[TTK HÖK -Képviselők]válaszok és új kérdések

Kornél Béni kornelbeni at gmail.com
2015. Nov. 10., K, 01:01:30 CET


Sziasztok!

Csak azokra reagálnék röviden, ahol meg lettem szólítva:

-Részt vettem az első bejáráson a hajón. Több dologról is beszéltünk, ami
buktató lehet, többek között a tetőterasz, a rakpart és a helyi technikáról
is esett szó. Dukinak a helyszínen jeleztem, hogy szerintem nagyon-nagy
gond lesz a ruhatárral kifele menet (persze ez lehet hogy már nem volt új
info). Korábban ilyet nem mondtam.

-Tudom hogy az utólagos jegy csak azért lett később kommunikálva, mert
később lett kitalálva. Nem gond, ez inkább csak elvi szinten problémás
szerintem.

-A véleményem a gólyahajó fellépőjével kapcsolatban hosszú ideje
változatlan. Ezt a véleményemet elmondtam, amikor valaki megkérdezte.
(konkrétan ebbe nem szóltam bele). Duki felhívott, hogy mit gondok, ugyan
azt mondtam mint mindig. Azt is megkérdezte, szerintem ki kellene, elsőként
az Animal Cannibalst javasoltam (és persze Denizt is jó ötletnek
tartottam). Hangsúlyozom, nem voltam döntéshelyzetben! Duki felhívott, a
megadott fellépőt szervezzem le a megadott időre. Ez maradéktalanul
megtörtént, hiszem akkor is mint mindig, igyekeztem támogató jelleggel
hozzáállni a kérdéshez. A Választmány megkerülését nem kommentálnám, bár
nem tudom kit takar a "megkerülték". Meg lettem kérve valamire, ennek
eleget tettem, nem éreztem feladatomnak egyeztetéseket indítani.

-A biztonsági tervet természetesen a cég készíti el (én mondjuk szeretek
aktívan részt venni a folyamatban és szerintem érdemes is, de ez más
kérdés). A szervezői hatáskörbe tartozó kérdések terén mindig határozott
álláspontot kell képviselni. A biztonsági terv nem tartalmaz minden
releváns információt, ezért szükséges az előzetes, részletes egyeztetés. A
biztonsági terv minőségének megítélése viszont nem szervezői feladat
(persze lehet róla véleményt mondani, és főleg jó ha ez a vélemény
pozitív). Mindennek ellenére a hatékony együttműködés látszólag (és néhány
érintett elmondása szerint) hiányzott a biztonsági személyzet és a
szervezők között.

-Ruhatárral kapcsolatban továbbra is azt tudom mondani, hogy az említett
körülmények nem voltak váratlanok.

És a vége:

1. Szerintem a gólyatábori magatartás egy ok volt a sok közül (személyes
véleményem szerint a legkevésbé nyomós...), amennyire emlékszem a szóban
forgó Küldöttgyűlésről. Megkérdezték tőlem, mi volt a gólyatáborban,
válaszoltam rá. Még a helyszínen beszéltünk róla és jeleztem neked, ha
tőlem bárki megkérdezni ezt (ugyanis számítottam rá hogy meg fogják, akár
küldöttgyűlésen is), akkor mit fogok mondani. Pont ezért, mert senkit nem
szeretnék hátba támadni. Egészen addig lazábban kezeltem a dolgokat a tábor
folyamán is, amíg nem kaptam visszajelzést a táborról.

Soha egy tisztségviselőnek nem tettem ezt szóvá sem korábban, sem most,
főként nem nyilvánosan. Maximum jeleztem személyes egyet nemértésemet (pl a
'13-as és '14-es gólyatábor szervezőknek a kémia gt egyes dolgaival (nem a
bosszú) kapcsolatban, mivel megkérdeztek, de nem csináltam egyikből sem HÖK
szintű ügyet). Ha más tisztségviselőről kérdezték volna tőlem ugyanezt, aki
ott volt, ugyanezt mondtam volna.

Hozzá tartozik még természetesen, hogy a helyzet lényegesen más lett idén,
amely miatt az egész ELTE komoly intézkedéseket tett, a gólyatáborokat
fokozott figyelem kísérte, a kémia gólyatáborban a sajtó is jelen volt.
Ezek a megváltozott körülmények indokolják -legalábbis szerintem- a
tisztségviselők és a szervezők részéről is a szolidabb magatartást. Nem
gondolom, hogy minden tisztségviselőnek le kellene mondania, aki részt vett
a bosszún. Senki részéről fel se merült ilyen, amennyire tudom.

2. Igen, én is vettem részt bosszún a kémia gólyatáborban. Ezt soha sem
tagadtam le, a küldöttgyűlésen is elmondtam, erről nem kell külső forrásból
értesülni, és nem kell utána járni sem.
Emiatt nem is értem hogy jön ez ide és miért releváns most. Engem persze
lehet támadni, csak nem látom értelmét. Jó szándékból segítettem a hajón
abban, amire meg lettem kérve (fellépőszervezés, technikai szolg.
rendelés). Amikor erre kérdés érkezett, igyekeztem jó szándékkal,
konstruktívan leírni az észrevételeimet, mind a negatív, mind a pozitív
tapasztalatokkal kapcsolatban.

