[Kepviselok] Pályázat tanulmányi elnökhelyettesi posztra

Dukán András Ferenc dukan at ttkhok.elte.hu
2010. Sze. 22., Sze, 15:41:28 CEST


Kedves leendő képviselők!

Csatolva különféle formátumokban, illetve alant olvashatjátok
pályázatomat. Alapvetően a júliusi pályázatom, de frissítésre,
átdolgozásra került. Örömmel veszem, ha elolvassátok, akár újra is.

Tisztelettel és vidámsággal:
Dukán András Ferenc :)
megválasztott képviselő
matematika szakterület
ELTE TTK HÖK

Pályázat tanulmányi elnökhelyettesi tisztségre

1. Bemutatkozás

Dukán András Ferenc vagyok. 1988. 11. 20-án születtem Tapolcán. Életem
első pár évét Ajkán töltöttem, azóta Budapesten élek. Iskolai
tanulmányaimat a Kék Általános Iskolában, majd a budapesti Piarista
Gimnáziumban végeztem. 2007. szeptemberében sikeres vendéglátó vállalkozó
OKJ vizsgát tettem. Ugyanekkor (2007. szeptember) kezdtem meg egyetemi
tanulmányaimat. Idén nyáron szereztem az ELTE-n matematikus diplomát.
Szeptember óta tanári MA-s hallgató vagyok (matematika és történelem
modulon).
Idén harmadszor választottak meg a TTK HÖK képviselőjének. Eddig az
Ellenőrző Bizottság tagjaként, később elnökekén, majd november óta a TTK
HÖK tanulmányi elnökhelyetteseként tevékenykedtem.

3. Tervek, teendők

a) Rutinfeladatok

A tanulmányi elnökhelyettes legfontosabb feladata véleményem szerint a
hallgatók folyamatos informálása. Ennek fő fóruma a hallgatói e-mailek
gyors és precíz megválaszolása. Ezen kívül fontosnak tartom és ezért
szeretnék írni a Nyúzba cikkeket a fontosabb teendőkről, határidőkről,
tudnivalókról. A ttkhok.elte.hu tanulmányi hírek rovatát frissíteni,
karbantartani szeretném, erre az elmúlt fél évben még nem kerítettem sort.
Az ETR-es TTK kari fórumos és egyéb kérdésekre szeretnék továbbiakban is
válaszolni. A tájékoztatásban nagyon hangsúlyosan számítok a mentorokra,
mentorrendszerre. Továbbra is informálnám őket a mentor-listán keresztül.
A korábbi rendszerű képzésben tanulók tájékoztatása minden eddiginél
fontosabb feladat, hiszen kifutó képzésről lévén szó, egyre inkább csak
eseti kezelésekkel tudjuk kezelni a felmerülő problémákat.

Szeretném bevonni az új érdeklődőket a Tanulmányi Csoportba ezáltal még
hatékonyabbá tenni. A lista frissítése már megtörtént, remélem hatékony
munkát tudunk majd végezni. A nyári vezetőképzőn szekciót tartottam, az
ott megbeszélt dolgokat elkezdtem megvalósítani és továbbra is szeretném
folytatni. Ha több fórumon (nem csak szórványos hallgatói panaszokon
keresztül) jut el hozzám az információ, sokkal hatékonyabban tudjuk
megoldani, egy kurzus, tanegység, tanterv kapcsán felmerült problémákat.
Az informálást is jobban segítené véleményem szerint, ha néhány képviselő
az átlagosnál jobban felkészült.

