>>> ---
>>>
>>> Sándor Máté Csaba
>>>
>>> ELTE TTK-HÖK Esélyegyenlőségi biztos
>>>
>>> esely at ttkhok.elte.hu
>>>
>>>
>>
>>
>> --
>> Attila Maxim Ferenczi
>> ELTE TTK Hallgatói Önkormányzat
>> Kommunikációs Biztos
>> E-mail: kommunikacio at ttkhok.elte.hu
>> Tel.: +36(30)4831180
>>
>>
>>
>>
>>
>> _______________________________________________
>> Kepviselok mailing list
>> Kepviselok at ttkhok.elte.hu
>> http://ttkhok.elte.hu/mailman/listinfo/kepviselok
>>
>
>
>
> _______________________________________________
> Kepviselok mailing list
> Kepviselok at ttkhok.elte.hu
> http://ttkhok.elte.hu/mailman/listinfo/kepviselok
>


-- 
Ónodi Ferenc László

ELTE TTK Hallgatói Alapítvány
Kuratóriumi elnök
Mobil: (00-36)30-68-47-819
Iroda: (00-36)1-38-12-101
Fax: (00-36)1-38-12-102
Email: alapelnok at alapitvany.elte.hu
Weboldal: http://alapitvany.elte.hu





További információk a(z) ttkhok-kepviselok levelezőlistáról