Pusztán a jó szándék miatt viszont nem fogom azt írni valamire ami
szerintem nem volt jó, hogy jó volt. Ha mindenki így járna el, az gátat
szabna a fejlődésnek és a javulásnak. A hibákat ki kell tudni mondani, el
kell fogadni, javítani kell. Mindamellett lehet, hogy nincs igazam, és amit
rossznak láttam, az valójában jó volt, ahogy korábban is írtam, ez az én
véleményem, hogy ki hallgat rá és ki nem az már nem az én dolgom. Ez
egyáltalán nem személyes. Nem ismerem a pontos feladatmegosztást, de annak
ellenére hogy kevés embert tartok jelenleg a HÖK közelében Dukinál jobb
barátomnak, ha valamit esetleg ő rontott el, azt is leírom, hogy szerintem
az el volt rontva. Ez nem támadás, nem vádaskodás.

Persze azt továbbra sem értem, mi köze van mindennek a téves információk
okozta félreértésekhez valamint a gólyahajó lebonyolításával kapcsolatos
technikai kérdésekhez, de nem hiszem hogy a lényegen változtatna.

Üdv,
Kornél



2015. november 9. 18:00 Nagy Gergely írta, <nagygery at caesar.elte.hu>:

> Tisztelt képviselők, tisztségviselők!
>
> Alábbi levelem elolvasásába aki belekezd kérem a végét is olvassa el
> ugyanis az elején válaszok vannak a "Hamis információk a választmányról"
> tárgyú levelekre a végében viszont egyéb témákat is feszegetek.
>
> Eddig soha nem akartam szándékos feszültséget generálni és ez után sem
> szeretnék. De mivel a július óta ellenem folytatott kampány kezd komolyra
> fordulni, úgy döntöttem félreteszem azt az eddigi álláspontomat, hogy csak
> az engem ért vádakra reagálok, és senkit nem támadok a szavaimmal (se őt,
> se a munkáját). Azért voltam ezen az állásponton eddig, mivel nincsen
> szavazatom a küldöttgyűlésben és senkinek nem szerettem volna rontani a
> hitelét és ezzel akadályozni a munkájában. Továbbá próbálok senkivel sem
> komoly nézeteltérésbe keveredni, hát ez most lehet, hogy nem fog sikerülni.
>
> A két Bárczis hölgy miután Hoksza Zsolt szólt, hogy megírja ezt a levelét
> jelezték neki, hogy nem szeretnék, hogy nekem ebből problémám legyen. Ezek
> után a levél hangvétele egy kicsit kérdéses számomra, továbbá az a mondat
> is Hoksza Zsolt szájából, ami felém a levél után elhangzott, hogy ő neki
> nincs problémája velem.
>
> Azok után, hogy tisztáztuk ezt válaszolok a leveleitekre:
>
> *„A megbízott ruhatárfelelős miért nem tudott jelen lenni a rendezvényen?
> A felelősség mértékének megítélésének szempontjából szerintem ez egy
> releváns kérdés. Nyilván nem folyhatunk bele egy ember magánéletébe, de
> szerintem nem mindegy, hogy az illető betegség/családi ok/stb. vagy
> szimplán hanyagság/nemtörődömség miatt maradt távol a feladatától.
> Félreértés ne essék, nem kívánok pálcát törni felette, de azért kérdezem,
> hogy akinek volt esetleges munkakapcsolata az illetővel, tud-e nyilatkozni
> a személyéről, megbízhatóságáról, stb.”*
>
> Lukács Márton
>
> Erről szépen kérek mindenkit, úgy beszélgessünk, hogy a Bárczis lányok is
> látják/hallják, ugyanis pont ez generálja a feszültséget a két HÖK között
> és Zsoltit erre is megkérték tudtommal, hogy ilyen ne legyen, csak ezt már
> nem írta le a levelében.
>
> *„Az információáramláshoz csak az a kérdésem lenne, hogy egy
> tisztségviselő egy magánbeszélgetésben mikor magánszemély? Szerintem akkor
> nem, amikor a TTK HÖK választmányán elhangzott (?) dolgokról beszél. De ez
> csak az én szubjektív véleményem.*
>
> Lukács Márton
>
> Nem az a fő probléma, hogy én ezt mondtam és emiatt el vagyok marasztalva,
> ezzel nincsen probléma s egyet értek vele, viselem a következményeit, eddig
> is viseltem. A probléma az, hogy Zsolti idézett egy mondatot egy
> beszélgetésből, melynek a környezetében más is elhangzott. Erről egyik félt
> sem kérdezte meg, hogy idézhet-e belőle, sőt egy harmadik személy által
> jutott hozzá. Ez jogilag is kérdéses dolog.
>
> *„Nem szabad elfelejteni, hogy mind a KGy, mind a Tisztségviselők nem a
> saját szórakoztatásukra lettek megválasztva. Azért vagyunk, hogy a
> Hallgatók érdekeit képviseljük. Hallgatói érdekképviselet nélkül a
> Hallgatói Önkormányzatnak semmi értelme. Vizsgáljuk át címszavakban mi
> történt. Egy érdeket képviselő hallgató egy másik Hallgatói Önkormányzatnak
> fals információkat szolgáltatott ki, ami valamilyen szinten kihatással van
> a két Önkormányzat együttműködésére. Ez a hallgatókat nagy mértékben