b) Projektek

A felsőoktatási kiállításokat, nyílt napokat komolyan kell vennünk. A TTK
iránt érdeklődők alacsony száma miatt, minden lehetőséget meg kell
ragadnunk leendő hallgatók toborzására. Szerencsére ezen a téren rengeteg
előrelépés történt az elmúlt években, ez érezhető a felvettek lassan
növekvő számán. Ezen a területen mindenképp számítok az Alapítvány
eddigihez hasonló segítségére, illetve szeretnék lehetőségeimhez mérten
segíteni nekik az Egyetemet, Kart népszerűsítő tevékenységeikben.
Szeretném, ha a Tanulmányi Csoportra támaszkodva az Egyetemet, Kart,
szako(ka)t reprezentáló fórumokon az összes szakunk a lehető legjobb
megjelenéssel, felkészültséggel lenne jelen. A legfontosabb az Educatio
lesz ezen a téren. Nagy eredménynek, hogy olyan emberek (is) legyenek ott,
akik bármely érdeklődő, bármely szakot érintő kérdésére válaszolni tud.
Kiemelt hangsúlyt szeretnék fektetni a leendő MSc-sek informálására.

Az elektronikus dékánhelyettesi kérvény majdnem teljesen elkészült, ennek
bevezetését fontos feladatomnak gondolom. Ebben számítok az informatikus
segítségére. Az elektronikussá tétel remélhetőleg meggyorsítaná az
ügyintézést, illetve jobban átlátnánk a hallgatók kérvényezési okait is. A
TO-val már megtörténtek az előzetes egyeztetések. Jelenleg úgy tűnik, hogy
az elektronikus felületen kitöltött kérvényekből egy pdf fájlt fogunk
generálni, ezt kell leadni a TO-n. A felület a ttkkerveny.elte.hu-n már
megtekintheto.

A Tudományos Csoporttal szeretnék együtt dolgozni, úgy gondolom az ő
feladatuk áll a legközelebb az enyémhez. Bármiben segítségükre leszek,
amiben igénylik.

Az Msc-s hallgatókra nagyobb figyelmet kívánok fordítani. Első lépésként
mind a 6 mesterszakos beiratkozáson megtartottam a TTK HÖK bemutatkozását
és a legfontosabb év eleji információkat átadtam. Jelenleg még új a
képzés, nem ismerjük a problémáikat. Most, hogy én is mesterszakos lettem,
remélhetőleg könnyebben megy majd az informálásuk, segítésük. Problámáik
orvoslásával nem kéne megvárni az első évfolyam végzését, amit lehet menet
közben orvosolni kell. Szeretném az év során ezek felülvizsgálatát is
elkezdeni.

Szintén probléma, hogy a különböző tantervek, információk, hivatalos
tájékoztatásokban ellentmondásokat mutatnak. Mindenképp szeretném a TO
honlapját és a tanszékek, intézetek honlapját szinkronba hozni. Ez az új
tantervek esetében talán egyszerűbb feladat, de mindenképp sok munkát
igényel, ebben is számítok a leendő Tanulmányi Csoport segítségére. Az
ETR-es tantervek hibái esetén ennél összetettebb a helyzet, itt a
megfelelő tájékoztatásra helyezném a hangsúlyt.

HKR kari különös részeinek felülvizsgálatát már régóta tervezem. Az elmúlt
időszakban, akár a nyári vezetőképzőn is már beszéltünk erről a Tanulmányi
Csoporttal. A következő félév feladatai közé ez is mindenképp
beletartozik.

Utolsó jelentős probléma a tanárképzés helyzetére szeretnék kitérni. Mivel
én is részt veszek benne, jól látom a problémákat, hibákat, lehetőségeket.
Jól látható, hogy a jelenlegi rendszer tele van hibákkal. Ezért nagyon
fontos, hogy mint a természettudományos tanárképzés zászlóhajója a
jelenlegi kezdeményezéseket támogassuk, javaslatainkat jelezzük az
aktuális fórumokon. A jelenlegi hangulatban várható a tanárképzés
átstrukturálódása, ezt nekünk katalizálni kell. Ennek első lépései a
nyáron megtörténtek. A hírek szerint elkészült az új felsőoktatási törvény
0. verziója. Ezt kíváncsian várjuk, mert meghatározza a következő pár
évünket, mind hallgatóként, mind érdekképviselőként.