> érintheti, hisz nagyon sok közös rendezvényünk van a Bárczi Gusztáv
> Gyógypedagógiai Karral (Gyógymatek Gt., Gólyabál, Gólyahajó, stb.).A
> végleges kimenetelt nem tudom, de remélem, hogy mély sebeket nem hagyott
> egyik HÖKben sem, hisz azt a hallgatók nagy mértékben megéreznék. *
>
> *Véleményem szerint ez egy óriási hiba volt, és nem lehet egy "bocs, nem
> úgy gondoltam"-mal elintézni.” *
>
> Fetter Dávid
>
> Amit én mondtam az egy félreértés volt, amint írtam. A teljes beszélgetés
> nem ezt mondta és ezt meg is beszéltem mind a két érintett Bárczissal.
>
> *„Úgy gondolom, hogy a Küldöttgyűlés által megválasztott tisztségviselők a
> TTK HÖK arcai, a viselkedésük alapján kialakított véleményt vetítik ki az
> egész önkormányzatra.”*
>
> Balogh Dániel
>
> Ezt akkor is így gondoltad, amikor magatehetetlenül fetrengtél a
> gólyatáborban a részegségtől? Vagy amikor meztelen voltál akár csak én?
>
> *„Gerinek be kellett számolni a Választmányon, főleg a Gólyahajóról. Habár
> nem vettem részt az ülésen, azokat az információkat kaptam, hogy kb 1-1,5
> órán keresztül a szervezési problémák feltárásáról volt szó. olyanokról is
> amiről egy átlagos hallgatói résztvevő nem is tudhatott. Ezután a
> Választmány elfogadta a rendkívüli beszámolót 6 igennel és 4 nemmel.
> Számomra megkérdőjeleződik a Választmány kompetenciája az ilyen
> kérdésekben, mert ha a delegáltak nem tudnak a tagok objektíven, a tények
> alapján dönteni egy beszámolóról, ahol 1,5 órán keresztül a hibákról van
> szó, akkor ne legyen választmányi delegált. Mit várunk a képviselőktől, ha
> már a Választmányban is az alapján szavaznak a delegáltak, hogy kinek ki
> szimpatikus?”*
>
> Balogh Dániel
>
> 1,5 óra alatt sikerült meggyőznöm a választmányt arról, hogy fogadják el.
> Nem azért fogadta el a beszámolómat, aki elfogadta, mert annyira
> szimpatikus lennék neki, már elnézést, de én nem hiszem, hogy ilyennel kéne
> vádolni a küldötteket. Mert ez az, ami szándékos feszültségkeltés. Akikkel
> jóban vagyok, és esetleg jogos lenne feléjük ez a vád azok Matyás és
> Levente. Szerintem mind a ketten képesek dönteni a munkámról, a személyes
> kapcsolatunktól függetlenül is. Ha szerinted nem akkor beszéld meg velük.
>
> *„Úgy érzem, hogy a képviselők és a delegáltak eljutottak egy olyan
> mélypontra, amikor elgondolkozom azon, hogy biztos, hogy jó helyen
> vagyok?!. Tényleg előfordul az egy ilyen komoly döntés hozó testületben,
> hogy személyes vélemény és FŐLEG SZEMÉLYES SZIMPÁTIA alapján szavaznak
> bizonyos emberek? Ahogy már régóta mondom, ezt továbbra sem tudom nyugodtan
> és kedves szavakkal értékelni. Szeretném, ha mindenki elgondolkodna azon
> egy szavazás előtt, hogy mégis mit szavaz: A tisztségviselő munkáját, vagy
> a tisztségviselő személyét.” *
>
> Fetter Dávid
>
> Már elnézést, de személyemben a személyes szimpátia kérdéskörét maximum
> személyes antipátiaként lehet emlegetni. Mint, ahogy azt az előző idézetre
> adott válaszomban is kifejtettem.
>
> *„Részt vettem az első bejáráson, mint a tavalyi gólyahajó főszervezője.
> Igyekeztem mindenre olyan apróságra felhívni Geri figyelmét, ami a korábbi
> évek tapasztalatai alapján "gyermekbetegség" lehet.”*
>
> Béni Kornél
>
> Nem rémlik, hogy ilyet mondtál volna. Az viszont rémlik, hogy
> választmányon mondtál olyat, hogy én szóltam előre, hogy para lesz a
> ruhatárral. Kinek? Mert nekem ilyent nem mondtál. Akkor ezek szerint te
> előre láttad és szándékosan szabotáltad a munkámat?
>
> *„Utólagos jegy: Önmagában szerintem egy jó koncepció, én is felvetettem
> egy beszélgetés során (nem tudom, hogy emiatt lett-e kitalálva, vagy ettől
> függetlenül másnak is eszébe jutott, minden esetre ezt szerintem illendő
> lett volna a jegyértékesítés megkezdése előtt kommunikálni, a korrektség
> kedvéért.” *
>
> Béni Kornél
>
> Ez azért nem lett korábban kommunikálva, mert mikor a jegyek elfogytak
> akkor és azért döntöttünk úgy, hogy aki nem tudott jegyet venni annak is
> megadjuk a lehetőséget a részvételre. Én se tudom pontosan honnan jött az
> ötlet, mindenesetre mielőtt elhatároztuk, hogy legyen éppen arról
> beszélgettünk, hogy a hajónak csak menet közben 1000 fő a létszámkorlátja,
> kikötött állapotban több, így hajnalban akár efölé a szám fölé is mehetünk.
>
> *„Továbbá (bár ebbe annyira nem láttam bele), de úgy jött le, hogy kicsit
> centralizált és kevéssé strukturált volt a szervezőgárda.”*
>
> Béni Kornél
>
> Ezzel is abszolút egyet értek. A vezetői stílusom központosított és
> viszonylag kevés dolgot adok ki a kezemből egy szervezés során, ilyen volt
> például a ruhatár és a forgalomirányítás.
>
> *„Szintén Duki kérésére leszerveztem a megadott fellépő fellépését a
> megadott időpontra, összeegyeztettem a technikai igényeket a nyertes
> árajánlat tételes technikai eszközlistájával.” *
>
> Béni Kornél
>
> * „A fellépővel kapcsolatban több helyen is elmondtam a véleményem
> miszerint nekem elvi szinten fáj. (Nem értek a rendezvényszervezéshez,
> ezért nem tudom megítélni, hogy jó ötletnek minősül vagy nem, magam
> részéről ezt a döntést a szervezőkre bíznám.) A Választmány a június 29-én
> tartott ülésén hozott egy határozatot, miszerint ne legyen fellépő a
> Gólyahajón. Nem gondolom, hogy ilyen döntéseket kéne hoznia a
> Választmánynak, de ha már megteszi, akkor nem kéne figyelmen kívül hagyni,
> tudtommal a fellépő kérdésében nem született más döntés se a Választmány se
> a Küldöttgyűlés részéről. Fellépő mégis lett, amit elvi szinten
> problémásnak találok. Természetesen megértem, hogy kevés idő volt ennek
> eldöntésére és szponzori pénzekből lett finanszírozva, rendezvény így is
> közel nullás lett, de véleményem szerint ilyen határozat mellett meg kellet
> volna kérdezni a Választmányt.”*
>
> Horváth Luca
>
> *„Fellépővel kapcsolatban (ezt láttam közelebbről, ezért ezt
> indokolatlanul hosszam fejtem ki, ha úgy tertszik, nyitok egy nagy
> zárójelet): A sikertelen/elmaradt koncert oka lehet a fellépő személye vagy
> a korábban említett programterv. Deniz az utóbbi két évben a LEN-en
> teltházas koncertet adott, nem hiszem hogy sokkal jobb választást lehetett
> volna tenni (mondjuk én mást javasoltam, amikor Duki kikérte a véleményemet
> a dologgal kapcsolatban, szóval nem magamat akarom ezzel védeni). Tény,
> hogy nem olyan fellépő, aki miatt adott esetben nagy számban korábban
> elindulnak a rendezvényre az emberek. Fenntartom, hogy ebben az
> árkategóriában ilyen fellépőt nem is lehet találni, ellenben a már ott
> tartózkodóknak tudhat jó programot csinálni, hasonlóan a Hősökhöz vagy az
> Irie Maffia dj-sethez. Miattuk se jött volna senki korábban, sőt, miattuk
> se ment volna senki kabátban bulizni, vagy hagyja ott az első sörét érkezés
> után senki. Ezt most csak azért írtam le, mert sok eszmefuttatást
> hallgattam a fellépővel vagy a fellépő személyével kapcsolatban, így
> gondoltam én is kifejtetem a véleményemet.” *
>
> Béni Kornél
>
> A fellépőt a pályázat beadása óta nem pártolom. Sőt mi több felesleges
> pénzkidobásnak tartom. Kornél többször mondta azt, hogy kell a fellépő még,
> ha gyenge is, mert ha ott van a plakáton, azt sugallja, hogy jó lesz a buli
> és többen jönnek el miatta, nem tudom, hogy ezért vagy valami más okból
> lett-e Deniz meghívva. Szerintem továbbra se befolyásolja egy ilyen fellépő
> a vendégek részvételét. És a hallgatói vélemények is ezt mondják. A
> fellépőről én a rendezvény előtt 3 héttel még úgy voltam értesítve, hogy a
> Riska hoz két fellépőt DJ Dominique-t és Denizt. Valamikor 2-3 héttel a
> rendezvény előtt, mikor a fellépők catering igényéről beszélgettünk és
> kértem Dukán András Ferencet, hogy a Riskától kérje el Deniz igényeit azt
> kaptam válasznak, hogy Denizt Kornél intézte beszélj vele. Mondanom se
> kell, hogy mennyire rosszul esett nem csak az, hogy a választmányt
> megkerülték ezzel a kérdéssel, de még a véleményemet se kérték ki a
> dologgal kapcsolatban. Valóban rossz időpontban volt Deniz koncertje, de
> azt hiszem, hogy a dolog mikéntjét se ártana tudni. Három időpont van a
> hajón ahova lehet fellépőt tenni, a kihajózás elé, alatta, és utána. 2
> fellépőnk volt a rezidenseken kívül erre a 3 helyre. Megegyeztünk arról,
> hogy a kihajózás alatt fog játszani az egyik fellépő, a másik pedig előtte,
> mert utána Dukán András Ferenc érvelése szerint késő van, és nagyon sokan
> hazamennek. Nem tudom a másik fellépőnk, hogyan reagált volna ha üres
> tánctér előtt játszik.
>
> *„Kértem a házigazda DJ-t, hogy tegyen egy-egy felkonferálást 5 perccel és
> közvetlenül a koncert előtt. Én tavaly a két kis helyszínen is bemondattam