Legutóbbi pályázatomban leírt ötletem nem adtam, fel a megvalósítás
azonban még hátra van. Számos egyetemen, főiskolán van nyári
vizsgaidőszak. Ez azt jelenti, hogy azokból a tárgyakból, amiket
kontatktóra nélküli keresztfélévben végezne el a hallgató, saját
felkészüléssel (nálunk is vannak ilyenek), vizsgázhatna nyár végén. Így
nem okoz csúszást, nem veszít államilag támogatott félévet, aki ezt
vállalja. Ehhez egy kevés oktatói erőbefektetés kéne. Úgy vélem a TTK-n
számos oktató meggyőzhető, eléggé hallgatóbarát ahhoz, hogy ezt vállalja.
A nehezebb kérdés a HKR módosítása. Ha Kar támogat minket úgy gondolom,
van rá esély. Mindenesetre szeretném körbejárni a problémát, megvizsgálni
a lehetőségeket.

Hasonló előttem álló feladat az elektronikus index bevezetése, illetve a
lehetőségeinek a megvizsgálása. Ebben remélhetőleg az EHÖK új kabinetje is
partner lesz.

A vezetőképző tanulmányi szekciójának egyik fontos témája volt az
érdekképviseleti koncepció. Eddigi álláspontom továbbra is megtartom:
feladatunknak gondolom, hogy a kiemelkedő tehetségű hallgatók mellett a
tehetséges, de gyengébb alapokkal érkezett, illetve a szorgalmas hallgatók
közül mindenkinek legyen esélye elvégezni a képzést, aki felvételt nyert.
Számos lépés történt az „átlag” BSc-sek segítésére, elég csak
a tantervi háló felülvizsgálatára vagy a túlfutók költségtérítésének
csökkentésére gondolni. A szekcióval arra jutottunk, hogy óvatosan kell
bánni a kedvezményekkel és a szakjuk elvégzésére alkalmatlan hallgatókat
ki kell szűrnünk. Ezért további ésszerűsítések mellett, szigorításokra is
szükség lenne. Az első lépéseket már megtettem, a dékánhelyettesi
kérvények koncepciózusabb bírálásával.

A Tanulmányi Osztállyal megkezdett szorosabb együttműködést folytatni
kell. A nyílt levélre adott válaszuk publikálása megtörtént A szekción
felmerült számos jó ötlet gyakorlati megvalósításra, ezeket igyekszem a
kar felé tolmácsolni. A véleményláda felállítását pedig ellenőrizni kell,
a hallgatókat pedig bíztatni a használatára.

A Kar Kiváló Hallgatója cím az idei botrányok elkerülése érdekében fontos,
hogy átgondolásra kerüljön. Ennek szempontjait szintén megbeszéltük a
szekcióval.

c) Ülések

Mivel a tanulmányi elnökhelyettes delegált tisztségénél fogva a legtöbb
kari, egyetemi bizottságba, ezért úgy döntettem külön pontot szentelek
gondolataimnak ezekről.