> a koncertek kezdetét, nem tudom ez megtörtént-e de lehet hogy érdemes lett
> volna.”*
>
> Béni Kornél
>
> Ebben teljesen egyet értek ezt megtehettem volna.
>
> *„Biztonság: A biztonsági személyzet több tagjával is váltottam pár szót a
> helyszínen, többek között a biztosításvezetővel. Mivel a harmadik
> rendezvény volt, amit ugyan az a cég biztosított, ugyan azzal a
> biztosításvezetővel, komoly fennakadás nem volt szerencsére, csak
> apróságok, nagyjából mindenki tudta a dolgát. Ugyanakkor a szervezőnek
> érdeke (és kötelessége), hogy a biztonsági személyzet feladatait
> konkretizálja, megegyezzenek. Vannak jellemzően biztosítás-szervezői
> hatáskörbe tartozó, és rendezvényszervezői hatáskörbe tartozó kérdések, de
> ezeket össze kell hangolni, ez nem történt meg. A pontos feladat túlmutat a
> verekedések leállításán és az esetleges rendbontások megfékezésén, ezt
> felállítási helyenként egyeztetni kell. És persze felkészülni a váratlan
> helyzetek megoldására, a rendezvény ürítésére, ebbe bevonni a mi
> tömegirányítóinkat stb. Így elkerülhető többek között az a szituáció, hogy
> nem egyértelmű ki tartózkodhat a színpadon és ki nem, valamint ha netán
> váratlan helyzet történik, és mindenki tudja a dolgát csökkenthető a
> kockázat. Ez szervezői felelősség, és szervezői hatáskör.” *
>
> Béni Kornél
>
> *„4. Összességében úgy látom, hogy a hajó szervezése megállt abban a
> stádiumban, hogy az alvállalkozók bevonásra kerültek, dolgozók össze lettek
> szedve, DJ-k el lettek hívva, stb. Viszont ez ő munkájuk felületesen vagy
> egyáltalán nem lett összehangolva, ez a hiányosság sok hibát eredményezett.
> Ebből lett olyan, ami a program és az egész rendezvény minőségét rontotta
> ("illetéktelenek" a színpadon pl.) és volt számos olyan hiba, ami
> szerencsére sosem mutatkozott meg, de ha esetleg valami rosszul sül el
> (amivel igenis mindig kell számolni), akkor komolyabb következménye is
> lehetett volna, mint néhány elveszett esernyő vagy kabát.” *
>
> Béni Kornél
>
> A biztonsági tervet a biztonsági cég készítette el. Ezt a tervet a párom
> és én is átnéztük. Azért hozom fel a páromat, mert végzős
> biztonságtechnikai mérnök és éppen ilyen tervekből diplomázik. A terv
> megfelelő volt és kitért minden olyan eshetőségre, ami előfordulhat
> (értelem szerűen atomtámadásra pl. nem) és annak kezelésére. Így, ha olyan
> probléma történt volna, ami kiürítést igényel vagy bármi komolyabb dolog,
> azt tudtuk volna kezelni. Mint az választmányon is elhangzott: a színpadon
> történt dolgok annak köszönhetőek, hogy az első egyeztetés alapján nem volt
> szabad senkinek a színpadra felmennie a fellépőkön kívül. Ezt a fellépők
> kérésére feloldottuk. Így történhetett meg az az incidens, hogy Dr. Szenes
> Áron felkerült a színpadra.
>
> *„A "helyettesének" el lett-e magyarázva minden érthetően? Milyen probléma
> merült fel, ami a "káoszt" okozta? Biztosan elegendőek voltak a technikai
> feltételek?”*
>
> Lukács Márton
>
> Nem tudom, hogy a Rózsás Eszter és Herpai Júlia mennyit adtak át egymásnak
> az információkból és ebbe nem is akarok, belemenni kérdezzétek meg őket
> erről. Viszont a rendezvény előtti napokban megbeszéltük Irimi
> Alexandrával, aki az alapítvány oktatásszervezője, hogy végig ott fog
> segédkezni a ruhatárban, hogy a fennakadásokat elkerüljük.
>
> *„Ruhatár: Igaz: sokan voltak, aki elvállalta a ruhatár koordinálást nem
> volt a helyszínen, és az eső is esett. Amennyit hallottam a dologról, ezek
> lettek fő okokként megjelölve, de mivel egyik körülmény se jött váratlanul,
> én szervezési hibának tartom. A következményeket mindenki tudja.” *
>
> Béni Kornél
>
> A ruhatárral kapcsolatban igen sok probléma játszott közre. A hideg miatt
> mindenki jól felöltözve érkezett a hajóra és minden ruháját le akarta
> tenni, emiatt minden ember 2-3 ruhadarabot - esernyőt, táskát, kabátot -
> adott le összesen. A szitáló eső miatt a leadott dolgok majdnem mind
> vizesek voltak, emiatt leáztak a ruhatárbiléták, amiket a ruhatárasok rájuk
> tűztek. A rendezvény elején kevés volt a beosztott ruhatárasok száma, ennek
> következtében hatalmas sor alakult ki és emiatt nem tudták megfelelően
> sorban felakasztani a ruhákat. A ruhatárasokkal ezt úgy próbáltuk orvosolni
> a kihajózás alatt, hogy egy részét rendbetettük (az italpult felöli két
> soron sorban voltak már a kabátok ez volt a terv az egészre, csak lassan
> haladtunk). Összesen a hajó 13 akasztósort biztosított számunkra ez
> oldalanként 20 akasztóval volt ellátva, ha minden akasztóra két ruhadarab
> kerül, akkor az összesen 13*20*2*2=1040 ruhadarabot jelentett volna. A
> hivatalos végelszámolás szerint fejenként 2 ruhadarabbal ez elég is lett
> volna, sajnálatos módon ennél lényegesen több dolgot vettünk be. Én ki
> akartam jelenteni, hogy a ruhatár megtelt. Dukán András Ferenc viszont azt
> mondta, ha kell, a tetejére pakoljatok vagy bárhova, de nem telhet meg a
> ruhatár, mert az botrány lesz. Véleményem szerint kisebb baj lett volna,
> mint ez. Ha ezek közül a bekövetkezett események közül 1 vagy 2 nem
> történik meg, akkor nem következik be a baj. Sajnálatos, hogy ezek az
> események mind bekövetkeztek.
>
> *„Zsolti levelében olvasható egy reakció Geri részéről a rendkívüli
> beszámolójával kapcsolatban:*
>
>
>
> *"elfogadták egy óra szivatás után."Ezt olvasva bennem több kérdés is
> felmerült. Ha az emberek kérdeznek, akkor szívatnak? Ha kérdésük problémás
> esetre irányul, akkor az szívatás?Mivel már olvasható erről a részről
> emlékeztető újra átfutottam a kérdéseket, de még mindig nem értem, hogy mi
> volt ebben szívatás, bár teljesen lényegtelen a jelenlegi helyzetben.Az
> ülésen én többször úgy éreztem, hogy nem feltétlen mindig a kérdésekre
> kaptunk választ.” *
>
> Horváth Luca
>
> Nem, nem azzal volt a bajom, hogy kérdeznek az emberek. Csak ameddig Dr.
> Szenes Áron pénzügyi beszámolójára nem igazán hangzott el kérdés, még annyi
> sem, hogy az ott lévő értékek nettóban vagy bruttóban értendők egyáltalán,
> és senkinek a fejében nem fordult meg, amikor fel vannak tüntetve az
> összegek (néhol irreális méretűek), kérdezze meg, hogy mi micsoda és miért
> annyi, majd ezek után a biztonsági őrök kérdéskört firtatjuk, azt nem
> éreztem egészen jogosnak. És mellesleg azt hiszem a beszélgetés ezen részét
> is belemásolni a levélbe már tényleg szándékos vagy véletlen felbujtás
> ellenem. Én úgy érzem minden kérdésre próbáltam kielégítő választ adni, ha
> esetleg mégsem így van, abban az esetben miért nem kérdeztél? És még mindig
> szívesen válaszolok minden kérdésre.
>
> *„A beszámolót a Választmány 6 igen és 4 nem mellett elfogadta, ami elég
> erősen megosztotta az aktív emberek nagy részét.*
>
>
>
>
>
> *Véleményem szerint két részre szakadtunk és elértünk egy mély pontot.A
> szavazás titkos volt, én az ülésen megkérdeztem egy embert, hogy miként
> szavazott és Ő elárulta nekem. Tudtommal ez nem sért semmilyen
> szabályzatot, de morálisan vétettem és én is mindenképp felelős vagyok a
> kialakult helyzetért. Az elmúlt két napban több időt is töltöttem a
> hallgatói irodákban, ahol a szavazás eredménye állandó téma volt, több
> választmányi delegált is elmondta, hogy miként szavazott és az elhangzottak
> alapján nem stimmelt a szavazati arány, ezért megkértük az EB-t, hogy
> számolja újra, az eredmény ugyanaz lett.Az újraszámolás után további
> kérdezősködés folyt/folyik egy titkos szavazással kapcsolatban, ami nem
> helyes, hisz a felmerülő kételyt az újraszámolásnak el kellet volna
> oszlatnia. Jelenleg a bizalmatlanság beférkőzött közénk, sikerült eljutnunk
> egy újabb mély pontra.A véleményem szerint két részre szakadtunk, ennek
> okát abban látom, hogy túl nagy a felfogás különbség, nem tudom melyik a
> helyes, talán mindkettő. Viszont az emberek, akik különböző álláspontot
> képviselnek azoknak együttműködése hagy kívánni valót maga után.
> Meglátásom szerint ez már sokkal többről szól, hogy Geri tisztségben van
> vagy nem, a két társasság között feszültségek vannak, ezek ellen tenni
> kell, meg kell próbálnunk egységesnek lenni. Az egész gárdának le kéne
> ülnie egymással beszélni, mert ha így folytatjuk a hallgatók érdeke sérülni
> fog(ha eddig nem sérült) és ezt nem hagyhatjuk, hisz ők a
> legfontosabbak.Ezeket azért írtam le, mert úgy gondolom, hogy mindenkinek
> tudnia kell és keresnünk kell a megoldást.Végezetül szeretnék a következő
> küldöttgyűlési ülésen bizalmi szavazást kérni morális vétségeim miatt.” *
>
> Horváth Luca
>
> A megoldást, úgy érzem, az jelentené, ha a tisztségviselők és a képviselők
> például részt vennének a csapatépítésen, amit szervezek nekik. Vagy mondjuk