Kari Tanács: A legfontosabb itt a felkészült részvétel, az észrevételek
előzetes megvitatása. Ebbe már számos alkalommal volt alkalmam betekintést
nyerni.
Kari Tanulmányi Bizottság: A tavalyi  alakuló Küldöttgyűlés óta tagja
vagyok. Úgy gondolom ez az a fórum, ahol a legtöbbet tehet kari szinten
egy tanulmányi elnökhelyettes. Igyekeztem eddig is a lehető legjobban
képviselni a hallgatók érdekeit és több eredményt is elértem.
Kreditátviteli Bizottság: Ennek munkáját a szakos bizottságok látják el,
de természetesen a kreditátvitel szabályaival tisztában vagyok.
Jegyzetbizottság: Kari Tanácshoz hasonlóan az előzetesen megbeszélt HÖK-ös
álláspont képviseletét tartom a legfontosabbnak. Szeptemberben kb. 10
millió forintról fog döntést hozni, a legutóbbi ülésen elhangzott HÖK-ös
javaslatok gyakorlati megvalósítása a célom.
Fegyelmi Testület: Bár delegált a tanulmányi elnökhelyettes, a 10 delegált
közül csak egy vesz részt az adott ülésen. Amennyiben én lennék, a
szabályzatokat ismerem, felkészültem erre a feladatra is.
EHÖK Tanulmányi Bizottság: Tanulmányi elnökhelyettessé választásom előtt
is vettem már részt ülésén. Az elmúlt fél év során teljesen bekapcsolódtam
munkájába. Az összetétele várhatóan a legutóbbi üléshez képest egész más
lesz szeptemberben, illetve az EHÖK vezetőképzőn.
Választmány: Itt mindig a Kar hallgatóinak érdekeit szem előtt tartva
kívánok döntést hozni, ahogy eddig is tettem. Fontosnak tartom, hogy a TTK
HÖK szabályosan, hatékonyan működjön és ne a képviselők, tisztségviselők,
barátok érdekeit szolgálja, hanem az Önkörmányzat minden tagjáét. Úgy
gondolom, hogy egy elnökhelyettes  nem csak szakterületének vezetője,
hanem választmányi delegáltsága okán, rá kell, hogy lásson a HÖK többi
területére is, felelős döntéseket kell tudnia hozni.
EHÖK Küldöttgyűlés:  Az előző fél évben részt vettem a munkájában.
Bizonyos kérdésekben frakcióban szavaztunk, más esetekben pedig igyekeztem
a lehető legjobb döntést hozni, a Választmánynál leírt elvekhez hasonlóan.
Felvételi Bizottság: Bár hivatalos delegálás még nem történt, legutóbbi
ülésén én képviseltem a HÖK-öt. A szakos felvételi bizottságok munkáját
hangoltuk össze.

4. Motiváció, záró gondolatok

Úgy érzem, hogy rászolgáltam az előző megválasztásaimkor (akár tavaly,
akár pár nappal ezelőtt. nekem szavazott bizalomra. Szeretném
megvalósítani az ebben a pályázatban, illetve júliusban elkészült
programomban leírt dolgokat. Ehhez kérem bizalmatokat. Eddig a júliusban
vázolt terv szerint dolgoztam, azután is, hogy kiderült, hogy nem volt
érvényes a megválasztásom. Erről majd a záró küldöttgyűlésen, illetve
igény esetén természetesen akár az alakulón is beszámolok.
Szeretnék továbbra is segíteni hallgatótársaimnak, eredményes
érdek-képviseleti, „HÖK-ös” munkát végezni!
Bármilyen kérdést, megjegyzést örömmel veszek!

Köszönöm, hogy elolvastad:
Dukán András Ferenc :)
dukan at ttkhok.elte.hu
+36305613913



--------- következő rész ---------
A non-text attachment was scrubbed...
Name: tanehpalyazat_20100922_DAF.doc
Type: application/msword
Size: 77312 bytes
Desc: nem elérhető
URL: <http://listbox.elte.hu/pipermail/ttkhok-kepviselok/attachments/20100922/aed3b304/attachment.doc>
--------- következő rész ---------
A non-text attachment was scrubbed...
Name: tanehpalyazat_20100922_DAF.odt
Type: application/vnd.oasis.opendocument.text
Size: 41789 bytes
Desc: nem elérhető
URL: <http://listbox.elte.hu/pipermail/ttkhok-kepviselok/attachments/20100922/aed3b304/attachment.odt>
--------- következő rész ---------
A non-text attachment was scrubbed...
Name: tanehpalyazat_20100922_DAF.rtf
Type: application/rtf
Size: 31254 bytes
Desc: nem elérhető
URL: <http://listbox.elte.hu/pipermail/ttkhok-kepviselok/attachments/20100922/aed3b304/attachment.rtf>
--------- következő rész ---------
A non-text attachment was scrubbed...
Name: tanehpalyazat_20100922_DAF.pdf
Type: application/pdf
Size: 74412 bytes
Desc: nem elérhető
URL: <http://listbox.elte.hu/pipermail/ttkhok-kepviselok/attachments/20100922/aed3b304/attachment.pdf>


További információk a(z) ttkhok-kepviselok levelezőlistáról