> a hallgatókkal foglalkoznának a helyett, hogy a ki, mit gondol rólam/rólunk
> kérdéskör körül futkosnának (ami nem mondom, hogy nem fontos). Vagy, ha
> csak egyszerűen őszinték lennének egymással és nem mondanának teljesen mást
> az ember háta mögött, mint előtte. Sokat segítene. Akinek nem inge
> természetesen ne vegye magára. Továbbá mélységesen szánalmasnak érzem, hogy
> a tisztségviselők annyira nem bíznak az ellenőrző bizottság tagjaiban, hogy
> nem csak, hogy újraszámlálást követelnek 10 szavazatra, ami azt
> feltételezi, hogy az EB tag aki jelen volt vagy nem tud 10ig számolni vagy
> szándékosan meghamisította a szavazás eredményét. DE! Miután az EB elnöke
> újraszámolja és közli, hogy az eredményt pont egy tisztségviselő (Horváth
> Tamás) követeli, hogy had számolja meg ő is ami pedig azt feltételezi, hogy
> az EB elnöke falaz az előtte rosszul számoló EB tagnak. Azt hiszem, ha
> ilyen szinten nem bíznak egymásban a tisztségviselők, az komoly problémát
> jelent és gátolja őket a munkájuk elvégzésében.
>
> *„Mivel ez egy reagálás a levélre, aminek ez a címe: "Hamis információk a
> választmányi ülésről", így ezzel kezdem. Egyet értek szinte az összes
> előttem szólóval. Egy tisztségviselő a nap minden percében tisztségviselő,
> így ha részt vesz egy ülésen és arról információt ad ki, akkor azt úgy
> teszi, mint a Hallgatói Önkormányzat által megbízott hallgató. Hogy ezt
> demonstráljam egy kicsit más kontextusban. Korábban fordult már elő, hogy
> hajnal 3:52 perckor csörgött a telefonom, hogy valami nem stimmel a Déli
> Hallgatói Irodában, és mint informatikus próbáltam megoldani a problémát.
> Vagy elődöm Tabajdi Pétert volt, hogy szintén a hajnali időkben
> értesítették, hogy szerver leállás van, és azonnal cselekednie kellett. Nem
> nagyon lehet erre úgy reagálni, hogy 8-kor lejárt a tisztségem, hagyj
> aludni.”*
>
> Fetter Dávid
>
> Egyetértek 0-24 képviselő. Nem véletlenül nem küldtem ki távollétes
> levelet még soha a levelező listára, mert elérhető vagyok bármikor. Csak
> éppen nem egészen megfelelő az a példa, amit felhoztál. Értem én, hogy arra
> akarsz célozni, hogy ha egy tisztségviselő valamit mond részegen egy
> kocsmában, azt is tisztségviselőként mondja, csak éppen ez egy nem jó
> példa, mert eddig, aki akart elért. Akár hajnal 3-kor is engem.
>
> * „Visszautalnék egy korábbi Küldöttgyűlésre, amikor az Egyebekben
> felszólaltam. Felháborodásomat fejeztem ki a beszámolókra adott szavazatok
> miatt. Ekkor egy elég nagy fejmosást kaptam arról, hogy mindenki úgy szavaz
> ahogy akar, és különben is (nem a munkáról szavaznak) a beszámolóról
> szavazunk. Ezzel továbbra sem értek egyet, de ha így nézzük a mostani
> helyzetet, akkor menjünk bele.” *
>
> Fetter Dávid
>
> *„És akkor a szavazás... Mint korábban írtam az alapszabály szerint
> beszámolókról szavazunk, és azok alapján amit olvastam és hallottam, a
> beszámoló egyenlő volt a nullával. A rendezvényen sok hiba volt, amiből a
> hallgatók szerencsére csak annyit éreztek, hogy a ruhatár pocsék volt.”*
>
> Fetter Dávid
>
> Ha csak a beszámoló milyenségéről szavazunk és nem a tisztségviselő
> munkájáról, akkor a tisztségviselő arra kapja a fizetését, hogy milyen
> szépen és mennyit tud írni? Merthogy ennek függvényében vagyunk díjazva
> vagy nem díjazva. Ezzel kapcsolatban is felmerült bennem pár dolog. 1
> hónapon keresztül hivatalosan abban hitben tartott a küldöttgyűlés, hogy
> nem vagyok tisztségemben. Ennek ellenére volt munka, amit elvégeztem.
> Szóbeli beszámolót kértek tőlem, amiben ezt el is mondtam. Hivatalosan, ha
> én azt állítom, hogy semmit az ég egy adta világon nem csináltam abban a
> hónapban (ami mint tudjuk nem igaz) azt is el kellett volna fogadnia a
> küldöttgyűlésnek, hiszen hivatalosan ez volt a feladatom. Hivatalosan ez
> úgy néz ki mintha közölte volna a küldöttgyűlés, hogy a gólyahajót
> csináljam csak (amit meg is tettem), ennek függvényében, mivel az
> alapszabály értelmében azt a beszámolómat újra meg kell írnom kérem
> jelezzék, hogy mi volt vele a probléma.
>
> * „Mint mondtam nem voltam jelen a választmány ezen pontján, azonban  az
> éjjel volt szerencsém olvasni az emlékeztető kivonatát. Legjobb
> értesüléseim szerint történt egy írásbeli beszámoló bemutatása is, ezt nem
> tudtam elolvasni, de úgy vélem az sem lehetett több, mint a szóbeli. Bárki
> aki elolvassa ezt az emlékeztetőt, és a hozzá csatolt írásbeli véleményeket
> (gólyahajó értékelés) észreveheti, hogy bődületes hibák történnek. Itt nem
> csak arra gondolok, hogy milyen volt a ruhatár, de a legtöbb személyzeti
> tag nem kapott semmiféle tájékoztatást, hogy mit kell csinálnia. Ez mégis
> hogyan történhet?*”
>
> Fetter Dávid
>
> A személyzet kapott tájékoztatást arról, hogy mit kell csinálnia. Ezt én
> is és Dukán András Ferenc is elmondtuk a választmányon.
>
> *„Saját tapasztalatom szerint én azt vettem észre, hogy a munka sebessége
> sem volt megfelelő. Egy rendezvényen fontosnak tartom a gyors és folyamatos
> kommunikációt. Elvárnám, hogy minden teremben legyen egy személyzeti tag,
> aki ha történik valami, akkor egyből rohanjon megkeresni az illetékest, aki
> intézkedik. A karaoke szobában történt, hogy egy ittas állapotban lévő
> személy szervezete színes ásításal jelezte, hogy nem kér több alkoholt.
> Mire jött egy takarító, addig eltelt legalább 30 perc. Én egy picit
> kényelmetenül éreztem magam, mögöttem egy 80cm * 80cm-es adaggal, aminek az
> aromája eléggé kellemetlen volt.”*
>
> Fetter Dávid
>
> Valóban volt egy ilyen eset. Sajnos a hajó infrastruktúrájának volt
> köszönhető. Az színes ásítás megtörténte után jelezték felém ezt rádión és
> azonnal neki is álltam a probléma megoldásának. Ennek az eltakarítása a
> hajó személyzetének a hatáskörébe tartozott. Sajnálatos módon ennyi ideig
> tartott megoldaniuk a problémát, holott ezt a kapcsolattartónk felé magam
> jeleztem 5 percen belül, miután nem tudtak adni egy felmosórongyot (se
> pontos tájékoztatást arról honnan tudnék ilyet szerezni) egy földszinti
> pultban sem.
>
> Én vallom azt, hogy nem szimpátiából szavaznak mellettem az emberek.
> Sokkal inkább, akik ellenem szavaznak rendszeresen, azok szimpatizálnak a
> beterjesztőkkel.
>
> Hogy teljes ténylegesen valamit mások munkájáról és ne csak a
> viselkedésről írjak:
>
> ·         2 hónap alatt nem sikerült egy alapszabály módosítást
> összehozni? Egy ilyen nyilvánvaló hibát a lehető leggyorsabban kéne
> orvosolni, ha már a megítélésével ennyit foglalkozik a tisztelt
> küldöttgyűlés. Nem rendkívüli küldöttgyűléseken kéne erről tárgyalni, hanem
> megbeszélni egy erre összehívott alkalmon és a következő küldöttgyűlésen
> azonnal módosítani.
>
> ·         Ha nem tudjuk leszedni egy programból, hogy mennyi pénzük van,
> azt akkor is tudjuk, hogy mennyit kaptunk és utána tudunk járni annak, hogy
> menyit költöttünk eddig.
>
> ·         Az, hogy miután kiderült, hogy mégis tisztségviselő vagyok, mert
> a visszahívásom nem volt érvényes, közel 1 hónapon át kellett rohangálnom,
> hogy visszakapjam a hozzáférésemet a honlaphoz valamint a levelezéshez. Az,
> hogy nekem kell kérnem, hogy legyek visszavéve a Facebook csoportokba és
> legyek meghívva az eseményekre, az vérlázító. A belépő kártyámat azóta sem
> kaptam meg.
>
> ·         Továbbá gondolom senkinek nem jutott eszébe, hogy nekem egy fél
> havi ösztöndíjat még ki kéne fizetni.
>
> ·         Kerestem a jegyzőkönyvet a választmányról, hogy átolvassam, de
> nem találtam sehol
>
> Záró gondolatként megkérdezném, az első visszahívási kísérlet a
> gólyatábori történések miatt volt, ezt azért hozom fel, mert a Kémia GT
> beszámolójánál a választmányon Horváth Tamás felhozta, hogy mi történik, ha
> évek múlva kirobban ezekből egy olyan botrány, mint a tavalyi. Nos, eltelt
> pár év, de úgy értesültem, hogy anno TTK HÖK elnök is vetkőzött ott
> meztelenre. Például Béni Kornél is, aki akkor vagy TTK HÖK elnök volt vagy
> EHÖK rendezvényszervező biztos és ha az értesüléseim nem csalnak, akkor nem
> is egyszer. Azt hiszem érdemes volna elgondolkodni, hogy ki milyen vádakat
> hoz fel a másik ellen. A kettős mérce nem szolgálja a HÖK érdekeit. Aki
> szeretné ezt a kérdést feszegetni járjon utána nyugodtan.
> Tiszetelettel:
> Nagy Gergely
> _______________________________________________
>
> ttkhok-kepviselok mailing list
>
> https://listbox.elte.hu/mailman/listinfo/ttkhok-kepviselok
>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://listbox.elte.hu/pipermail/ttkhok-kepviselok/attachments/20151110/2ee5d4d7/attachment-0001.html>


További információk a(z) ttkhok-kepviselok levelezőlistáról